Laura beszólt:
– Páciens, uretrális váladékot szeretne. Nincs küld?papírja. Mit mondjak neki?
– Küldd be, beszélek én vele.
Magas, barna férfi lépett be. Nyoma se volt rajta annak a zavarnak, ami sok nemi beteg pácienst jellemez. Éles vonásai, megjelenése arról árulkodtak, hogy határozott, ellentmondáshoz nem szokott személy.
– Jó napot kívánok! – mondta oroszos kiejtéssel, s kezet nyújtott. Dani fogadta a kézfogást. Mintha satuba tette volna a kezét. “Jó lesz óvatosnak lennem egy ilyen személlyel” – gondolta Dani.
– Jó napot kívánok. Ha jól értettem, uretrális váladékot szeretne, de nincs küld?papírja.
– Megfizetem.
– Nézze, mi állami intézmény vagyunk, ha akarnám se tudnék számlát adni.
– Nem kell nekem számla…
– Értem, hogy mit akar, nem azon múlik, hogy “tejel”-e vagy sem. Ha megcsinálom az analízist azért teszem, hogy ne terjedjenek a nemi betegségek. Különben a kollégan?m be se engedte volna. Nevét kérem!
– Ilja Vasiliev.
– Mióta van folyása?
– Lefeküdtem egy pipivel, s azután…
– Mennyivel a kapcsolat után jelent meg a folyás?
A páciens zsebében megszólalt a mobiltelefon. A kezében lev? csomagot letette a jégszekrényre, majd bocsánatot kért, s felvette a telefont. Miközben hallgatta, amit a hívó mondott, kiment, s becsukta maga után az ajtót. Egy adott pillanatban abbahagyta a beszélgetést, siet?sen elment.
Dani elég idegesen várt egy ideig. Általában, ha valakinek ilyenkor megszólal a mobilja, azonnal leteszi, s bocsánatot is kér. Ez nemhogy felveszi, de még ki is megy, és be is csukja maga után az ajtót. Ki a csuda lehet ez? Laura jelent meg az ajtóban:
– A páciensed elment, nagyon sietve, távozáskor annyit mondott, hogy “visszajövök!”
A kórház kapuja elül csikorgó kerekek hangja hallatszott be a földszinten lev? laborba, jelezve, hogy “helyb?l százba” stílusban indult a kórház kapuja el?l valaki.
– Telefonáltak neki, hogy ég a háza? – kérdezte Laura, de ? is tudta, hogy ez költ?i kérdés volt.
– Mit tudom én – válaszolta Dani, s visszatért munkájához. Nem telt el két perc, s MMS-t kapott egy ismeretlen, nem romániai számról. Dani kinyitotta kíváncsian. A képen a Budapesten él? lánya volt, biciklin, s háta mögött gyanús közelségben egy autó.
A képhez csatolt román nyelv? szöveg a következ? volt:
– Azt a csomagot, amit a jégszekrényen hagytam, tegye el, s ne mutassa senkinek. S ne szóljon róla még a feleségének se! Mert léteznek rossz fékek is a világon! Majd megkeresem.
Dani lábából kiment az er?. A gyomrában er?s szorítást érzett. Érezte, hogy a keze ökölbe szorul, és remeg. A szíve a torkában vert. Meg tudta volna számolni a pulzusát anélkül, hogy csuklóján kitapintsa. Le kellett ülnie. Végül összeszedte magát. Becsukta az ajtót, majd a jégszekrényhez lépett. A jégszekrényen talált polietilén zacskóban egy másik zacskó volt. Benne valami por. Fehér por. Megemelte. Lehetett vagy két kiló. “Ez az alak, akit életemben nem láttam, nemcsak a telefonszámomat ismeri, hanem még a családomat is! Ezek kiszemeltek maguknak. Úristen, mibe keveredtem…” Szirénázó rend?rautó hangja hallatszott kintr?l. Nemsokára két rend?r lépett be. Az egyik két fényképet vett el?. Az egyiken egy n?, a másikon egy férfi volt.
– Látták ezt a két személyt? – mutatta meg a képeket mindenkinek a laborban.
Többen is felismerték az el?bbi férfit.
– Uretrális váladékért tért be a laborba. Oroszos kiejtése volt. Egy adott pillanatban felhívták mobilon, s sietve távozott, mondta Laura.
– Milyen néven mutatkozott be?
– Ilja Vasiliev.
– Úgy váltogatja a nevét, mint a zokniját – fakadt ki a rend?r. Dani szemébe nézett.
– Ki tudja még egészíteni valamivel?
Dani érezte, hogy remeg a lába. Miért pont neki szegezte a rend?r a kérdést? Megint szorítást érzett a torkában. Nyelt egyet, majd megrázta a fejét, a rend?r szemébe nézve. A rend?r egy ideig gyanakvó tekintettel nézte, majd névjegykártyát adott át Daninak.
– Ha még eszükbe jut valami, vagy látják bármelyiket, hívjanak fel. De vigyázzanak, veszélyes emberek! Moldova köztársaságból vannak, a KGB-nek voltak a tagjai. Az Interpol is keresi ?ket.
– Orosz maffia… – vonta le a következtetést Laura.
– Igen – bólintott a rend?r helyesl?leg. Még egyszer Dani szemébe nézett, majd távoztak.
Dani egész nap ideges volt. Többször is élesen rászólt a kollégáira, minden apróságba belekötött. Laura rá is kérdezett:
– Mi van ma veled? Csalánra pisiltél?
– Tör?dj a magad dolgával! – mordult rá Dani, majd visszafordult az ajtóból. – Ne haragudj, nagyon ideges vagyok valamiért, személyes ügy.
Az úton hazafelé vezetés közben megszólalt a mobilja. Sohase vette fel, ha vezetett, mert veszélyesnek tartotta a vezetés közbeni telefonálást. Ám a telefon csak csörgött. Kinyomta. Megint megszólalt. Félrehúzott egy mellékutcába, hogy felvehesse a telefont. Már sejtette, hogy ki keresi. Nem tévedett: moldáviai számról hívták. Egy n?i hang szólalt meg, enyhén oroszos kiejtéssel.
– Este nyolckor parkolj a kórház melletti sikátorban. Legyen nálad a labor kulcsa. Ott majd vár valaki, s megkapod a további indikációkat. Ne késs, s f?leg ne szólj senkinek, a családodnak pedig találj ki egy elfogadható kifogást! – Ezzel letette.
Megpróbálta visszahívni.
Robot válaszolt.
„A hívott szám jelenleg nem elérhet?.”
Alig lépett a házba, összeszólalkozott feleségével. Ez legalább jó ürügy volt, hogy játssza a sért?döttet, s ne kellejen hozzá szólnia. Az ebéd hallgatásban kelt el. Dani kávét se ivott ebéd után. Úgy tett, mintha olvasna, de közben vívódott magában. Egyik pillanatban kényszert érzett, hogy elmondja feleségének, hogy mekkora bajba került, a másikban úgy érezte, hogy jobb, ha szót fogad, hátha elkerüli, hogy ?t is belekeverje.
Este hét óra felé hallotta, hogy felesége barátn?jével beszél telefonon, majd látta, hogy felöltözik, s köszönés nélkül távozik, maga után becsapva az ajtót. Dani az ajkába harapott. Tudta, hogy a hallgatást ezúttal ? tartotta fenn, s azt is, hogy miatta vesztek össze. Lelkiismeret-furdalása volt, szenvedett a vita miatt, ugyanakkor megkönnyebbült. Nem kell magyarázkodnia.
Beült az autóba, s leparkolt a sikátorban nyolc el?tt 10 perccel. Kilépett az autóból, kivette a zsebéb?l a labor kulcsát, gondolva, hogy a csomagot kihozza addig a laborból, amíg utána jönnek. Odaadja, aztán menjenek a francba, ?t hagyják békén! De érezte, hogy nem fog ez ilyen simán menni. Ha ?t annyira lekáderezték, hogy még a lányát is lefényképezték, akkor ezzel ?t hosszú távon zsarolni fogják. Vajon nem kellett volna mégis a rend?rségt?l kérni támaszt? Nem tudta magának megadni a választ, mert a sötétb?l egy n? lépett eléje. Lehetett vagy 30 éves, sz?kére festett haja volt, s b?r nadrágot és dzsekit viselt.
– Nálad van a kulcs? – szólalt meg, még távolról, s egyre közeledett. Dani azonnal felismerte a telefonbeli hangot, majd ráismert. ?volt azon a képen, amit a rend?r mutatott.
– Azonnal bemegyek, kihozom.
– S elviszi erre a címre – nyújtott át egy papír-cetlit.
– De én nem akarok… – kezdte el Dani, de hatalmas rúgást kapott lábszárába. Rémülten látta, hogy két tagbaszakadt alak áll a háta mögött.
– Kérem, én nem akarok ebbe belekeveredni, mert… – fogta Dani könyörg?re a hangot, de nem tudta befejezni. Hátulról fojtogatni kezdték, elfogyott a leveg?je. Ekkor hatalmas ütés érte a fejét. Minden elsötétült el?tte.
Amikor kezdett magához térni, a földön feküdt. Továbbra sem volt leveg?je. Ködben látta amint a n? a mellén térdel, s pisztolyt ránt. Nem jutott el az agyáig, amit a n? mondott. Megadóan várta, hogy a homlokához szorítja, de a n? a pisztolyt a szájába dugta. Várta az éles csattanást, ami véget vet kálváriájának, de ehelyett a pisztoly azt mondta, hogy „hhhssssszzz… ”
Reflexszer?en vett lélegzetet. Fájdalmasan hatolt a leveg? a tüdejébe. A köd lassan kezdett eloszolni. „Hogy ez a maffióta n? mennyire hasonlít a feleségemre…” gondolta még végig, de ekkor a n? megszólalt.
– Jobban vagy? – ismerte fel a felesége hangját.
Dani a tüdejébe hatoló leveg?vel együtt kezdett magához térni. Az ágyában feküdt. Úgy érezte, mintha mellizmaiban izomláza lenne. Maga fölött látta a felesége aggódó arcát. A rámered? pisztolycs?ben felismerte a Salbutamol-pumpát. Szédülése lassan hagyott alább. A feje er?sen fájt egy ponton, odanyúlt. Izmai alig fogadtak szót, teljesen el voltak lágyulva. Amikor a fejéhez ért, érezte, hogy nedves. Vér…
– Jobban vagy? Vagy még kell egy puff? – kérdezte a felesége.
Ekkor jött rá mi történt. Asztmás krízis. Légszomj. A mellizmai az er?ltetett légzési kísérlett?l „izomlázasak”. A szervezetben rekedt széndioxid következtében kialakuló acidózis miatt lágyultak el az izmai. Az agya oxigén nélkül maradt. Emiatt volt ködös minden, lehet nem is volt eszméleténél egy ideig. A rémálom a szervezet vészjelzése volt. S ha felesége nem adagolja neki a Salbutamolt…
– Rám hoztad a frászt, olyan hangokat hallattál. Hörögtél, s jól beverted a fejed az éjjeli szekrénybe. Most már jobban vagy?
– Igen… sóhajtotta Dani, oldalára fordult, s a kimerültségt?l azonnal mély álomba zuhant. Reggelig nem ébredt fel.
– Hogy vagy? – érdekl?dött a felesége reggel.
– Miért? Kérdezte meglepetten Dani els? pillanatban. Aztán ködösen kezdtek el?jönni az emlékei. – Jól. – tette hozzá mosolyogva. – Az éjjel megbocsátottam a b?neid felét. De csak a felét! – élcel?dött
– Menj a fenébe! Az ember aggódik érted, s te csúfot ?zöl az érzelmeib?l! – fakadt ki a felesége, de ugyanakkor meg is nyugodott. Ha Daninak humorizálni van kedve, akkor már minden rendben. Egy pillanatig játszotta a haragosat, majd békülékenyebben folytatta:
– Mit álmodtál az éjjel?
– Az orosz maffiával…
– Az esti film…
– Azt hiszem, hogy egy ideig nem nézek több maffiás filmet… Bár akkor legközelebbi asztmás kríziskor vajon mit fogok álmodni? Lehet az még rosszabb lesz?
Legutóbbi módosítás: 2008.09.03. @ 15:38 :: Vandra Attila
