Az asszonyt a buszon láttam meg.
A belső ülésen gubbasztott, és olyan haja, feje, orra volt, akár egy perui indiánnak. Az arcán pedig kék folt tintaceruzával, majdnem olyan, akár az arab vagy indiai nőkön, de azoknak inkább a homlokukat szeli ketté egy ilyesfajta vonal. Magába roskadt nő, tán szoptatástól lógó mellekkel, rajta garbóféle, derekára kendő csavarva; és emiatt figyeltem fel rá: e nagy zsebből kikandikált, valósággal kilógott-fordult egy barna szemű-szőrű, fekete csíkos kutya, aki élő melegítőként remegett ölén.
A szegényes nőt gyerekek szemében dámává avatta ez az állat, rangot adott neki; de ő, mintha nem élne e lehetőséggel, szeme nem fürkész, nem gyűjti be az elismerő, irigykedő pillantásokat; nem lépi át a nyomor határait. Ketten vannak, de egyedül.
A kutya már nem is próbálkozik, hogy nyalogatásokkal megnyerje magának. Vékony állat, gondozatlan, mint gazdája. Kölyök. Talán agár, éhségre termett, hogy fusson.
Honnét szedhette? Lopta, eladja, megtalálta és pénzért viszi vissza?
A hídnál leszáll, ráfordul; ócska, kitaposott cipője lejárt kérgén lépked, majd lassít a közép felé érve. Mintha erősebben fogná remegő társát, a vékony, egzotikus lényt. Mennyivel jobban illene egy loncsos korcs e cigányasszonyhoz; és mégis, hajdan szép fejéhez, olajos szeméhez, egykori fényéhez – mily magától értetődő kiegészítés e lény. Egymást hordozzák a hasonlóság folytán, egyik se rosszabb a másiknál, se jobb. A véletlen hozta, hogy e földi létben éppen melyik – melyik.
De zavart a szem. Mind a négy. Még fönn a buszon. Nem a fölérendelt bizonyossága, és az elismerő biztonsága. Betegséget sejtek, a megérzett félelmet, amiért nekem sohasem lehetne állatom.
A nő már a híd közepéig ért, odalenn a mélyben megfénylik a víz a napban. Hideg van, megremeg alattunk a fémszerkezet íve a járművektől. Bizonytalanság. Ilyenkor kell valami biztosra gondolni, különben megrémül az ember.
A nő megáll, hirtelen oldalra fordul, s mint egy soványka batyut, beleveti a szürkeségbe az olajosbarna szemű lényt. Nem mer utánanézni. A Nagycsarnok felé fordul, lassan lép, pedig futna. Undorral megelőzöm.
Szemébe nézek. Nincs tekintete.
Legutóbbi módosítás: 2008.09.02. @ 07:13 :: Petz György
