Pistikéékhez vendég érkezik, nem jön üres kézzel, tudja, hogy gyermek van a házban. Hoz egy tábla csokoládét. Csak Pistike van otthon, így hát nekiadja. Majd elosztja az öccsével, gondolja. Megérkezik Öcsi is, meglátja bátyja kezében a csokit.
– Nekem is kell!
– Az enyém, én kaptam – dugja Pistike védelmez?n a háta mögé.
– Adjál bel?le az öcsédnek is, ne légy önz?! – lépnek közbe a szül?k.
Pistike arcára kiül a mély gyász, amikor átadja a csoki felét Öcsinek.” Megint kevesebb jut nekem, emiatt a pimasz kölyök miatt…”
Vagy két hét múlva újabb vendég kopog az ajtón. ?se jön üres kézzel. Neki két gyermeke van, tudja mi fán terem a testvéri osztozkodás. Ismeri az osztozkodó kismedvék-szindrómát. „Az enyém kisebb fél milliméterrel!” Két csokit hoz, de kisebbeket. Pistikéé hamar elfogy, de olyan finom… S az öccse csokija ott van a polcon. Édesanyja oda helyzete biztonságba, amíg Öcsi haza nem érkezik. Egyébként is a múltkor megrövidítették miatta. Azt ? kapta, neki adta a bácsi! Így is csak kvittek lesznek! Kölcsön kenyér visszajár! Még mindig Öcsi jár jól, mert ?t bezzeg nem szidják meg, mint ?t a múltkor! Óvatosan körültekint, senki sincs a szobában. Hamar egy széket a polc mellé, máris eléri…
– Mit csinálsz ott? – hangzik fel a háta mögött az épp belép? édesapjának a vészjósló hangja. H???, mi lesz ebb?l…
– Hogy lehetsz ilyen önz? tolvaj! Nem szégyelled magad? Hozzányúlni a más jogos tulajdonához! Büntetésül, legközelebb, ha csokoládét veszek, nem kapsz bel?le! S ma este nem nézel rajzfilmet! – válik valóra Pistikének a rossz sejtése.
Karácsonyra mindketten nagydoboz csokit kapnak. Pistike eldugja. Ami biztos, az biztos, nyúltak már ebben a házban más csokijához… Öcsi inkább úgy gondolja, hogy a hasában van a legnagyobb biztonságban. Amit megeszik, azt nem eszik meg el?le.
Szent Habakkuk! Az egészet megetted! – csapja össze a kezét édesanyja. – Miért etted meg az egészet? Hogy fogsz most vacsorázni? S ha gyomorrontást kapsz?
– Hogy Pistike nehogy megegye el?lem!
Na persze, a vacsoránál csak turkál az ünnepi vacsorában.
– Ha beteg lesz, agyonütlek! – fenyegette meg Pistikét a vacsoránál.
– Mindenért én vagyok a hibás, én nem csináltam semmit, ? zabálta holtra magát, s akkor is én kapok ki! – kezdett el sírni Pistike.
– Ha nem lettél volna olyan önz? a múltkor… – kontrázott rá az édesapja is.
– Látod, látod, mit csináltál a múltkori önzéseddel? Mennyi baj lett bel?le? Ugye nem csinálsz többet ilyet? – ölelte át édesanyja megbocsátóan.
Másnap Pistike el?kotorja a dugicsokiját. Öcsinek éles szeme van, észreveszi.
– Adjál nekem is… – kívánta meg, mert minden anyai aggodalom ellenére nem kapott gyomorrontást az esti csoki-vacsorától.
– Neked is hozott az Angyal. Pont annyit, mint amennyit nekem!
– De az enyém elfogyott… – nézett rá kérlel?n.
– Minek zabáltad meg az egészet egyszerre! S én még ki is kaptam miattad érte!
Öcsi látván, hogy bátyja hajthatatlan, ment azonnal árulkodni:
– Anyúúúú! Nem akar adni!
– Neki is volt része… – kezdte el Pistike.
– Ne légy önz? a testvéreddel. Látod, hogy kívánja… Ugye adsz neki? Ugye jó fiú vagy?
Pistike nagyot sóhajtva nyújtotta oda a dobozt a „torkosnak”. Édesanyja megsimogatta a fejét.
Eltelt a karácsonyi vakáció is. Öcsi elment a nagymamáékhoz, ? csak jöv?re kezdi az óvodát. Els? óvodai nap után Pistike édesapjával ment haza.
– Menj, vegyél magadnak egy csokit ott a bódénál! – nyújtott át három lejt édesapja. – Ha két lej ötven bani a csoki, akkor mennyit kell visszakapjál?
– Ötven banit! – mondja Pistike büszkén. Ismeri ? már a pénzt, s meg is tudja számolni, azt is tudja, hogy kétszer ötven bani az egy lej! Jöv?re megy már iskolába!
– Na, menj akkor! – szólt rá édesapja, figyelve ?t a távolból.
Pistikével madarat lehetett volna fogatni. ?már nagyfiú, egyedül tud vásárolni! Édesapja látja a távolból, hogy illedelmesen sorba áll, kifizeti a csokit, zsebre dugja a maradékot, megköszöni, ahogyan illik, s elindul felé. Ekkor hirtelen egy utcakölyök áll elé és rászól:
– Add ide!– Pistikének az els? gondolata: „Nem adom!” Aztán távol álló édesapjára pillant, egy pillanatra habozik, majd odaadja. A kölyök elveszi, s azonnal elszalad a zsákmánnyal.
– Miért adtad oda? Miért vagy málészájú? – korholja a kés?n érkez? édesapja.
– Nem akartam önz? lenni… – volt a lehengerl? válasz.
Legutóbbi módosítás: 2008.09.23. @ 06:50 :: Vandra Attila
