Annyi cigányozás folyik mindenhol, hogy ma, amikor találkoztam eggyel, úgy gondoltam, meg kéne osztani valakivel, csak úgy, mint egy szegényasszony arcát felkarcolni valahova, hogy lássátok, nem a cigánysága a f? jellemz?je, hanem talán a szegény volta.
Az önkormányzatnál adódott dolgom, s már a liftnél álltam, amikor meghallottam a némi tájszólással f?szerezett hangot.
– Mongya csak, ez a lift? – kérdezte a mellettem álló fiatalembert egy picike, tör?dött cigányasszony.
-Ez.- válaszolta a férfi, kissé kurtán, és már hátrahúzódva, nehogy közelebbi kontaktusba kelljen kerülnie vele.
Szerencséje ugyan nem volt, a lift sz?k fülkéje a sok ki-beszálló miatt legalább két percre összezárt bennünket.
Hallható volt a megkönnyebbülésének sóhaja, mikor a következ? kérdést már hozzám intézte az öregasszony.
-Ez már a harmadik?
Miután egy igennel válaszoltam, már ömlött is bel?le a sok kérdés, és a panasz.
– Nem tuggya melyik ajtó a polgármesteré? Mer éngem hozzá küdtek.
Meghótt az uram, nincs pénz a temetésre. Ideküttek. Segíccsen má, nem tudok olvasni, de itt van minden papír, amit a rend?rök küttek, hogy agyon van csapva.
– A pogármester nem ezen az emeleten van, de segélyügyben biztosan tudnak itt segíteni, várjon, megkérdezzük abban a szobában. Csak mondja meg, melyik utcában lakik.
– Hát Karcagon. De az uram itt lakott, má négy éve evátam tüle, mer ?zött, meg ivott, de mindig visszgyütt, aszt evette a nyugdíjamat. Nézze, itt a papír, má csak 25 ezer FT-ot kapok, mer 29-et tülem vonnak, hogy f?vette az újrakezdésre a kétmillió kett?százat.
– És a kezembe nyomta bizonyítékait. A nyugdíjigazoláson a hitelrészlet mellett ott volt levonásként tüzel?re 200 Ft.
Bekopogtam egyik ajtón, és röviden elmondtam a hölgynek a néni problémáját, aki be is hívta, holott el?ször ? is tanácstalanul nézett rám, mit is tehet itt egy karcagi cigányasszonnyal, de segít?készen elvette a papírjait, kitessékelte, és telefonálgatásba kezdett-
Nekem is várakoznom kellett, így az öregasszony átjött a másik oldalról, és mellémtelepedve folytatta panaszáradatát, nem tolakodón, csak a sok meg nem értés után némi együttérzésre várva.
– Itt van ez is, egyre vissza kell mennem, – mutogatott egy másik papírt, amire utcanév, házszám volt felírva, meg hogy milyen bank. Már nem emlékszem, és gyanús is az egy óra, merem remélni, nem vágták át.- Valamit meg kellene nézni, de aszonták, az pénzbe kerül. Van egy ötszázasom, aszt odadom neki, gondujja elég lesz? Nincs több, még jó, hogy a közlekedés nekem má nem kerül semmibe. Ügyesen gyüttem má hajnalba. A kettes metrót is megtalátam, meg a villamost is. Mindent felírtak nekem. Csak egy kávét ittam miel?tt együttem, ma még nem ettem semmit, aszt mingyá dél, de ha k? nekik az ötszázas, akkó odadom.- Úgy folyt bel?le a szó, hogy id?m nem volt még egy közbecsúszó megjegyzésre sem.
– Mongya, maguk itt ének Pesten, gondolom tuggya, az a 25 ezer semmire se elég. Abbu rezsit fizetni, aszt nem marad tán 5-6 ezer, hiába enyim a ház. A villany, a szippantós, meg minden, semmit se adnak ingyé.
– És nincs senki, aki segíteni tudna a temetésben?-próbáltam közbekérdezni.- Gyerekek?
-Három jányom van, de ük is szegények.A legöregebb 67%- on van, a középs? 60-at keres, a legkisebbnek meg három gyereke van. Meg sose vót jó apjuk az ital miatt. Nincs hova terheni.- magyarázza, aztán csendesen nézi csak a kezében az izgalom miatt átnedvesed? papírokat, látom, hogy elgondolkodik, hogy miért is a 40 évnyi munkája, ha most segélyért kell kunyerálnia.
Sosem tette még. Ha szegényen is, de megvoltak, ahogy kivettem a szavaiból. És most fizet azért, aki verte, és elszedte a pénzét.
Beszólítottak, aztán amikor jöttem kifele, ? akkor indult be, de még utánamszólt.
– Szépasszony, álgya meg az Isten, magát is, meg az otthonlév?ket is.
Legutóbbi módosítás: 2008.09.08. @ 06:20 :: Tóth Irén (Morci)
Az önkormányzatnál adódott dolgom, s már a liftnél álltam, amikor meghallottam a némi tájszólással f?szerezett hangot.
– Mongya csak, ez a lift? – kérdezte a mellettem álló fiatalembert egy picike, tör?dött cigányasszony.
-Ez.- válaszolta a férfi, kissé kurtán, és már hátrahúzódva, nehogy közelebbi kontaktusba kelljen kerülnie vele.
Szerencséje ugyan nem volt, a lift sz?k fülkéje a sok ki-beszálló miatt legalább két percre összezárt bennünket.
Hallható volt a megkönnyebbülésének sóhaja, mikor a következ? kérdést már hozzám intézte az öregasszony.
-Ez már a harmadik?
Miután egy igennel válaszoltam, már ömlött is bel?le a sok kérdés, és a panasz.
– Nem tuggya melyik ajtó a polgármesteré? Mer éngem hozzá küdtek.
Meghótt az uram, nincs pénz a temetésre. Ideküttek. Segíccsen má, nem tudok olvasni, de itt van minden papír, amit a rend?rök küttek, hogy agyon van csapva.
– A pogármester nem ezen az emeleten van, de segélyügyben biztosan tudnak itt segíteni, várjon, megkérdezzük abban a szobában. Csak mondja meg, melyik utcában lakik.
– Hát Karcagon. De az uram itt lakott, má négy éve evátam tüle, mer ?zött, meg ivott, de mindig visszgyütt, aszt evette a nyugdíjamat. Nézze, itt a papír, má csak 25 ezer FT-ot kapok, mer 29-et tülem vonnak, hogy f?vette az újrakezdésre a kétmillió kett?százat.
– És a kezembe nyomta bizonyítékait. A nyugdíjigazoláson a hitelrészlet mellett ott volt levonásként tüzel?re 200 Ft.
Bekopogtam egyik ajtón, és röviden elmondtam a hölgynek a néni problémáját, aki be is hívta, holott el?ször ? is tanácstalanul nézett rám, mit is tehet itt egy karcagi cigányasszonnyal, de segít?készen elvette a papírjait, kitessékelte, és telefonálgatásba kezdett-
Nekem is várakoznom kellett, így az öregasszony átjött a másik oldalról, és mellémtelepedve folytatta panaszáradatát, nem tolakodón, csak a sok meg nem értés után némi együttérzésre várva.
– Itt van ez is, egyre vissza kell mennem, – mutogatott egy másik papírt, amire utcanév, házszám volt felírva, meg hogy milyen bank. Már nem emlékszem, és gyanús is az egy óra, merem remélni, nem vágták át.- Valamit meg kellene nézni, de aszonták, az pénzbe kerül. Van egy ötszázasom, aszt odadom neki, gondujja elég lesz? Nincs több, még jó, hogy a közlekedés nekem má nem kerül semmibe. Ügyesen gyüttem má hajnalba. A kettes metrót is megtalátam, meg a villamost is. Mindent felírtak nekem. Csak egy kávét ittam miel?tt együttem, ma még nem ettem semmit, aszt mingyá dél, de ha k? nekik az ötszázas, akkó odadom.- Úgy folyt bel?le a szó, hogy id?m nem volt még egy közbecsúszó megjegyzésre sem.
– Mongya, maguk itt ének Pesten, gondolom tuggya, az a 25 ezer semmire se elég. Abbu rezsit fizetni, aszt nem marad tán 5-6 ezer, hiába enyim a ház. A villany, a szippantós, meg minden, semmit se adnak ingyé.
– És nincs senki, aki segíteni tudna a temetésben?-próbáltam közbekérdezni.- Gyerekek?
-Három jányom van, de ük is szegények.A legöregebb 67%- on van, a középs? 60-at keres, a legkisebbnek meg három gyereke van. Meg sose vót jó apjuk az ital miatt. Nincs hova terheni.- magyarázza, aztán csendesen nézi csak a kezében az izgalom miatt átnedvesed? papírokat, látom, hogy elgondolkodik, hogy miért is a 40 évnyi munkája, ha most segélyért kell kunyerálnia.
Sosem tette még. Ha szegényen is, de megvoltak, ahogy kivettem a szavaiból. És most fizet azért, aki verte, és elszedte a pénzét.
Beszólítottak, aztán amikor jöttem kifele, ? akkor indult be, de még utánamszólt.
– Szépasszony, álgya meg az Isten, magát is, meg az otthonlév?ket is.