Lépteim csikordulnak
hófehérre kopott, törött csontokon,
nem nézek hátra,
mögöttem osonó árnyak…
Menekülök vakon,
tágra nyílt szemekkel keresem
utam,
köröttem suhanó lelkek,
hozzám simul a Magány
hideg ajkát tarkómon érzem,
fülembe suttog
– hová menekülsz? –
süket vagyok hallók között,
hullámfodor a semmi partján,
múló pillanat,
épek közt darabokra tört
kép csupán,
észreveszi talán valaki
– hogy voltam? –
a nincsből adni akartam…
Legutóbbi módosítás: 2008.10.07. @ 10:29 :: Fecske Panna
