Ülök rács közt, hideg földön,
Dermeszt a messzi, messzi hon,
Megsz?ntél már engem szeretni,
Feloldotta rabságom az otthonom.
Magány pásztázza elmém – b?nköteg,
Kínok árnyát érzem benned – szenvedek.
Nem-tudommá alakul a perg? id?köteg.
Kint az otthon hangaszálán lágy szell?
Már nem lengedez,
Téglák óvnak szerettemt?l,
Nem tudom mit is tehetek.
B?nben áztam? Most mástól várom,
A tisztesség h? szolgájától tetteit,
És itt bent, s ott fent majd Isten
Átsegít a b?n rácsának t?fokán,
Mely megtisztít majd engem is.
Legutóbbi módosítás: 2008.10.16. @ 10:51 :: dr Kocsi Katalin
