Vandra Attila : reg Tyúkok Egyesülete – I. rész: Hogyan készül a papucsférj?

Nyomtatás

I. rész: Hogyan készül a papucsférj

– Végre készen vagyunk! Már azt hittem, hogy soha sem lesz lakható ez a lakás! – mondta Tamás megelégedetten.

– Hát, még van munka rajta… Például a… – akadékoskodott Cilike.

– ?ti n?k! Nektek semmi se elég jó!

– Meg is lehet nézni a legénylakásokat!

– Ma el?ször tudok igazán örvendeni, hogy Brassóba költöztünk! Olyan szép lett a lakás. Ne rontsd el az örömömet, hogy „még kell javítani rajta…”

– Kissé idegennek érzed magad ebben az ismeretlen városban… S a lakásfelújítás alatt csak a mesterekkel volt kapcsolatod.

– Majd beleszokok. Van egypár egész t?rhet? kollégám. Bár… még barátnak egyiket se nevezhetem. Te Cilike, lakásszentel?t kellene tartanunk! Meghívhatnánk a te barátaidat. Legalább megismerem ?ket.

– Hát… Sári most válik, Mónika Laciját utálom, egy faragatlan basáskodó alak, nem tudom, Mónika hogyan viseli el, Piri kapcsolata megint akadozik, legutóbb el?ttem tartottak egy „bemutatót” hogyan tudnak összeveszni, nem igényelném, hogy itt rendezzenek egy jelenetet. Nem értem, hogy nem tud az a csinos lány egy stabil kapcsolatot kialakítani? Majd ha szüleim hazatérnek Olaszországból, akkor megünnepeljük. S meghívhatjuk a te szüleidet is. Udvarhely nem olyan nagy távolság…

– Ha te így akarod. De az csak két hét múlva lesz…

– Kösz az ebédet. Nagyon finomat f?ztél ma. De ha még a kávét is felszolgálod…

– Ma a te sorod!

–Tudom, de ha megf?zöd, akkor lemegyek a piacra, s utána el is mosogatok. S a tegnap kitakarítottam, míg nem voltál itthon. Biztos van javítani való ellen?rz? dolgozatod.

– Rendben.

Tamás két hatalmas teli szatyorral tért haza.

– Te hova vettél ennyi kaját? Ketten vagyunk! Mikor eszünk meg ennyit?

– Ó, eláll a jégszekrényben.

– A kacsát inkább vasárnapra hagytad volna.

– Talán, de lehet, hogy hétvégén nem kapok, s imádom. Elkészítem én!

– Na, azt megnézem! Aprósütemény, mogyoró, négyféle gyümölcs, bor, méghozzá nem is akármilyen… minek ez?

– S ha bepottyan egy vendég? Legyen, amivel megkínálni! Állok neki máris mosogatni.

Cilike belemélyedt a javításba. Egyszer csak csengettek.

– Miért nem megy ez a Tamás ajtót nyitni? Nekem kell abba hagynom a javítást – dohogott magában. Sári, Piri és Mónika álltak az ajtóban, hatalmas csokor piros rózsa mögé rejtve arcukat.

– Sok örömet és boldogságot az új lakásban!

– Sziasztok, vetkezzetek le, és gyertek be! S köszönöm e gyönyör? rózsákat – mutatta az utat a nappali felé, szóhoz se jutva a meglepetést?l. Csak a dolgozatokat szedjem össze.

– Bocsánat a késésért, de elnyúlt az ebéd, mert Laci késve jött a munkából, s még ki kellet vasalnom az ingét, s össze kellett csomagolnom neki, mert megy kiszállásra holnap, s le kellett szaladnom a piacra is, hogy vegyek neki egyet s mást – magyarázkodott Mónika.

– Milyen késésért? – kapta fel a fejét Cilike.

– Hát ötre hívtál, de a többiek egy fél órát vártak rám.

– Ötre hívtalak? – nézett bambán Cilike.

– Hát nem te küldtél sms-t, hogy öt órakor legyünk nálad, pasasok nélkül, mert Ötye lesz és lakásavató!

– Ééén?

– Ó ne tedd a hülyét, ugyanazt az üzenetet kaptuk meg mindhárman. S itt vagyunk pasasok nélkül! – jelentette ki Mónika. Tán a telefonod szervezte? Magától küldte ezt az üzenetet? – mutatta a telefonját.

– De mi az az Ötye? – kérdezte Sári meg se várva a választ.

– Öreg Tyúkok Egyesülete! – lépett be Tamás vigyorogva négy poharat és két üveget egyensúlyozva egy tálcán. – Egy kis kontyalávaló, kétféle: áfonya és fekete-ribizli „made in Tamás.” Kedvcsinálónak. Már mentem is, nem zavarom az Ötyét!

– Nem vagyunk Ötye! Még harmincat se töltöttünk! – háborodtak fel a vendégek kórusban.

– Micsoda papucsférj kinézeted van te Tamás! – állapította meg Mónika.

– Sebaj, túlélem! – válaszolta Tamás pukedlit mutatva a kötényével, majd befordult a konyhába.

Cilike utánament, mert kezdte sejteni, hogy milyen turpisság folytán szervezett a telefonja Ötyét.

– Észnél vagy? – fakadt ki Cilike a becsukott konyhaajtó mögött. Vendéget hívsz, és nem is szólsz nekem? Nem is készültem!

– Annyit meséltél az egykori délutáni kártya és pletykapartijaitokról! És a sok munka után jól jön egy kis lazítás. S azt mondtad, hogy a pasasok csak rontanák a szórakozást. Én is csak azért fogok bejönni, hogy behozzak egyet s mást. Ne izgulj, én elrendezek mindent, ki se kell tenned a lábad a konyhába!

Cilike úgy meglep?dött, hogy még megköszönni is elfelejtette. Visszament a barátn?ihez.

– Na meséljetek csajok, mióta hazaköltöztünk csak a lakással voltunk elfoglalva, s nem is láttalak még benneteket!

– Mit meséljek? Azt hogy végre kimondták a válást, s már csak a vagyonelosztás maradt hátra? – mondta Sári. Arról meséljek, hogy milyen komisz volt a válóper alatt? Beszéljünk vidámabb dolgokról, mint az én félresikerült házasságomról. Jó hogy gyerek nincs, s a témát zárjuk le. Szórakozni jöttünk, kártyázni meg pletyózni.

– Akkor jobb, ha én se szólalok meg. Megint szingli vagyok. A reggel kiadtam Sanyinak az útját. Részletezem a vitáinkat? Meséljem, hogy miként marakodtunk? Jobb, ha hallgatok, mert én is csak rontanám a hangulatot. Vége van és kész! Hogy nekem miért jut állandóan csak a legpofátlanabb férfiakból?! – fakadt ki Piri.

– Minden férfi a disznóólba való! Arra születtek, hogy a n?ket kihasználják! – kontrázott rá Mónika, de az ajkába harapott, mert Tamás jelent meg az ajtóban egy tál meleg szendviccsel.

– Már mentem is vissza a disznóólba, mert amikor én ténykedek a konyhában, tényleg ahhoz hasonlít. Hogy ti miképp tudtok a konyhában rendet tartani még f?zés közben is, az számomra talány! Megyek már, hogy tudjatok egészségesen szidni bennünket! – tette le a tálcát, majd angolosan távozott, miel?tt Mónika magyarázkodni kezdhetett volna.

– Úgy kihozott a sodromból Laci, egyszer van nekem is egy évben programom, s akkor is ki kellett szolgálnom. Azért vagyok így ki rájuk – magyarázkodott. Nem tudta megállni, kiöntötte a lelkét. A többiek elkövülve hallgatták. – Sokszor úgy érzem, hogy háziasszonynak vett el, nem pedig feleségül! – fejezte be.

– S akkor miért tartasz ki mellette, ha nem becsül meg? – vetette ellen Sári.

– Ott van a gyermek, s aztán a ház is az övé. Ha elválnék, hova mennék a gyermekkel, az utcára? S amilyen hülye vagyok, még így is szeretem, az az igazság, minek szépítsem.

Cilike hallgatott. A többiek panasza után most hogy mesélje el, hogy az átköltözés szül?városába jót tett a házasságának? Hogy az utóbbi hetekben úgy érezte magát, mint egy boldog gályarab? Mert minden nap kés? éjjelig gürcöltek, hogy laktatóvá tegyék lakásukat, de élvezték ezt a munkát? Hogy lehetett kilógni a sorból?

Pirinek t?nt fel a hallgatása.

– Te Cilike, hogy neked mekkora szerencséd volt… – nem figyelt fel a kopogásra. – Van egy segít?kész férjed… Milyen jó neked…

– Na azért nálunk se én vagyok állandóan a konyhatündér. S f?leg nem volt ez mindig így… – lépett be Tamás a g?zölg? kávéval kópésan vigyorogva. – Kopogtam… – tette hozzá magyarázkodva. Majd kiment.

– Mintha Kézdin, amikor még nálatok jártam, tényleg nem láttam Tamást a konyhában… – emlékezett vissza Sári. Hogyan történt ez a metamorfózis?

– Hát volt egy-két konfliktusunk addig az biztos… – válaszolta Cilike.

– Mesélj, na…

– Már kezdett nekem is elegem lenni abból, hogy Tamás az újságot olvassa, amíg én mosogatok. Naponta ezen folyt a vita. ?ebéd után leült újságot olvasni, én megkértem, hogy segítsen, ? meg nem volt hajlandó. Én egy ideig perlekedtem vele, ? meg azt mondta, hogy az asszonymunka, nem az ? dolga. Meg hogy ? nem papucsférj. Végül én meguntam a cirkuszt, s elmosogattam. Volt, amikor egész délután nem beszéltem hozzá utána. Aztán csak én nem bírtam tovább a hallgatást. Este az ágyba kibékültünk, aztán másnap kezd?dött elölr?l.

– Ez van, mind ilyenek kihasználják, hogy szeretjük a rendet. Hogy mi nem bírjuk azt a budit elviselni, ami egy legénylakáson van – szakította félbe Sári.

– Aztán egy nap rájöttem, hogy attól, hogy perlekedem vele, attól nem támad kedve mosogatni. Minek tegyen szívességet egy hisztis feleségnek?

– Még te akartál megért? lenni? Hát én nem tettem volna az biztos, mondta Pirike.

Cilike tette, hogy nem hallja a közbeszólást.

– Rájöttem, hogy minden hisztis kitöréssel ürügyet szolgáltatok neki a feleseléshez. Eldöntöttem, hogy meg?rzöm a nyugalmamat, bármi történjék is.

– Még te tégy er?feszítést…

– Azt mondtam, hogy kipróbálom, hadd lássam, hogy mit tesz, ha nem lesz oka lehisztisfehérnépezni. Egy ideig halogattam, aztán egyik nap már nem is válaszolt a kérésemre. Csak olvasott tovább. Akkor azt hittem, hogy fejéhez vágok egy tányért.

– Én kipróbáltam. Na nem vágtam a fejéhez, csak az ölébe öntöttem egy mosatlan tányér tartalmát. Akkor adott egy hatalmas pofont. Azt már nem t?rtem, hogy hozzám üssön. Akkor adtam be a válópert. Az, hogy megütött az volt az utolsó csepp a pohárban.

„Sárinak vajon b?ntudata van a válóperéért?” – villant át Cilike agyán, de nem tette szóvá. Inkább folytatta.

– Akkor azt mondtam, hogy legközelebb, vagy soha. Másnap azzal indítottam, hogy „Látom, nagyon szeretnél olvasni, de nekem szükségem van a segítségedre.” Támadás helyett. „Igen, hagyj olvasni.” – válaszolta. „Megértem, hogy nem f?lik kedved a mosogatáshoz, de én nem leszek kész a munkámmal, amíg el kell mennünk.”

– Megaláztad magad a sok megértéssel – vetette oda Sári. Én már meg nem tettem volna….

– „Ó ne hisztizz annyit, hagyj olvasni!” – provokált tovább. Én mondogattam magamban: „Cilike, ?rizd meg a nyugalmadat, ?rizd meg a nyugalmadat…” Nyeltem egyet, majd így folytattam: „Szerinted hogyan tudok én mindent megcsinálni a segítséged nélkül?” „Majd csak kapsz rá megoldást, nekem most nincs kedvem!” – felelte. „Legközelebb, ha számodra sürg?sen kész kell hogy legyen az ebéd, én is mondhatom, hogy nincs kedvem?” érdekl?dtem. Alig bírtam ekkor már türt?ztetni magam, úgy ketyegtem. „Megérted már, hogy olvasni akarok?” – válaszolta ingerülten. „Látom, hogy kerülöd a választ.” – tértem vissza a kérdésemre – „Szeretnéd, ha megérteném ezt, mert úgy gondolod, hogy te viszont megértesz engem?” – tettem hozzá mély lélegzetet véve, hogy meg tudjam ?rizni a nyugalmamat. „Én nem zavarlak a munkádban. Te viszont nem hagysz olvasni!” emelte fel a hangját. „Tehát az az álláspontod, hogy ebben a helyzetben, amikor szükségem van a segítségedre, neked pedig nem f?lik a kedved hozzá, akkor az a megoldás, hogy értsem meg, hogy nincs kedved hozzá, s úgy gondolod, hogy én is tehetek így legközelebb? Vagy van más ötleted?” kérdeztem, majd vártam, de ? nem válaszolt. Kifele menet még a szemem sarkából láttam, hogy megkönnyebbült, amikor kimentem.

– S mit értél vele? Megalázott, s még oda se mondtál neki! Te megért?en viselkedtél, s még ? kiabált veled. Úgy fogsz járni, mint Mónika… A lábtörl?je leszel! – dohogott Sári.

– S volt legközelebb? – érdekl?dött Piri.

– Másnap nem szóltam semmit, nem kértem segítségét. Harmadnap se. Semmire se kértem meg, s kedves voltam vele.

– Akkor mi értelme volt a nagy megértésnek? – kérdezte Mónika. Cilike mosolygott.

– Negyedik nap jött haza a munkából, nagy sietve. „Nagyon sietek, készíts valami gyors ebédet…”

– Remélem nem csináltál! Hadd lássa, hogy nem vagy a szolgája! Szemet szemért, fogat fogért! A Biblia is ezt mondja! – dühöngött Sári.

– Én addig nem f?ztem volna, amíg meg nem ígéri, hogy másnap elmosogat. – mondta Piri.

– „Most én is mondjam, hogy nincs kedvem?” – kérdeztem t?le mosolyogva. – folytatta Cilike. „De…” Szólt közbe. „Te mondtad a múltkor, hogy nincs kedved és kész. Gy?zz meg, hogy miért kellene most én máskor viselkednem? Mi okom lenne rá?” válaszoltam. „De én nagyon sietek, mert vissza kel mennem ma a munkába és…” – fogta kérlel?re. „Várom a választ!” tértem vissza az eredeti témára. Közben kezdtem el?venni a f?zéshez szükséges dolgokat.

– Remélem nem… tisztára hülye vagy! Én nem hagytam volna szó nélkül, megmondtam volna neki, hogy „Látod, látod, neked is szükséged van rám! Kezet csókolhatnál, hogy naponta a munkám mellett még a házat is rendben tartom.” Elszalasztottad az alkalmat, hogy elismertesd vele. s most ki leszel szolgáltatva – tette hozzá Piri.

– Én próbáltam… Aztán csak én kerestem a kibékülést. A gyermekek érdekében. A családi béke fenntartása az az asszony kötelessége… – mondta Mónika.

– Annyit azért még én hozzátettem, hogy „Legközelebb tényleg megteszem, ha én nem számíthatok a te segítségedre, mert különben úgy érzem, hogy szakácsn?nek fogadtál, nem feleségül vettél. Mehetsz készülni, meglesz az ebéd idejében…”

– Még te beszéltél szépen…

Egy pillanatnyi csönd lett. Ekkor Piri szólalt meg.

– Csajok, egyértelm?en megállapítást nyert, hogy Cilike a leghülyébb n?, akit a Föld valaha a hátán hordott. Egyikünk se annyira idióta, hogy megtegye azt, amit Cilike végigcsinált, még Mónika se. ?is legalább dohogna Lacinak. De egy dologra nem kapok választ. Melyikünknek volt valaha olyan férfi az életében, aki felvállalta, hogy konyhatündér lesz, amíg a párja a barátn?ivel szórakozik? S még ? szervezte meg!

Egy ideig döbbent csend lett. Végül Mónika szólalt meg.

– Azóta segít Tamás a konyhában?

– Csak néha! Egy fecske nem csinál nyarat! – pontosított a belép? Tamás. – A sült kacsa tálalva! Kicsit odaégett, a krumplipüré darabos, a salátán egy picit túl sok az ecet, de fogyasszátok egészséggel.

– Ó ti férfiak, semmit se tudtok rendesen megcsinálni – fakadt ki Sári.

– Semmi baj, értékeljük a szándékot – szólt közbe Cilike. – Majd legközelebb jobb lesz. – vigasztalta. Ülj le most már te is közénk vacsorázni. Ugye befogadjuk tiszteletbeli öreg tyúknak ezt a kötényes kappant, csajok?

– Laci még ha neki fogna is azt nem lehetne megenni. Háztartási antitalentum.

– Te Mónika, mondtad neki valaha is, hogy valamit jól csinált? – élcel?dött Tamás. – S ha sohase csinált semmit a házban, honnan tudod mire lenne képes?

– Te csak ne védjed Lacit, mert nem ismered… Ó ti férfiak…

– Te Tamás, azt akarod sugallni, hogy mindenért mi vagyunk a hibások? – kérdezte Sári nem is éllel a hangjában.

– Mindenért? Az túlzás. De hogy nektek is van részetek benne, az is biztos… Ha arra számítok, hogy Cilike kritizálni fogja, garantáltan neki se fogtam volna, még ha térden könyörgött volna akkor se… Minek?

Folytatás következik.