kispróza, ami haikuba fut, vagy
haiku, ami kisprózát indít
A Sárga császár birodalmában az elégedetlenség és a küls? fenyegetés miatt az öreg bölcshöz siettek; sürgették, vezesse ? az államot.
– Még nem id?szer? – szólott, és gyönyörködött a színpompás lepkék táncában.
Tíz év elteltével, amikor már a tatár hordák, járványok és éhínség következményei nem t?rtek halasztást, újra fölkeresték a tíz évvel öregebb s bölcsebbé vált bölcset.
– Még nem id?szer? – szólott újra, és udvarló madarak násztáncában lelte örömét.
Újabb tíz év telt el, új nemzedék követei jelentek meg el?tte, akik mit sem sejtettek a régmúlt irdatlan és megoldhatatlan nehézségeir?l; s könyörögtek neki – hiszen apáiktól hallották, milyen éleslátó és nagyesz? –, sürgették, jöjjön, mert ily végveszély még sosem akadt.
– Már nem id?szer? – szólott. Hályogos szemét a nap felé emelte – nincs is id? – tette hozzá.
A többiek nem bírtak a napba nézni.
A követek – mivel általában hárman járnak –, háromféle magyarázattal éltek:
– Elkéstünk a felkéréssel, az öreg szenilis.
– Nincs dolga a mi világunkkal – állította a második.
– Még nem is élünk, nem-létez?kön pedig lehetetlen segíteni – szólott a harmadik; és olyat rúgott az ajtófélfába, hogy fölüvöltött.
Én hallottam.
Bölcs: ki mindent tud,
Lepkében bábot, hernyót –
Azt is, hogy mért nem.
Legutóbbi módosítás: 2019.11.12. @ 14:54 :: Petz György
