Jön be az ablakon az este.
A törperózsa némán lekushad,
ahogy keresztüllép rajta.
A függönyök reszketnek,
a szomszéd ház még látható
fala egyre távolodik az
itt?l és a mosttól.
Rám néz. Nem szólunk egymáshoz,
hiszen értjük mi már egymást
szavak nélkül is.
Nézése koppan az asztal
lapján, a kávéspoharam magába fordul.
Egyikük sem gondolja,
hogy lenne valami sürg?s
megosztanivalójuk.
Hallgatunk csak mind, ahogyan azt
ilyenkor szokás. Most nincs kedve
senkinek nagy revelációkkal untatni a másikat.
Az asztalon hever? szemináriumi
dolgozat bet?i beleolvadnak
a megfeketed? papír síkjába.
Este van, megint.
(Aztán majdcsak eljön egyszer
a valódi este is.)