Petz György : életre való (1973) – I. / 1.

Nyomtatás

I. Miért nem – 1.

Egy érettségizett mindent tud – ezt még az elnök is bizonygatta a vizsga értékelésekor, aki nyilván elhülyült mindahhoz képest, aki egykor volt. Már vizsga közben gyanítottam, mert próbálkozott az a-b-c tétel után a d-tétellel is, de arról nagyív? fejtegetésemben jeleztem, hogy rendkívül primitív, így nem illik a komoly biológia tagozatos érettségi tárgykörébe. Elfogadta, mivel budapesti f?szakfelügyel? volt, én meg (amúgy nem) tudtam a d-tételt. Próbált rábeszélni az orvosira, de bennem több a bujtatott humánum, semmint hogy másokban vájkáljak. Nyersanyagnak itt vagyok én, roppant bonyolult lelkemmel, ami mondjuk a bölcsészkarra szállítandó. Lehet?leg vidékre, hogy anyám ne lássa fene nagy önkísérletem, amelynek során esetleg a kék-zöld foltoknál súlyosabb következmények is el?fordulhatnak.

„Az ember veszélyes üzem.”

Imádom az ilyen mondatokat. „Az ember, az emberiség”. Kosztolányi Moviszter doktora nem szereti, nem is ismeri az emberiséget. Énbennem olykor kiszorítja a többieket, mondhatnám: helyettesíti. És egyre jobban ismerem, az én fel?l. Talán már meglepetés sem érhet. Respice finem – Tolsztojnál tartsd szem el?tt a véget, de Ivan Iljics nem érti, csak a végén. Én még mindennek el?tte vagyok.

„Csak el?felvételis lehetnék!” – mondtam nemrég, mert akkor biztos az egyetem, és sok minden le van tudva öt évre. Szeged egyetemi város, sokkal jobb, mint Pest. Az el?z? évben nem is indult itt magyar szak, persze, hogy a vidéket választom. Annyi jó ismer?sünk származik onnét. Igaz, hogy ?k már f?leg Pesten élnek, de szegediek, és büszkék rá, viszont akkor miért nem ott vannak? Ezen keveset gondolkodtam.

Én tudtam, mit fogadtam meg, ha bejön a dolog. A barátaim csak azt látták, hogy a Pet?fi híd közepén elkezdek vetk?zni. Ez nem olyan veszélyes híd, mint a Déli összeköt? vasúti híd, ahol a hídf?nél fegyveres ?r van, aki nem értené, mit teszek; de nem is olyan rizikós, mint a Lánchíd, f?leg Caesar halálának ideje felé, mert március idusa nekünk nemzeti ünnepünk.

Egy-két autós dudált. Hátha nekem. De így is be vagyok tojva, mivel azért alapjában véve elég beszari alak vagyok. Napok óta fürd?rucit hordok a nadrág alatt, mert azért reménykedtem. Miska bácsinak azt mondtam, ócska volt a felvételi, azzal a rohadt állattal Pannonhalmáról, aki ott húzta gunyorosan a száját mellettem, hogy ? itt van, de minek, hiszen az els? tízben volt a magyar OKTV-n. Nyelvtanból! Bunkó. Miska bácsi viszont megemelte a tétet ötszázról ezerre, ha fölvesznek.

El?kapartam a tabuként ?rzött levelet, és belenéztem. Tizennyolc ponttal… fölvettek!

– Hülye vagy Petzus, mit m?velsz? – Dörölle Zoli vékony hangon felnevetett. – Nézzétek, ez tisztára meg?rült!

– Csak elolvastam a levelet, és pénzt keresek. Megfogadtam, ha felvesznek, levetk?zöm.

– Miért nem a csajok csinálják ezt, azoknak be is segítenénk… – állította Zsolt Gyuri.

– Jó-jó, már látjuk a kézilabdás izmait, elég lesz, igazolunk – tette hozzá Szabó Pityu.

– Nem kell kukacot lógatnod a Dunába! – vizsgált vigyorogva Zsolt, a leend? urológus.

– Le vagytok szarva, fölvettek! Ti már úgyis az orvosin vagytok.

– És én, velem mi lesz? Képzeljétek, az Ifjú Gárdába akartak beléptetni.

– Bulyás öcsi, vigyázz, nehogy elKISZezd az életed!

– A kisállattenyészt?ire megyek.

– Pedig lehet, hogy anyagilag megérné a KISZ. Miért, Petzus, te mi leszel?

– Csóró tanár leszel, egy sereg hülye gyerek közt.

– Ti meg gazdag orvosok, a betegségek vámszed?i. Majd megyek zsíros kenyérért.

– Inkább gyertek, igyunk valamit!

– Látod, mégis milyen jó jellemzést írt az of? rólad…

– Meg f?leg az osztály KISZ-titkár…

– Nem mondd már, hogy a Frank Tibi intézte el a tükrös szemüvegével?!

– Neki viszont azonnal sikerült a felvételije. Apjának szólnia se kellett, mivel ? a kerületi párttitkár.

– Nem, annál nagyobb! A KB agitációs és propaganda osztályát vezeti. Nagy pártfunkci. 1956-57-ben részt vett a KISZ megalakulásában.

– Ti meg vacakoltok hat évet, amikor egy szochazáért érdemérmes fiából egyb?l orvos lesz?

– Mindannyian Isten kezében vagyunk…

– Hát, az tutira jobb lenne. Csak nem fog vagdalni!

– Majd elmegy a lélekgyógyászat felé. Az a te profilod.

– Buldózerrel virágot szedni?

– Jó, akkor hidegsebész lesz. A proszektúra neki való.

– Úgyis szeret túrázni.

– Ott nincs reklamáció. Világos, mint a vakablak, vagy a FIN.

– Happy end, Ende, konyec…

– Frászt! Mint a Forradalmi és Ifjúsági Napok, a végén egy szellentésnyi G nélkül.

– Ezt hagyjuk! Elég volt, ahogy Frankunk az épít?táborban el?adta, miért április négy a legnagyobb ünnepünk.

– Übereli tizenkilencet és negyvennyolcat. Történelmi kártyajáték. Mi betlire hajtunk.

– Még hetvenhárom is bejöhet. Nekünk ez a legnagyobb évünk.

– Mi vagytok ti, matek tagozat? Én nem tudok ultizni.

– Pedig a betli, az aztán csúcs. Az nyer, aki tutira nem tud ütni. A legkisebb. Amolyan nemzeti sport. Április négy.

– Hülye mazochista. És ráadásul csak úgy odatartja, hogy üssék.

Este tíz óra? Miska bácsinak ez már éjjel. Fölhívom. A Himnuszt dúdolom neki. Ebb?l azonnal tudja, ki vagyok, és miért dünnyögöm kedvenc nótáját.

– Ez egy drága hívás, Miska bácsi!

– Jól van, Gyurikám, erre sosincs kés?. Nem felejtettem el, mit ígértem. Akkor most jön a katonaság.

– Az. Tizenegy hónap. Egy kidobott év.

– Igaz, de abból is lehet tanulni. Sok hülyével fogsz találkozni.

– El?felvételisek leszünk. Egyetemisták. Az más.

– A csuda tudja. Azért lesznek ott öreg katonák, meg hivatásosok.

– Edz?tábornak fogom fel, majd kézizek, olvasok.

– Egy fiúnak nem árt a katonaság. Nincs háború. Át kell vészelni. Csak idegileg bírd ki.

– Anyu izgul. De ? mindenért. Meg nem ért ? semmit. Nem is baj, ha elmegyek egy kicsit. Hozzászoktatom. Miska bácsi mennyit volt katona?

– Egy napot sem. Tudod, a sérvem és a szemem. De mesélni mégis tudnék.

Gyülekezés a MOM-nál. Hatalmas, kupolás el?ter? épület fogadja be az izgalomtól f?tött fiatalokat. A megtalálás els? fázisa talán az elveszés. Nem vagyok mégsem egyedül, hiszen mily sokunknak közös a sorsa. Ugyanakkor teljesen egyedül vagyok, a többiek is inkább magukba mélyednek, ha egyesek hangoskodnak is. Nagykamasz harsogás. A szeptember 3-i gyülekez?re mások a Danuvia (Szugló utcai) m?vel?dési házába mentek. De ez szinte mindegy, mindenütt ugyanolyan lehet. Egy óriási teremben még hatalmasabb tömeg. Egy-két hivatalos hangadóval. A hangzavarban semmitmondó tájékoztató zajlik, de mondhatnám azt is, hogy fülledt meleg „történik”, várakozó érdektelenséggel. A moderáló felkent perzekutor megjegyzi:

– Nyissák ki az ablakot, hadd jöjjön be egy kis hákett?ó!

Én speciel a Halak jegyében születtem, így örültem a különös felszólításnak, amit ha nem hallok, el sem hiszek.

Mit sem sejtve folytatta a szósztálalást, majd újra megnyilatkozott:

– Most még lehet kérdezni, majd innen, még adott esetben, telefonálni.

Valamelyik sorstársunk azonnal kapott az alkalmon:

– Nem lehetne, hogy a tumultuózus elkerülése végett, én menjek el?ször telefonálni?

—**–**–

Az irdatlan sokaságba veszve, nagy örömömre megtalált iskolás és gimis barátommal tartjuk egymásban a lelket:

– Voltunk mi már edz?táborban is.

– Ennyivel nem ijesztenek meg minket!

– Emlékszel, amikor a lerágott almacsutkával a lánykollégium zuhanyozójában kerestük a szemetest?

– Be voltam tojva, hátra maradtam. De azért ott voltam.

– Már tudom, mi zavar itt! Az a tömérdek faszi.

Alsótagozatos stílusban ökörködünk egymással, iskolai baromságokat idézünk fel. Drága Lakatos Gyuri, „Latyi”, leend? kertészetis, jó hogy itt vagy, hordod az utcát, a grundot, a kézilabda csapat minden emlékét, az összes idétlen „n?-esetünket”.

Latyi minden kiszámolót tud kívülr?l. Mármint azt, hol szükséges kezdeni, hogy a kiszemelt legyen a társa. Most kellene, hogy kiszámolj, aztán menjünk innen a francba! Hát mit keresünk mi itt? Se almacsutka, se n?i öltöz?…

Néhányan mások is ismerik egymást. Ez most egy nagy bevonulás. Feldobódott és félszegen álldogáló el?felvételisek Isten tenyerér?l. Színesen mind, a civil ruhába kapaszkodó önérzettel, bár sokunknak a haja már alaposan levágva. Némelyek horrorisztikus történeteket vagy ócska poénokat próbálnak a kopaszokról el?adni. De hát a kopaszok mi vagyunk. Meg az a valósággal hippi gyerek, aki kend?be rejti haja egy részét, az is kopasz. El?bb vagy utóbb.

Valami tiszt jön, a rangokat még nem nagyon ismerem, de határozottan rendelkezik a névsor ellen?rzése után. Biztos a hadkiegészít? parancsnokság fejese. Arról is szól, hogy már katonák vagyunk, meg a becsület. Minden szava igaz, de az egész együtt; hova keveredtem?

A legmeglep?bb, hogy a villamosra terelik a jónépet. Az egyik sorstársnak virággal integet még a barátn?je. Akár a szovjet filmekben. Én Katától már tegnap elbúcsúztam, nem akartam a nagyjelenetet. Sz?z a sz?zt?l, miközben az egyik a hadsereghez, másik az egyetemre távozik. Nem nagy jöv?kép. Mint Abélard és Heloïse szerelme, de azok utána voltak, mi meg helyette. Viszont nekem megvan minden alkatrészem, de attól még nem könnyebb.

A hatvanegyes vonaláról indulunk, de némi váltóállítás után a szerelvény átdöcög a negyvenhetes vágányaira, valamerre tán a hatoséra is, vagy fordítva. Leny?göz. Itt minden mindennel összefügg, az egész villamos és HÉV-hálózat kapcsolatban van. Még a vasútival is összeköttetésben áll. Ezt eddig nem tudtam, itt egy hatalmas rend van, amir?l nekem nem szóltak, aminek én paránya vagyok. A világ rendezett. Most derül ki, ellenem.

A villamos zárva, átmegyünk a városon, akár egy kísértetjárat, de nappal. Pedig le tudnánk lépni, egy kis er?lködéssel az ajtó felfeszíthet?. Minden nyikorgás közelebb visz a Nyugatihoz. Mert keletre megyünk, délkeletre. Hódmez?vásárhelyre. Szántó Kovács János vagy valaki más ott parasztkodott. Most majd mi fogunk.

A vonat hosszasan döcög, valami vashídon is átaraszolunk. A csongrádi vasúti híd. Id?r?l id?re, ha nem jár vonat, autóval is átmehetnek rajta felváltva két irányba.

Végre Vásárhely – a helyieknek. Nekem Hódmez?, de én hülye pesti vagyok, Budáról. Egyiknek sincs sok értelme. Öreg este lett, mire a reggeli találkozó fura alakjai, oly sok állomás és kitér? után megérkeztünk a laktanyába.

Izgalom, fáradtság egyszerre. Bemasírozunk, mint civil csürhe. Az iskolai testnevelés cs?djei. Vagy az ellenállás h?sei. A fene akar katona lenni. Kivéve valami Hartha-Vargát, valami Bobokot, akivel mint ikrek egészítik ki egymást és Drugát. Az els? vegyész az ELTE-n, a többiek agrárosok a KLTE-n, de ahogy beszélnek, akár hivatásosak is lehetnének. Az ilyeneknek találták fel a katonaságot. Ezek fegyverbuzik és már ismerik a rangjelzéseket.

A vasútról, de az úttól se látszott az egész „intézményb?l” semmi. Jól elrejt?zött a zöldben, csak egész közelr?l venni észre a dróthálós kerítést. Nem lehet nagy ügy ezen átmenni. Alatta, vagy kivágva a drótból, de át is mászható az oszlopoknál. Ha nem l?nek az emberre, mert ezek katonák. Akik itt vizslatnak, hogy „friss hús”, meg „kopaszok”. Ã??k nem emberek, hanem öreg ráják már. A csúfolók, mi meg a megcsúfoltak.

Rozsdasárgás, 40-es izzó pompás fényáradata a folyosón.

Hajvágás. Annak is, akinek az el?írás szerinti hosszúságú. Nem ússza meg senki a k?baltást, még valamit fizetni is kell neki. Egy szobafélében a sarok már egy mer? haj. Amikor Krakkóban voltunk, Auschwitznál nem engedte anyám, hogy lengyel barátaink elvigyenek megnézni azt, ami ott van. Nyolc éve csak elképzelem, mi lehet; így se jobb. Itt hajhegy. Ilyen lehet ott. Irtózom a hajtüskékt?l, viszketek, vakaródzom, elég, ha rá gondolok. A m?intézet el?tt két fiú egy kislabdával dobálózik. Majdnem belenyúltam. A vékonyabb elkapja, és mintha fagylalt lenne, belenyal. Legalábbis úgy látom. Az egyik hajkupacából gyártották. Röhögnek. Játszanak. Vakaródzom.

Lefürdés, amire alig van id?. Végighajtanak, izzadt nagy kamaszokat a beállíthatatlan viz? zuhanyozórendszeren; majd a szégyenl?s egyetemi állomány seggébe néznek orvosi vizsgálat ürügyén. Állítólag a buzik miatt. Ruhaosztás, átöltözés sebes rituáléját követ?en máris újra izzadtan támolygunk, de el is t?ntünk. Magunkat sem ismernénk meg, még jó, hogy nincsen tükör. Magamat nem látom, de mást sem ismerek meg. Mindenki egyformán „alighajú” és khakiben pompázik.

Latyit is csak a méreteir?l ismerem meg. Neki nincs surranója. Negyvenhatos feletti méret nincsen. Valami Lugossy még nyugodtabb lehet az ötvenes hajójával. Papucsot viselhet addig, míg nem szereznek neki. Vigyorgunk egymásra, de gondolom, leh?töm:

– Te sem lettél szebb, ne gondold!

– És te? Mindjárt magam alá rosálok, úgy nézel ki!

– Ezt kár lett volna kihagyni! A hajad… sapkával se jobb.

– Én is becsinálok. Neked ekkora fejed van? Anyám, te szent asszony, ha látná!

– Nem jössz? Megkeressük Tarján Sanyi unokatesóm.

– Inkább jelentkezzél. Föl lehet iratkozni annak, aki kézilabdás. Az itt nagyon megy. Meccsek, meg eltávozás, szabadság. Megmutatom, hol lehet.

– Nagyon köszi, már megyek is. Te hol leszel?

– Valami buffos leszek, 120-as aknavet?. „Igen buta, nagyon er?s: | ebb?l lesz az aknavet?s; Legyen buta, legyen er?s, ebb?l lesz az aknavet?s”  Itt valahogy így mondják.

– Te vagy a jobb. Én csak 82-es. De a második zászlóaljba, egy épületbe kerültünk, két emelet eltéréssel. Neked kell több lépcs?t másznod. Az egy borásznak kínszenvedés lehet: a harmadik.

– Mi nem vagyunk piásak! Az igazi borász nem iszik. Élvez és bírál.

– Akkor itt mi mind kertészetisek vagyunk és borászok, csak itt minket bírálnak és nem élvezünk.

– Rá se ránts. Túlél? túra az Amazonasnál.

– Hívnak. Akkor holnap. Keresünk két amazont!

Az alig megvilágított alakulótér k?zuzalékos bensején, betonlapos szélén és szegélyén, a zöldben mindenütt hevernek. Páran kódorognak. Megfáradt, üveges tekintet? sorstársaim. Nem értjük a kivetkezést és beöltözést. Ezt a rohadt másságot, ami még imponálhatna is. Nagyon hasonlítunk, képtelenség bárkit is fölismerni. Nem bír a szem megkapaszkodni valamiféle eltérésen, ami az egyéni vonás, karakter, ismertet?jegy. Bárki lehetek. Csak ne itt lennék!

Nem tudok mit tenni. Mindent megmondanak, és olyan hülyék is vagyunk, mintha igényelnénk. Kifordítottak eddigi énünkb?l, hogy lássuk, megtehetik. Itt is van koreográfia, akár a balettben, csak nyögvenyel?sebb.

– Meleté to pan – mondja egy titokzatosan mosolygó alak – és zavaróan közelhajol, érzem a szájszagát is.

– Nem vagy magyar? – kérdem, némi értetlenséggel.

– De. Tartsd szem el?tt az Egészt. Periandrosz.

– Én Petz György vagyok, magyar-történelem.

– Geröly Gergely, momentán angol-töri-civil szakos.

– Aha. Én is kopasz. Aknavet??

– Nem is lennék más. Mindent megvetek.

– Érzem a shakespeare-i szellemet szavadban.

– Ha nem l?nek, sziporkázunk. Ha lel?nek, nem porzunk. De ha lehet, párzunk.

– Akkor viszont megmondom neked cserébe, ért?nek, a szexuális minimumot. Tudod, mi az, Gerg??

– Mindent azért mégse.

– Párzokni.

– Micsoda?

– Akkor tagolom: pár zokni, avagy párzok, ni.

– Ez csak a te perverziód, momentán, mementó. Megment? magmentés. Alias fuszekli.

Vészöllyel az ember így ismerkedik. Azonnal használni kell a fejemet, különben úgy érzem, elvesztettem egy játékot, vagy a hely szelleméhez pontosabban egy csatát.

Valami kövérkés gépkocsivezet?, Igaz Ferenc honvéd sorakoztat, körüljár minket, majd többedmagammal a harmadik nagy keresztépületbe kalauzol. Egy kedves, joviális parasztfiú egyszer?en lefrancizza, de az a másik szakasz sof?rje, Homoki János, tehát ?k úgyszólván kollégák. Jobb lenne a János nekünk. Másként is beszél, sajnálkozik, hogy itt nincsenek csajok, ahogy ? mondja, bukszák. Megveregeti az „egyemista állomány” vállát, mintha száz éve ismernék egymást.

A mi lélekvezet?nk így azért nem vegyül. Büszkén vezet, fontoskodva. Imponál neki az egyetemisták csapata. A társaság, ahová ? soha be nem kerülhet – íme, most elérhet? közelségben. Szinte közéjük tartozik, és azok fölnéznek rá. Hiszen ? olyan dolgokat, a napi gyakorlati élethez elengedhetetlen ismereteket tud a rutin szintjén, aminek megszerzése a jövend? értelmiségének napokba, hetekbe kerülne.

– Gépkocsivezet? vagyok. Nincs külön rangjelzés rajtam, nem is kell, de nélkülözhetetlen vagyok, és ezt mindenki tudja.

– Péeszhán, harckocsin? – kérdi Hartha-Varga, a bennfentesked?.

– Jó öreg Csepelen. Fiúk, én csak látszatra vagyok közlegény, mert a sof?r, az igen magas rang, ráadásul öreg katona vagyok, aki ismeri a dörgést. Én csontcsillag nélkül is mindent tudok, és jó lesz jóba lenni velem, különben…

Szeret kihagyásokkal fogalmazni, pedig sokat beszél, lenne szava arra, hogy befejezze.

Míg a körletig visz minket, mondja a rangokat, neveket, állítólag ezekhez közünk lesz.

– A rangokat miel?bb meg kell tanulniuk. Ã??rvezet?-tizedes-szakaszvezet? – ezek a tisztesek. Ã??rmester, f?törzs, zászlós, törzszászlós után jönnek a tisztek. Alhadnagy, hadnagy, f?hadnagy, százados. A f?tisztek: ?rnagy, alezredes, ezredes. Tábornokok: dandártábornok, vezér?rnagy, altábornagy, vezérezredes, de ezeket nem érdemes sorolni. Maguknak az aknevet?nél: ?rnagy, f?törzs?rmester, ?rmester, ezeket kell tudni. Osgyán Vince, Kiss József, Zsoltész József.

Biztos igaza van. A név kötelez. Igaz honvéd nem hazudik, ezt állítja is magáról. Kibírjuk.

– Fiúk, ez lesz a szálláshely, foglalják el az ágyakat. Majd én megmondom, ki hova kerül.

Mutogat, akár egy óvatos tábornok, aki nem azt mondja utánam, és vérét áldozza katonáiért, hanem el?rével biztatja a halni készül?ket. Az övé a legnyugisabb egyes ágy hátul a falnál.

A hatalmas, emeletes ágyakkal zsúfolt terem, már így is leveg?tlen, pedig alig léptünk be. A bakancsot még le sem húztuk. Amúgy is elmehetnék vadászkutyának anyám szerint, jaj nekem. A folyosó fel?li oldal polcos szekrényekkel teli. Ellenség. Az ágyak mellett stoki, szintén ellenség.

– Figyeljenek, hogy kell faszán, sarkosan bel?ni a stokit!

Nagy m?gonddal ráhajtogatja a ruházatot a hokkedlira. Éle is van, és éppen 40×40-es, akár a vaslábú, faléces ül?ke.

– A katona minden este a takarodóra készülve köteles a ruháját az ül?kére ráhajtogatni bestokizni: alulra kerül a nadrág, rá a zubbony, arra az ing és ennek tetejére a sapka, maga alá rejtve az összecsavart nadrágszíjat. Ügyelni kell rá, hogy a nadrág és a zubbony varrása középre essék. A jó stoki eleje nem vastagabb a gyufásdoboz élénél, ez a penge stoki. A katonai ül?ke lábai közt a kitisztított bakancs áll, a talpbetét beleállítva a szárába, kívülr?l ráhajtva a zokni. A bakancspár sarkának össze kell érni, orruk között egy lábfejnyi távolság van. Gyerünk, csinálják utánam! Most vigyorogjanak!

Izzadunk, mint állat. Próbáljuk játékként, de mindegyikben talál kivetnivalót. Nekünk általában ilyenfajta memóriánk nincsen.

– Pedig megmutatnám a riadóstokit is. Ez szabálytalan: a zubbonyból nem veszik ki az inget, a nadrágból a szíjat, hogy riadó esetén gyorsabban lehessen öltözni. Ezt nem t?lem látták, világos?!

– Köszönjük, Igaz elvtárs, nem is tudjuk, hogyan háláljuk meg.

– Arról bizony beszélhetünk. A szekrényrendet is megmutatom. El?ször is kiosztom.

Újabb iszony következik, a beágyazás, simítás emeletes ágyaknál. Alsó, fels? – ez túl alacsony, az túságosan magas. Összmunkával könnyebb.

Egy jókötés? szobrász mellett kapok helyet: Kriván Szilárd. Igazából fest?, de alkatilag elkönyveltem szobrásznak. Valami magyar-népm?velés szakos Marczali alá kerülök. Szemüveges, vékonydongájú, sz?ke és népdalokat énekelget. Már a neve is rémiszt?. Az alsó ágy szokott lenni az el?kel?bb, de Marczali forog – talán néptáncos -, nyikorgatja az ágyat, úgyszólván marcangolja; a fogát csikorgatja, a matracból és a rozsdás sodronyból hullik ez-az. ?is ellenség. Én allergiás is tudok lenni, és nem biztos, hogy csak a zöld természetre.

Az „els? éjszaka jogán” legszívesebben felrúgnám, ezt néhányan meg is teszik „feletteseikkel”. Például a Lukics a Tátraival. Bennem több a humánum vagy az álszentség. Az ember nem akkor keveredik ebbe az egészbe, amikor akar, nem akkor iktatódik ki, amikor akarná, egyébként halandó, és akármi megtörténhet vele. Mivel bárki sorstárs ebben az ellenünk létrejött nagy játékban, hát a többiekkel legalább udvariasak legyünk. De ez Kosztolányi az életr?l, mint olyanról. ?viszont untauglich volt. Civil hülye, meg szívzörejes. Röhejes. Alkalmatlan.

Íme, itt vannak társaim egy egész évre. Vizsgálgatjuk egymást, akár a börtönbe zártak. Nem is annyira a honnét számít, hanem hogy kit mire vettek fel. Afféle kasztrendszer születik a pár szavas beszélgetésekb?l, amelynek korlátait nehéz lehet áthágni. Tele vagyunk el?ítélettel. Nagy létszámúak az agrárosok, a tétékások, köztük f?leg a matekosok, de van vegyész is, többen képz?m?vészetisek, sok a bölcsész, még színm?vészetis is akad, els? ízben vonultattak be efféle állatfajt. Némi gyanakvással figyeljük a másikat, van ebben kisebbrend?ségi érzés, g?g, vagy annak látszata, egy-egy elharapott szó, sok minek és úgyis mindegy. Nem tudjuk, kiben mi rejlik sok az elkényeztetett mamakedvence. El?ször távol az otthontól. Akad itt jeles család kiváló vagy annak feltételezett fia, jelentéktelennek látszó szabolcsi agráros, tenyeres-talpas képz?s.

Van itt valaki, akivel nem tudunk mit kezdeni. Úgy jár közöttünk, mintha az ? országa nem e világból lenne. Balicza szerint csókos, aki protekciós, hátszeles a f?nökségnél.

Valami szentendrei cukrászfiú, Zweibel. Övék a cég, sok a pénzük, tévedésb?l van itt. Állítja, hogy leszerelik, majd meghívja a körletet. Az esküig sem jut el. Egy hetet értetlenkedik közöttünk, aztán kiszabadul. Állítólag mindenkit lefizettek. Kiváltják. Tehát ilyen alapon mi mindannyian túszok vagyunk, a kiváltóinkkal van baj.

„Drága kisfiam, bírd ki, a fiúknak nem árt. Mindjárt leszerelsz, itthon semmi nem történik. Öcséd piszkos és focizik, és azt üzeni, vigyázzanak Veled, mert aztán mindenkit szétver, ha rosszat hall. Millió csók: Anya”

Effélékre mit válaszoljak? Jobb combom mell?l, a keskeny zsebecskéb?l el?húzom az étkészletet. Ez a valóság. Bárhogy variálhatom: hadtápkészlet, ev?eszközkészlet, kanálgép – el kell ismerjem, remek. Már kisdobosként szerettem volna valami hasonlót. Egy tokban, ami maga egy konzervnyitóban és sörnyitóban végz?dik, benne van a kés valamint a kanál is. Mennyi szellemi koncentráció, praktikusság és tapasztalati kincs került ide a sereghez, innen esetleg a civil életbe.

Nem vagyunk egy korúak. A szobrászok, fest?k közt akad, aki öt évvel id?sebb. Például a Balogh Pista a maga piros képével, nagy bajszával. Középkorú mesterembernek látszik. Otthon asszonya várja, ide a lúdtalpát hozta, rossz gerincét. Még a vigyázzállás alól is fölmentik. Mintha a tiszthelyettesek közt is tekintélye lenne, valahogy megért?bben fordulnak hozzá.

Az debreceni agráros Pongrácz Gyuri fizikai állapota még rosszabb. Gyakorlatilag félszem?, kissé púpos, szögletes fej? alak, serte sz?ke hajával, aki fölmentését várja, de az nem érkezik.

Feidál honvéd félember méret? magasságára tekintve, haja gy?r?s jellege még félkopasz állapotában is látszik. Bal kisujja egybeforrt ízület?, amikor iszik, úgy tartja el, mint úrin? a pezsg?spohártól.

A giliszta vastagságú ELTE bölcsész Sz?r-Daláról majd kés?bb, mert üvöltenek:

– Petz honvéd, hozzám!

Nehezen, de megértem, a maga nyelvén közli: azonnal jöjjön ide! Egy balta arcú gyomorbajos szín?, száraz hangú alak hív. Igényel. Viszonyunk nem kölcsönös, nekem ? egyáltalán nem hiányzik, de azért odamegyek. Tányérsapkás, meg aztán a csillagok miatt. Érthetetlen az ok, amiért lebasz, hangja fölemelése után is ismeretlen marad el?ttem az indíték. Valami cip? ügy, valami külön eljárás, meg hogy én akkor, és hogy jövök ahhoz.

– De az a Lukics volt… – kockáztatom meg nem el?ször és nem utoljára.

– Petz elvtárs, még sunyi is? Megjegyeztem a maga nevét! Igaz Ferenc honvéd megmutatja, hogyan m?ködik a vécé. Magának hathengeres szelepállítás.

Elvtársam a sunyiságban ezzel azt akarta mondani, hogy takarítsak a vécében. Nem csak kenyérrel él az ember, de ürítéssel is. Nekem a készen álló nagy m?b?l ennyi jutott. Orrom és önérzetem befogva. Tunk Matild. Tunkolok és pumpálok, elmerülök és kiválok, mikor mi a könnyebb.

Katona vagyok én, ország ?riz?je, sír az édesanyám… énekli a rohadék Marczali. A táncház mozgalom úttör? üdvöskéje. Fogsz te még sírni!

Akkor még nem ismertük Csordás f?törzset a m?szaki századtól. Vele beszélgetni olyan lehetett, mint egy ismeretlen amazóniai népet fölfedezni beszédest?l, szokásostól, talán még némi mitológiai képzetekkel – és hallgatni.

– Ne b….. meg az a tátott szájú, sárga lábú, kib……, p…., ló…., k….úristen azt a mocskos k…. eget! (Így sorban végig.)

A zöldfül?ek indulatot véltek a beszédbéli megnyilvánulás hátterében. Esetleg összekapták magukat, úgy érezték, valaki nem tökéletesen elégedett evilági tevékenységükkel, s?t, létükkel.

A dörzsöltebbek nem merültek bele a denotáció és konnotáció rejtelmeibe, a mögöttes értelmezések kibogarászásába. Az élet sokkal gyorsabb, nem t?r pillanatnyi lazítást sem. Így aztán folytatták, amit elébb csináltak, abban bízva, majd megoldódnak azok a problémák, amelyek nélkülük nem is keletkeznének.

A filozofikusak magasabbról szemlélték a világ verbális leképzését. Ã??k tudták, hogy a név – Csordás – kötelez, ami ezúttal egy marhacsordával kapcsolatos mondanivaló-nélküliség megnyilvánulása. Nincs mit mondani, de a kapcsolatot fent kell tartani. Végül is a f?törzs gátlásos, a marhák meg azt gondolnak, amit akarnak.

Pedig micsoda karrier el?tt álltam! A szakaszparancsnok, Zsoltész ?rmester magasság szerint állított minket, aztán az elejét kinevezte ideiglenes rajparancsnoknak. Lukics, Petz, Sz?r-Dala, meg még egy; de nem érdemes megjegyeznie minket a krónikáknak, mert változnak az id?k, és Fortuna szekerén rosszul ültünk. Ennyi bölcsész nem lehet rajvezet?, ahol ily sok a tétékás és a három lábbal földön álló agráros. Csak a magasságunk okozhatta a tévedést az el?választásban. A személy tévedhet, a szervezet soha.

Bezzeg a szervezés megdöbbent! Tüsszentek egy sorozatot. Úgy érzem, mintha régóta egy titokzatos összeesküvés áldozata lennék. Az általánosban, a kisdobosban is már, nem csak az úttör?ben: ?rsbe-rajba-csapatba szervez?dtünk, meg jelentéseket adtunk, meg szalutáltunk – itt meg ugyanaz a szerkezet. Csak itt raj-szakasz-üteg vagy század van, zászlóaljról és ezredr?l nem beszélek. Harcra készítettek már akkor, hogy szokjuk a szervezetet, ami most, íme, itt válik érzékelhet?vé: bennem és kívülem. Ezek szerint csupán éltem valamit, amire nem volt rálátásom. A Mókus ?rsre sem, hogy miként lett bel?le egy szétégett ?rhajós, Komarov nevét visel? ?rs. Elvégre a komarban is van valami állat: a szúnyog. Bennem is, egy bamba, tüsszög?s, allergiás. Elméláztam, amib?l szakaszparancsnokom ébreszt az egész szakasz el?tt.

– Majd én megmutatom maguknak, hogy kell csinálni! – pattog Zsoltész, mert malacka jellegét összefogja az uniformis, az ?rmesterség tudata és gyakorlata. – Mit csinál Petz honvéd, ha berendeli az ütegparancsnok?

– Bemegyek hozzá.

– Maga nem lehet ilyen tirpák! Maga kézilabdás?

– Kéziztem a gimiben…

– Nem így válaszol! Értette?!

– Értettem, nem így válaszolok.

– Engedélyt kér belépéskor a legmagasabb rangútól. Na, hogy?

– Szeretnék bejönni… kérek engedélyt, engedélyt kérni…

– Velem ne szórakozzon, katona, mert meghajtom, mint k….isten! Ã??rnagy elvtárs, kérek engedélyt belépni vagy benntartózkodni.

– Ã??rmester elvtárs, értem.

– No végre. Egyemista állomány, sorakozó! Figyelem, jön a f?törzs elvtárs!

Kiss f?törzs?rmester, szája-álla és viselkedése miatt inkább a megszolgált gúnynévvel: Csucsu, a malacka Zsoltész filigrán kontrasztjaként közelített. Valami örökpiszkos jellege volt, ami talán raktárosi mivoltából fakadt, és amin a mosoly nem segített. Egyesek a jellegzetes színét az er?s dohányzás következményének tartják.

– F?törzs elvtárs, Zsoltész ?rmester jelentem, a szakasz 21 f?vel a kiképzésre készen áll.

– Köszönöm, pihenj! Egyetemisták, én nem vagyok egy szadizmus, de ráb…nak, az rizikó! Lehet, hogy ezt a szöveget hallották, és ezt is képzelik a Magyar Néphadseregr?l. De ez tévedés. Itt képzést kapnak, tartást, megismerik az ábécét.

– F?törzs elvtárs, ezek el?felvételisek…

– Akkor maguknak tán érettségije is van. Nem baj. Itt tüzérképzést kapnak. Felejtsék el a civil bagázs életvitelét, itt rend van és fegyelem, akkor semmi baj nem lesz, ha betartják elöljáróik parancsait. Egyénieskedésnek helye nincs. A képzés heti rendjét kiírjuk miheztartás végett. Sok alaki lesz, minden nap; és éppen elég tüzérismeretet kapnak. Szögfüggvények, meg minden. A nap az ébreszt?vel kezd?dik vagy a riadóval. Semmire nem érünk rá, mindent tempósan kell végrehajtani. A tárgyi fegyelem is nagy legyen, mert rovancsolunk, és akinek valamije hiányzik, ráhátékázzuk. Italozás nincs. Eltávozás csak az eskü után, hat hét múlva. Látogatás azért lesz, kijelölt hétvégén. Levelezés lehet, rosszat írni, nyavalyogni nem szabad, nem keserítjük el az otthoniakat. Azok úgysem értenek semmit. A levelezést átnézzük. Kantinba öreg katonával vagy tisztessel mehetnek csak. Kérdés van-e?

– Mit jelent a rovancsolás, f?törzs elvtárs?

– A rovancs az egyéni katonai felszerelés (ritkábban a raktárkészlet) meglétének ellen?rzése, leltár. A személyek ellen?rzésekor a katonák egy pokrócban az összes holmijukat leviszik az udvarra, ott szétpakolnak, és a különböz? tárgyakat a csalás elkerülése végett mindenki egyszerre mutatja fel.

– Mit jelent a hátéká, f?törzs elvtárs?

– Figyeljen, ezt mindenki jegyezze meg: Hiánytérítési kötelezettség, honvédségi tartozás, melyet a leszerelés után köteles fizetni a katona, ha nem tud elszámolni a neki átadott felszereléssel, Az err?l felvett jegyz?könyv. A hülyébbjének: Hová tette, katona? Más kérdés?

– Olvasni szabad?

– A szabályzatot, tüzérismereteket. Ne higgye, hogy másra lesz ideje. De van gyengélked?, ezredkönyvtár, zászlóalj klub, kantin, miegymás. Magukhoz még jönnek az egyetemr?l is kapcsolattartók, ha rendesek. Nyolcvankettes aknavet?üteg vigyázz! Pihenj! Oszolj!

Az egyetem említése fölizgatott, de az oszolj is. Én biológia-kémia tagozatos voltam a gimiben, nekem az oszolj óhatatlanul az oszlás komplex oxidációs folyamatát idézi fel, ráadásul felszólításként, amiben nem igazán óhajtok részt venni. Ilyen nyelvi közegben kell megrohadjak.

Talán gy?jteni kéne a kifejezéseket. Gyíkhús, emberhús, gyík – lánykori nevén vagdalthús-konzerv. Bivalytej, a cikóriából készült híg, számomra ihatatlan pótkávé – bikatej, buzikávé, négerlábvíz. De a finomabb nejlonkávé: tejporos, cikóriás. édes lötty, amib?l literszámra iszom,- egyre inkább behatárolják gondolkodásomat. Mégis, milyen lelkesedéssel állunk sorba, szakasz és raj alakzatban az ebédl? el?tt, ahová vonulásunkban díszmenetet is le kell vernünk – lábat húsz centi magasra, seggb?l kil?ve, mereven, talpat odab…va -, egyrészt gyakorlás, másrészt kitolás céljából. Akad egy mágikus elem is: hátha jobb és több jut azoknak, akik részt vesznek a szertartásban, és nem csak beszédülnek a tiszti ebédl?be d?zsölni. Állunk. Szézám, tárulj! El?tte még parancsszó, a sapkát le kell vennünk. Sapka jobb kézben, majd men? korunkban a jobb váll-lap alá csúsztatjuk, de akkorra még kis, sorakozókra való könyvbe is bele tudunk nézni. Most viszont az ügyeletes egy szempillantás alatt fölfedez a sok sapkátlan között egy fejfed?set. Kedves dülledt szem? páncéltör?s, aki sokat szarakodott a mosdóban ebéd el?tt.

– Katona, sapkát!

– Nem merem…

– Mi az, hogy nem meri? Addig nincs ebéd.

– Félek, kinevetnek…

– Maga így is röhejes. Kapja le a sapkáját, vagy leverem!

– Én nem merem, ?rmester elvtárs…

Az éhez?k kisded tömege fölfigyel a gépezetbe került porszemre, az egyetemes rend kerékköt?jére, és valósággal szurkol az ?rmesternek, hogy tápláló anyjuk, vagy legalább vályúhoz enged? atyjuk legyen, oldja meg az ebédl?be lépés el?tti legutolsó próbát. Hiszen mindenki födetlen f?vel megy oda, akárha gyászolnánk valakit, talán a disznót, ami étkünk misztériuma során részünkké válik, és mi kissé disznóvá általa, s amelyb?l az ezred kondája is megkapja majd a maradékot, hogy az örök körforgásra emlékeztessenek.

– Vegye le a sapkáját, talán vallása tiltja?

– Jaj, nékem és minékünk!..

De az ?rmester addigra odapattant, hirtelen mozdulattal leütötte a páncéltör?s fejér?l a fejfed?t… És a fiú ott állt az örök ég alatt lehunyt szemmel, akár egy els?áldozó sz?z leány kitakarva szemérmét a férfiaknak… Döbbenet, majd röhögés. A nagy gömbfej akár az Egri csillagok egyik moszlimja a végs? rohama el?tt. Fényes, kopaszra borotvált felület, melyb?l egy robbantó kanóc türemkedett ki, vagy tizenöt vádaskodó centijével. Ez a groteszk. A félelmetes és a nevetséges robbanó elegye. Ezt az ?rmester ösztönösen érzi, mert nevetve küldi az els?áldozót a p….ba. Ha sz?rtelen jön vissza, lesz ebéd. Egy karitatív önkéntes azonnal ajánlkozik a megsegít? aktusra, egy debreceni agráros, akinek zsebében borotvaéles bicska lapult, és aki tudja, bicska nélkül nem férfi a férfi.

A nevetés rövidtávú gyógyír. Képzavar. Kaját! Akár a többiek, én is örökké éhes vagyok, enni-inni akarok. Meg n?t akarok. Hogy kombináljunk: legjobb lenne egy formás szakácsn?.

– Katona, magára nézek, és föláll a f….m! Hát hogy néz ki maga? Mint a p..a! Azonnal menjen borotválkozni!

Kothencz Walter Henrik ferde képes tovább ferdült, egészen leny?gözte Osgyán Vince ?rnagy mondatainak férfiassága, titkon egyet is értett a „bácsival”, ahogy magunk között próbálta az ütegparancsnokunkat megszerettetni.

– Igenis, ?rnagy elvtárs! – sisteregte a pöszeség és essegés sajátos, Kothenczi keverékével, hátraarcot csinált, kis híján elesett félpiruettjében – és siet?sen távozott, akár egy Rejt?-h?s Korcsmáros Pál képregényében. Lerítt róla a német-magyar-életképtelenség szak.

– Nem addig a… – böffent a bácsi, és visszakérette a lelkes belvárosi gyereket. – Kothencz, maga egy nagy fütyi, gyakorolja még az alakit is! – zárta le az ügyet. – Zsoltész, legyen rá gondja! Aztán betartani a távközt, csak semmi h?mér?zés!

– Értettem, ?rnagy elvtárs!

– Nehogy aztán szégyent hozzanak rám az ezredsorakozón!

Felsorakozunk, már amennyire ez t?lünk kitelik. Nemrég még civil bagázs voltunk, most, ha körülnézek, katona bagázsnak t?nünk. Ezt nagyobb munka összetartani, a másik belülr?l fakadó, természete a széttartás. A zenekar leny?göz, azokat összetartja a ritmus. Még akkor is tudják ütni, verni, fújni, amikor masíroznak. Számunkra az utóbbi is tereh.

A szertartásrendhez szerencsére nem kell sok ész. Egyszer?bb, mint a templomban. Mindent el?re mondanak, de hiányzik az Úr-felmutatás és az átszellemülés.

– Bercsényi gépkocsizó lövészezred, vi-gyázzz! Zászlónak tiszte-legj!

Az ezredzászlót hárman hozzák. Bizonyára nehéz, mert rengeteg színes szalag van rákötve, anyaga súlyos selyem, és ha valami ok folytán megsz?nne, a mi létünk, az ezred sz?nne meg. Így nagy becsben áll. Ã??rzik is, el ne lopják. Egy f?törzs megy elöl, szabályosan magasra emelt lábbal veri a vigyázzt; ketten mögötte cipelik a zászlót, mi meg vetjük a fejünket, hogy létünk kell? tiszteletet kapjon.

– Bercsényi gépkocsizó lövészezred, jelentéshez középree nézz!

Az els? zászlóalj parancsnoka, a helyi érdek? délceg, er?s hangú Bukva ?rnagy érzi, hogyan lélegezzen együtt a vezénylend?kkel. Mondatai, amelyek a szabályzatból fakadnak, egy megfontolt, kevésszavú férfiú képét tárják elénk, aki példásan vigyázz-menetel egészen Kása ales ezredparancsnok közelébe. Rendszerint ? vezényelte a hétf?i és pénteki ezredsorakozókat a zenés díszmenettel, így ?t mindenki ismeri. Egy ismer?snek talán szívesebben engedelmeskedik bárki, de akadhat szituáció, amelyben nem csak a rokonait, de még az ismer?seit sem maga választja az ember. Alig várjuk a végét. Amikor az ezredvezetés f?tisztjei is elvonulnak a parancsnok el?tt. Különösen a kétemberes Vidács alesnek, az ezred törzsf?nökének szurkolnak sokan, hogy abban a gígászi küzdelemben, amely nadrágja lecsúszása, valamint díszlépése diétás jellege és az alakiság követelményei között zajlik – vajon ki lesz a gy?ztes.

Elvonulunk mi is zeneszóra a parancsnok el?tt. Most mutatkozunk meg ünnepi valónkban. Ezt gyakoroljuk minden áldott nap az alaki foglalkozás keretében, hogy a menetelés, díszlépés, fordulás, tisztelgés tökéletes legyen.

– …elvonulást keezd meg!

– Aknavet? üteg, jobbraa nézz!

Akik a jobb széls? sorba kerültek, görcsösen próbálják tartani az irányt, ?k többet tudnak, mint mi, mert látják, merre menjünk. Mi nem vagyunk ilyen távlatos lények. Csak veszettül tisztelgünk, vetjük jobbra rendíthetetlen fejünket. Ha NATO-kémek lennének a környéken, ilyenkor bizonyára fölismerhet?vé válnának. Ã??k azok, akik tehetetlen dühükben és félelmükben elsápadnak, és leszédülnek a környez? fákról. Ã??k azok!