– Az idén a tengerre megyünk szabira! – jelentette be Apu, várva a hatást.
No, az nem is maradt el, mert lett akkora üdvrivalgás, hogy a földszinti szomszéd is meghallotta, nemcsak az alattuk lev?. Hogy a két nagylány üdvrivalgásban tört ki, az csak természetes volt, hiszen jártak már ott. De hogy a három és fél éves Samuka – aki még sohase volt a tengeren – minek ujjongott a leghangosabban, az évszázadunk nagy titkai között marad.
– Indulás éjjel 2 órakor… – próbálta Apu lelohasztani a kedélyeket, de a felháborodás kimaradt. A hétalvó csajok rá se hederítettek. F?, hogy megyünk a tengerre! De hát a f? gond nem is ?k voltak, hanem Samuka. Hogy fogják az éjjel közepén ruhájába rázni?
– Fektessük le felöltözve… – jött Tündike az ötlettel, de az anyai perfekcionizmus azonnal lehurrogta. No de a probléma megoldódott. Samuka, aki máskor óram? pontossággal indult önként lefeküdni, 1 órakor, amikor kelni kellett volna még nem aludt az izgalomtól. „Megyünk a tengerre, megyünk a tengerre! – táncikált az ágyában, s se szép szóval, se apai tekintély latba vevésével, nem lehetett elalvásra bírni.
– Hogy ez milyen ny?gös lesz… – sajnálta magát Anyu, fölöslegesen. A ringatózó vonat már kifogott Samuka éberségén, s mivel tudta, hogy ha a vonaton vannak, akkor a tengerre is eljutnak, el is aludt nyomban. De reggel pontban 6 óra 10 perckor jó szokása szerint felébredt, s kérte a cumiját.
– Ez a kölyök órára jár? – ébredt meg morcosan az elszenderedett Tündike az órájára pillantva, mert hát Samuka nem éppen suttogva követelte „fehér konyakját.”
No de csak megérkeztek valahogy a szállodába.
– Jó, jó, megyünk már, csak csomagoljunk ki! – kellett kijelenteni a türelmetlen gyerekhadnak. Na és, ha dél van és er?sen süt a nap! Na és, ha hófehérek! Na és ha… Sok lúd, akarom mondani türelmetlen kölyök szül?t gy?z, elindultak a tengerpartra „csak egy picit”.
A lányok persze az els? sarkon el?vették a tengeren szokásos zsebpénzüket, amelynek aznapi adagját sutyiban, hogy a kicsi meg ne lássa, már megkapták, s fagyit vettek maguknak. Na persze, Samunak is kellett. Meg is kapta, s a szül?k is vettek maguknak. Ám Samuka éles szeme szemrevételezett valamit. Azt, hogy a lányok nem kértek pénzt, hanem a zsebükb?l vették el?. Ám a fagyi édes volt. Megszomjazott, s a következ? bódénál már követelte is a h?sít?t. Hát igen, a fagyi h?sít, de szomjat nem olt, s Apu is gondolta, hogy megihat egy sört. Anyu kialkudta, hogy ketten egyet, s beállt a sorba.
– Ti nem vesztek? – jelzett a Samuka igazságtalanság-radarja.
– Mi spórolunk a zsebpénzünkkel – kottyantotta el magát Tündike. Na, ebb?l lett is balhé.
– Nekem miért nincs? – háborodott fel Samuka. Mert hát ?t mindig megrövidítik! Apunak egy vészjósló pillantása Tündinek a torkára forrasztotta a kéjes örömmel készül? válaszát: „Mert te még csak egy kis vakarcs vagy!” Hát igen, most fordulhatott volna a kocka. Miért csak nekik dörgöljék az orruk alá, hogy: „Ti vagytok a nagyobbak, legyen több eszetek!”
– Mert te még nem tudod megszámolni! S nem tudsz vigyázni rá. S nekik nem veszek sem fagyit, se h?sít?t, se csokit, s ha valami játékra fel akarnak ülni a vidám parkban, akkor azt is onnan kell lespórolniuk! Ha beosztják, van, ha elherdálják vagy elvesztik, nincs! Másnapig szopják az ujjukat! Neked pedig én veszem meg.
– De én már tudok számolni! 1,2,3,4,5,6,7,8,9,10…
– Akkor itt mennyi pénz van? – nyújtott Jutka oda vagy 10 érmét. Samuka kiverte mérgesen a kezéb?l, s el?re szaladt duzzogva. Persze, a nagyok mindig összefognak ellene. Mert nincs igazság, ?t mindenb?l kisemmizik…
Duzzogása a következ? fagylaltos bódéig tartott, ahol bánatában megint követel?zni kezdett. Már a távolból. Mi lesz ebb?l…
– A tengerig senki, de senki nem vesz több semmit, mert ha így haladunk, mire odaérünk jöhetünk vissza ebédelni… – próbált véget vetni a vásárlási láznak az atyai terror. Mindenki hajlott a jó szóra, egy valakit kivéve.
– Azt mondtad, hogy te veszel nekem! Mert nekem nem adtatok zsebpénzt!
Az egész család körbeállta és nézte a kis hisztist. Jutka sutyiban reménykedett, hogy hátha elszakad Apunak a cérnája, s lekever neki egy taslit, Anyu el?bb tanácstalanul nézett, majd sokatmondó pillantással jelezte Apunak, ? a családf?, s a fegyelmezés az férfifeladat! Apu legszívesebben írásban mondott volna le e címér?l, f?leg, mert már e jelenet az ingyen-cirkusz volt jegy nélkül… Másoknak. S akadt is néz?sereg. Na, persze, Anyu máskor nem pedzi, hogy ? a családf?, csak ilyenkor!
– Jött egy ötletem! – jelentette ki végül.
Anyu ránézett, majd baljós sejtelme támadt…
– Ugye nem…
– De igen… – válaszolta apu, de ekkor már a nagyok is kórusban reklamáltak.
– Persze, neki mindent hamarabb szabad! Nekünk ekkora korunkban miért nem volt? Ez nem igazság!
– Rendben, akkor a ti felel?sségetek, hogy Samu mikor kaphat pénzt fagyira vagy egyébre. Nem verhetitek meg, mert azt én se szoktam, s nekem ne hisztizzen az úton!
– Na neeeem! – háborodtak fel a nagyok kórusban. Nem elég kolonc a nyakukon, még ?k is fegyelmezzék!- Err?l szó se lehet – jelentették ki.
– Akkor van jobb ötletetek?
Mély hallgatás volt a válasz.
– Ide figyelj Samuka. Van négy egység zsebpénzed. Naponta négy. Egy egységb?l vehetsz egy fagyit, vagy egy h?sít?t, vagy felülsz egy játékra… A pénzt t?lem kéred, vagy Mamitól. De ha elfogyott, akkor egy pisszt se halljak. Ezzel a feltétellel kaphatsz zsebpénzt. Rendben?
– Úgy se fogja betartani! – tamáskodott Tündike.
– De igen! – feleselt vissza. – Ma még van kett?! Ettem egy fagyit, s ittam egy h?sít?t. – nyújtotta ki a nyelvét Samuka jelezve, hogy ambícióból csak azért is megmutatja…
– Akkor most nem kell a fagyi? – kérdezte Apu hitetlenkedve – este még vidámparkba is megyünk, ahol a lányok 1 játékra akarnak felülni. – tette hozzá.
– Nem – válaszolta egy kis gondolkodás után.
Közben Anyu jelezte a lányoknak, hogy majd megbeszélik apuval, ha Samuka nem lesz jelen. Amikor Anyu bevitte a tengerbe a kicsit, Apu intette, hogy maradjanak.
Ahogy a kicsi eltávolodott, kitört a lázadás:
– Persze, neki mindent lehet, mert ? a „drága piiici” – vádaskodott Tündike gúgyos hangon. Nekünk se volt zsebpénzünk ekkora korunkban!
– Tudom, hogy aljas dolog, amit m?veltem, de be kell vallanom nektek, hogy azt hiszem magamnak adtam zsebpénzt és nyugalmat, nem pedig Samukának lehet?séget. Két fagyit egy h?sít?t meg egy játékot a vidám parkban azt hiszem mindenképpen megadtam volna neki. Így ennél többet nem fog kapni. Tudom, nektek ebben a korban nem volt, de emlékezzetek, ti is ugyanitt a tengeren kaptatok el?ször zsebpénzt, hasonló meggondolással. Ennyi és slussz. Ha van jobb ötletetek, elfogadom.
A nagy két lány elképedt. Erre még sohase gondoltak, hogy a zsebpénz korlátoz. Pedig már nem egyszer történt meg, hogy elfogyott. S Apu olyankor hajthatatlan volt. Na ett?l már az osztályellenség szerepét játszó „elkényeztetett vakarcs” mintegy varázsütésre „Szegééény Samukává” vált, akit a gyermekkoalíciónak meg kell védenie. Mert hát azok az aljas kegyetlen szül?k velük is kitoltak.
– Szükségem volna a segítségetekre. Hogy sikerüljön. Hallja t?letek id?nként, hogyan osztjátok be a pénzeteket. Egymás közt beszéljétek, hogy mire költitek úgy, hogy ? is hallja. Ugye nem akarjátok, hogy a ma reggeli közelharcot vívjuk egész ittlétünk alatt? Van jobb ötletetek?
Na lett dilemma. Samukával koalizálni kellene, a szül?k ellen, Apu pedig megtiszteli ?ket azzal, hogy a segítségüket és a véleményüket kéri, mint nagyoknak. De azt már Jutka is belátta, hogy ha nem segítenek, akkor hallgathatják a nyafogást. Abból meg nem kértek. Beleegyeztek.
– Rázós ma délután lesz, mert ti csak egy fagyit vettetek, s neki már csak két egység zsebpénze van.
– De hát az elején még nem tudta… – kelt Tündike öccse pártjára.
– Pontosan, ezért kell óvatosnak lennünk. Az, hogy ma délután mi történik, az kulcskérdés.
– Te gondolod, hogy ez m?ködni fog? – tamáskodott Jutka.
– Ã??szinte legyek? Nem hiszem. De jobbat nem tudok, s kell adnom egy esélyt e megoldásnak. Számítok rátok! Segítetek nekünk?
– Igen! – egyeztek bele a lányok kórusban.
Ebédnél apu és anyu vettek maguknak sört, így az ebédhez járó borvíz-adagjukat el lehetett tenni délutánra. Ami biztos, biztos, ez nem szegi meg a törvényt, ha a sajátjukból adnak Samukának, ha szomjas.
Ám a déli t?z? nagy melegben nem volt érdemes kimenni a partra, s bizony a vonatozás kiütött mindenkit. Úgy hogy nemcsak Samuka aludt el ebéd után. A tengerpartra menet megettek egy-egy fagyit, s Apu és Anyu egyre szorongóbb szívvel várták a pillanatot, amikor a lányok vesznek maguknak valamit. F?leg Anyu, mert hát a „kicsik” f?leg, ha fiúk nagyon tudnak az anyai szívekre hatni…
Egy adott pillanatban a lányok összesúgtak, s el?re szaladtak.
– Jaj, ne… gyökerezett Anyu lába a földbe. – Ezek csokit vettek! Agyonütöm ?ket! – indult el?re siet?s léptekkel, hogy ráncba szedje ?ket. De amit látott, attól földbe gyökerezett az álla. A lányok megkínálták a kicsit csokival, a Csokikirály pedig elhárította.
– Nekem nincs mára több zsebpénzem… csak egy egység, s este megyünk a Vidámparkba…
– De… – kezdte Tündike, de nem tudta mit mondjon tovább, annyira meglep?dött.
– Meg akartuk kínálni csokival, mert neki már nincs zsebpénze, de ? nem fogadja el… – magyarázta Jutka tanácstalanul.
Anyu leguggolt Samukához, hogy egy szinten legyen vele.
– Elfogadhatod. Mindenki csak annyit vehet, mint amennyi zsebpénze van. De bárki megkínálhat mást a sajátjából. Én is veszek nektek sok mindent otthon a fizetésemb?l nem?
Apu felemelte a magasba.
– Ekkora fiam van! – jelentette ki büszkén. Samuka pedig nem értette, hogy mi ez a nagy h?hó körülötte.
Amíg a gyermekek a vidámparkban szórakoztak, Anyu és Apu osztották az aznapi eseményeket.
– Gondolod, hogy m?ködni fog továbbra is?
– Háát… – habozott Apu a válasszal. – A mai napot megúsztuk, az biztos. Hogy mi lesz holnap, nem tudom. Próbáljunk bizakodni…
Másnap reggel a lányok jelentkeztek az aznapi zsebpénzükért.
– Ágyak megvetve? Becsomagoltátok, amit a strandra viszünk?
– Zsebpénz-feltételek teljesítve!
Miközben Apu a lányoknak számolta ki az aznapi járandóságot, fél szemmel látta, hogy Samuka is hamar összehajtja a hálózsákját amolyan hároméves módon. Anyu már épp meg akarta igazítani, amikor Apu odaszólt.
– Rendben, látom te is teljesítetted a feltételeket! Tehát megvan neked is nálam a négy egység zsebpénzed!
Anyu habozott egy pillanatig. Mert hát az a hálózsák nem épp az anyai kritériumoknak megfelel?en volt elrendezve. Végül úgy döntött, meger?szakolja rendszeretetét.
– De a tiétek sincs még megvetve! – háborodott fel Samuka. A lányok kuncogni kezdtek.
– Szent igaz, ha nem vetem meg, nem ihatok ma sört! – állt neki Apu ágyat vetni.
– De az Anyuét miért veted meg? Ez nem igazság! Mi nem kapjuk meg a zsebpénzünket, ha nem vetjük meg! – szólalt meg a felháborodott gyermekkórus.
– Anyuval megosztottuk a munkát. ?becsomagolja a strand-holmit, én ágyat vetek. Mindketten megcsináljuk egymás kötelességének a felét. Segjtünk egymásnak, s így mindketten meg vagyunk elégedve.
– Na, most már ihatunk sört, s fagyizhatunk, kölyökhad? – kérdezte Anyu tréfásan, amikor kész lett a csomagolással. – Teljesítettük mi is a feltételeket?
– Igeeen! – élvezkedtek a gyermekek, hogy ?k ellen?rzik a szüleik zsebpénzét.
Apu azért még napközben rákérdezett:
– Samuka, hány egység zsebpénzed van még? Egy?
– Kett?! – háborodott fel Samuka.
– Nem három? – szólt bele Tündike az ördög ügyvédjének a szerepében. – Csak egy fagyit vettél!
– Nem igaz! Vettem h?sít?t is! – háborodott fel Samuka a Szent és Sérthetetlen Igazság védelmében. Nem is volt baj vele többet.
Hazafelé menet a vonat folyósólyán Anyu és Apu tárgyalták az esetet.
– Te ezt gondoltad volna? – kérdezte Anyu.
– Hááát, ha nekem valaki azt mondta volna, hogy ez m?ködhet egy három éves gyermekkel, szemberöhögtem volna. De jobb ötletem nem volt…
– De azért nem csak te érdemelsz babérokat…
– Hát igen, a lányok jó példája, és segítsége nélkül ez nem m?ködött volna, az biztos… – ismerte be Apu.
– De az ?szt?l havi zsebpénzt ígértünk a nagyoknak…
– Jaj, nem… Ebb?l megint balhé lesz.
– Mert komoly feltételekhez akarod kötni a lányok zsebpénzét…
– A nagyobb baj Nagyiék… Ã??ket hogyan neveljük meg, hogy a lányoknak kötelességeik vannak?
– S majd megsajnálják ?ket… Valahogy találunk erre is megoldást…
– Te pedig küldd ide a lányokat, mert most jut eszembe, hogy amilyen pofátlan vagyok, még meg se köszöntem nekik…
– Még a végén rajtad is jól fog a gyermeknevelés… – kuncogott Anyu, s elindult, hogy küldje ki a lányokat a folyósóra.
Legutóbbi módosítás: 2008.09.28. @ 16:36 :: Vandra Attila
