MELLEK
Két kis halom,
két, testen nevelt emlék,
„nekemvolt”, régi kék hegyekr?l,
és minden álmom netovábbja,
ott cikázik ring,
csábít akarva-akaratlan,
és mint vadászt
éjjeli nesz az erd?n,
aludni nem hagy a tudat,
hogy itt van el?ttem,
egyik sem volt, s nem is lesz
markomban ajándék,
és a test mögöttük,
nem lesz sosem takaróm.
Alabástromcsúcs,
alma, fehéraranyból öntött,
mítoszformáló két óriási gyöngy,
apró barna heggyel díszítve,
a b?r selymével ékesítve
bújik, vagy villan el?,
amint gazdája, Éva,
Zsuzsanna, Szulamit,
vagy az örök Heléna
szép leánya tesz-vesz köröttem,
tudva is, nem is,
hogy szemem rajta kap szemet,
parazsam t?le az ihletet,
és puszta léte ad röpke percre
vissza vagy három évtizedet.
Megigéz, leköt, leny?göz.
Elmondjam talán? Minek? D?reség!
Elriasztanám.
Így, ha hallgatok,
bátrabban mozog,
és sütkérezik az elhallgatott,
benntrekedt vallomások
hevében.
Táncolj leány,
táncolj, mert tavasz van,
és tiéd, mind, az összes.
BGJ. 2008.04.17.
Legutóbbi módosítás: 2008.10.15. @ 19:22 :: Balog Gábor -csataloo
