Nagyon szép idő van! Az, az igazi, szőlőérlelő, meleg őszi nap.
Már messziről látja Gábor a katonás sorokat. Elégedetten szemléli a szinte centiméter pontossággal megkacsolt szőlőt. Nem lóg ki vessző, nem hajlik se jobbra, se balra. Az idén igazán lehet gyönyörködni benne. Hatalmas, egészséges leveleket növesztett, amelyek már kezdenek bíborszínűre változni, jelezve, hogy elérkezett az ősz. Gábor idejében megritkította őket, hadd érje a fürtöket fény, mert a Nap sugara az, ami a szemeket édesre érleli.
Mennyi munka volt ezzel, mire eljutott idáig! Metszésben még volt segítsége, az asszony ki-kijárogatott vele. Megosztották a munkát. Ő metszett, a feleség meg kötözte le a szálvesszőket. Már akkor látszott a rügyeken, egészségesen átvészelték a telet, duzzadtak is, ahogy kell. Mire végeztek, már csöpögött a vessző. Mit csöpögött! Szinte folyt! A homok meg itta fel a nedűt, csak a cseppek helye látszódott. Ilyenkor már igyekszik minden gazda befejezni ezt a munkát.
Még egy-két hét, és a kis rügyecskékből előbújnak a levelek, megindul a hajtás növekedni. Mintha húznák, napról-napra akkorát fejlődik. Éééés! Látni már a kis fürtöcskéket! Mennyi-mennyi bújik elő!!!!
Nono, csak módjával az örömnek, mert hátra vannak még a fagyok. A május eleji, az nagyon veszélyes. Gábor azokban a napokban állandóan az időjárás jelentést hallgatta a rádióban, nézte a tévében. És imádkozott. Kérte a Jóistent, hagyja meg a termést, ne jöjjön az a korareggeli fagy, ami romba döntheti a reményeit. Az idén meghallgattatott. A fagyosszentek sem tettek kárt, lehetett hát bizakodni.
Ám azért nagyon sokat kinn alszik még a szőlő! Ezt a régi öregektől hallotta, és tudta, milyen igazuk volt. Jönnek a nyári viharok, elverheti a jég. Vagy nem ad a Jóisten esőt, és nem tudnak kifejlődni a szemek. Itt a kiskunsági homokon gyakran előfordul a nagy szárazság. Sínyli a szőlő, sárgul, fonnyad. De a sok eső sem jó, mert akkor meg hiába a gyakori drága permetezés, nem lehet megvédeni a peronosz’tól, meg a lisztharmattól. Újabban már virágzáskor el kell kezdeni a rothadás elleni védekezést is, tetemesen megemelve a permetezési költségeket.
Tízszer kellett beszórni az idén!
De szép is a szőlő! Gábor szinte simogatja szemével a nagy, kifejlett fürtöket. Óvatosan alányúl a munkától kérges tenyerével, megforgatja, vajon nem tapasztal-e rothadó szemeket valahol elrejtve. Megnyugszik, semmi bajt nem lát.
Még talán két hét, és lehet gondolkodni a szüreten. Szép a termés, ígéretes. Nem volt hiábavaló a sok munka, kiadás. Megnyugodva megy haza, bizalommal tekint a jövőbe.
Egy hét elteltével hatalmas seregélycsapat kering Gábor szőlője fölött. Serregnek-surrognak a levegőben, hol elnyúlt, hosszúkás alakban, hol gömbbé formálódva. A milliónyi madárka egy masszává gömbölyödve, suhogó szárnyakkal vészjóslón kígyózik egyre kisebb körökben, és egyre lejjebb, közeledve a célhoz. Azután szinte egy adott jelre lecsapnak, már egy sincs a levegőben. Eltűnnek a szőlőlevelek között és hihetetlen gyorsasággal, kis lábacskájukkal lerugdossák az indáról a szőlőszemeket… majd felcsipkedik. Mire a csapat felszáll, és újra felhővé formálódva eltakarja a napot, már csak a létől csöpögő kopasz indák meredeznek szégyenkezve. A termés nagy része a földön fekszik megtépázva, csordogál a kirepedt szemekből a lé.
Nagyon szép idő van! Az, az igazi szőlőérlelő, meleg őszi nap. Már messziről látja Gábor a katonás sorokat. Elégedetten szemléli a szinte centiméter pontossággal megkacsolt szőlőt. Nem lóg ki vessző, nem hajlik se jobbra, se balra. Az idén igazán lehet gyönyörködni benne. Hatalmas, egészséges leveleket növesztett, amik már kezdenek bíborszínűre változni, jelezve, hogy elérkezett az ősz.
Ahogy közelebb ér, egyre jobban elkomorul a tekintete. Valami nincs rendben. Az utolsó métereket futva teszi meg, és meredten bámul a lekopasztott szőlőre. Csak áll megkövülten, és nem hisz a szemének. A kemény férfitekintet megtörik, fájdalom ül ki az arcára. Keze ökölbe szorul, és vádlón néz fel az égre. Aztán tartása lassan meggörbül, fejét lehorgasztva áll, megsemmisülten.
A tehetetlenségtől elered a könnye, csöpög le a homokba, ami ugyanúgy elnyeli, mint tavasszal a vesszőből csöpögő nedűt.
Legutóbbi módosítás: 2008.10.03. @ 07:38 :: Fitó Ica
