Zsákutca
Vasmarokkal, őrültként fogtad a kezem,
vonszoltál magaddal árkon, bokron át
és néha egy-egy kocsmába betértünk,
ahol csak annyit mondtál – adjatok piát!
A félhomályban dörzsöltem a szemem
és pohárcsörgés nyomta el a zajt,
a tömény piaszagtól felfordul a gyomor
és a túlsó sarokban komoly a zűrzavar.
Beszélni kezdtél, s elengedted a kezem
szavaid megtörtek a pohár peremén
és a harmadik féldecinél már tudtam,
hogy az asszony elhagyott péntek éjjelén.
Ököllel verted a falat és köptél,
szidtad az asszonyt, a gyermeket, talán
a Krisztust a keresztről simán letépted,
évek óta lógott a kisszoba falán.
Az újabb sörök már megtették a hatást
és vállamon sírtad a csendes halált,
majd újra keményen az asztalra csaptál
s az ajtóban, csendben gyermek sírdogált.
Meredten nézted, mint kóbor kísértetet,
majd görcsös kezedben megállt a pohár
és egyhajtásra kiittad az utolsó kortyot,
csak te hallottad, hogy az asszony kiabál.
Ekkor láttalak utoljára élve,
csak napok múlva tudtuk meg a hírt:
egy kötélen lógva találtak meg éjjel
s egy gyermek látogatja naponta a sírt.
Legutóbbi módosítás: 2008.10.07. @ 10:36 :: George Tumpeck
