Feri kőműves volt, feleség és két fiú várta otthon mindaddig, amíg az ital ki nem tépte kezéből életének irányítását. Jó néhány éve már annak, hogy magára maradt az üvegekkel és gyerekkora óta tartó szenvedélyével. Feri ugyanis Loki rajongó volt.
Hogy az ital volt-e a felelős azért, hogy agyában megbomlott valami, vagy valami más okozta a bajt, ma már nem lehet kideríteni.
Feriből falu bolondja lett. Azokon a napokon, amikor a DVSC játszott, nemzetiszínű zászlóval kezében, nyakában a piros-fehér szurkolói sállal peckesen vonult a vasútállomás felé.
Hazafelé tartva, előzőleg oly daliás járása imbolygóvá változott, hiszen akár győzött imádott csapata, akár veszített, mindkettő elegendő ok volt a poharazásra. Tántorgott az úttesten, és időnként teljes hangerővel elbődült:
– HAJRÁÁÁÁ LOKI !!!
Néha egy-egy házból a gazda visszarikkantott:
– Hajrá Loki!!
Ennek örömére Feri még hangosabban ordítozott.
Idővel egyfajta tájékoztató szerep jutott Ferinek az utca életében.
A lakók tőle szereztek tudomást a DVSC eredményeiről. Ha Feri a kedvenc HAJRÁ LOKI kiáltásával imbolygott hazafelé, akkor biztosak lehettünk benne, hogy a csapat újra győzelmet aratott.
Ám ha a ROHADT KORMÁNY kiáltásoktól visszhangzott az utca, akkor tudtuk, hogy a Loki vereségéről fogunk hallani a híradóban.
Egy napon aztán Feri kilépett stadionból, nyakára csavarta a piros-fehér sálat – s a csapat győzelme és az elfogyasztott pálinka által okozott mámortól kábultan – elé tántorgott egy autónak. A sofőrnek nem volt ideje félrerántani a kormányt, Ferit már nem lehetett megmenteni.
Azóta furán csendes vasárnaponként az utcánk, és fogalmam sincs, mit játszott a Loki.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 12:52 :: Kovács Lilla Katalin
