Megtörten reszketsz,
– látlak! –
belestem a józanság szűk járatán,
kuporogsz a földön,
fehér ruhád körötted hullámzik,
mintha lelked volna
vértől mocskos.
Ős ráncaid rémület kontúrozza,
megtörtél.
Itt térdelsz előttem,
nem segíthetek,
a gonosz verhetetlen, mert én magam vagyok,
karöltve annyi mással.
Se arca, se hangja, se neve,
teste húsvér bosszúvágy ,
torkodra fonja ujjait
– én is érzem! –
véred lüktet finom bőröd alatt.
Fojtogat
lassan haldokolsz
– Hazám! -,
nem tudom
legyőzni önmagam.
Legutóbbi módosítás: 2008.10.02. @ 06:45 :: Fecske Panna
