Gerg? bandukol az úton. Nem látja hol az út vége. Mindent elborít a hó. ?csak ballag, hosszú még az út hazáig; lassan leszáll az éjszaka, körülötte mindenütt sötétség, csak a csillagok, és a hold fénye világít. Hideg van, nagyon hideg. Messze távol a hegyek fehérbe burkolóznak. Néhány feny? ágaskodik az ormokon. Ropog lába alatt a hó, ez az egyetlen hang, ami hallatszik, no meg a lélegzése, amint a térdig ér? hóban nehezen halad, és az igyekezett?l zihál. A hegy tetején a feny?k úgy ?rzik a tájat, mintha valaki megbízta volna ?ket azzal, hogy vigyázzanak az alant elterül? falvak népére. Már közel jár a falujához, egy-egy ablakban gyertyafény pislákol, néhányan még fenn vannak, a többi háznál már csak a kémény füstje árulkodik arról, hogy ott emberek laknak. Hazaér végre a hosszú útról. Felesége, Anica szerény vacsorát tálal neki. A nagyobb gyerekek már lefeküdtek, de éberen figyelnek a konyhából kihallatszó szavakra. Anica beszámol az itthoni eseményekr?l, Gerg? szavait alig értik, olyan halkan beszél. Lefekvéshez készül?dnek, Anica még elringatja a legkisebbet, Áront, búcsúcsókot lehel a gyerekek arcára. Elfújja a gyertyát, elpihennek végre. Álommanó szép álmokat hoz szemükre.
Másnap újra indul az élet. Gerg? korán felébred, gyorsan kiugrik az ágyból, magára kapja ruháit, néhány falatot bekap, megy a hegyre fát vágni. Elindul a szekér, lassan halad felfelé az úton a nagy hóban. Nehéz munka a favágás, sokáig tart, amíg összeszedi a tüzel?re valót. Fejszéjével egyre több fát vág ki, a hatalmas fák dübörögve d?lnek le. Legallyazza, feldarabolja, majd a szekérre rakja a hasábokat. Enni nincs ideje, majd este, otthon. Felül a bakra, biztatja lovát, Rárót, hogy indulhat. A lovacska szót fogad Gerg?nek, régi barátok ?k, sokszor vitt már ilyen nehéz rakományt. Ló és gazdája szövetségben élnek, egyet gondolnak, egymásra vannak utalva. A hegyoldalból nagyon nehéz levinni az útra az összehordott fát, de Ráró ügyesen lépked a nagy hóban. A megrakott szekeret Ráró húzza, teljes er?vel nekifeszül az istrángnak, ömlik róla a víz, párállik egész teste. Közben hóvihar kerekedik, Gerg? szemét ellepi a fehérség, alig lát. S?r?n esik. Ráró akkor is ismeri a járást, eligazodik, ha nem látja az utat. A szél is feler?södik, a fák megroppannak a hó súlyától, id?nként egy-egy vékony fa rád?l az útra, akadályozza a haladást. Ráró nem hátrál meg, kikerüli, megy tovább, ez a dolga. Lassan leérnek a hegy aljába, a faluba, hazaérnek. Gerg? kinyitja a kaput, az udvaron lerakja a szekérr?l a fát. Úgy gondolja, elég lesz a tüzel? az idén. Ráró is megpihenhet végre, Gerg? lecsutakolja, betakarja, kap zabot is. Gerg? fagyott ujjait melengeti a t?zhelynél, Anica is kijön, enni ad neki, friss túrót és kenyeret kínál, hozzá meleg tejet, hogy ura felmelegedjék. Gerg? végre ágyba kerül, a nehéz munkától elfáradt teste megpihen. Hamar elalszik. Mellette szundítanak a gyerekek, a pici Áron álmában néha mosolyog. A szül?k álmunkban sem tudnak pihenni, valakivel, valamivel mindig viaskodnak, dobálják testüket, az ágy nagyokat reccsen ilyenkor.
Gerg? álmodik. El?tte tornyosulnak a hatalmas fák, ? pedig fejszéjével egyre csak vágja, vágja, darabolja. Körülötte lassan elfogy az erd?, az összes fát kivágja, szekérre rakja, hazahordja. Be sem fér már az udvarra, de még mindig csak hordja. Az egész falu hozzá jár, jönnek a szomszéd falvakból is, egyre csak jönnek az emberek, t?le viszi mindenki a tüzel?t. A hegyoldal már kopasz, mer? pusztaság. Hét határban Gerg? a favágó, de hét határban nincs már erd?. A falvak népe végre nem fázik. A hó hullhat, farkasordító hideg jöhet, a kályhákban van elég tüzel?, a t?z minden házban ropog, mindenütt melegszenek az emberek. A hó nagy pelyhekben hull, Gerg? pedig boldog, álmában az egész környék ?t ünnepli. Bandukol az úton hazafelé, nem látja az út végét. Havas a táj, sötét az éjszaka. Arra gondol, mi lenne, ha a téli fagytól minden embert meg tudna menteni, ha többé sohasem fázna senki. A havasokban sok a fa, ha mindet kivághatná… Gerg? felnéz a csillagokra, a tündökl? hold fényét?l elkábultan azt hiszi, mindezt megteheti. Álmodozik a mindent elborító melegségr?l, szívében a szeretet fénye csillog. A havasi emberek mögötte hosszú sorban vonulnak, nem érzik a fáradtságot, a hideget, együtt vannak, mindenki egy nyelven beszél, egyet akar. Megkaphatják, amit szeretnének, amire régóta vágynak? Nem csak Rárótól és Gerg?t?l függ a sorsuk, nem csak a tél hidegét?l kell ?ket megvédeni, sokkal nagyobb dologtól, a közöny fagyos leheletét?l. Sok Gerg?nek és Rárónak kellene összefogni, melegséget, szeretetet hozva életükbe. Rajtunk is múlik, hogy mi segít?k elegen vagyunk-e, viszünk-e fényt a kilátástalan, sötét mindennapokba, akár a havasokban él?k közé, akár a városokban teng?d? szegények, hajléktalanok világába. Meg kellene gyújtani az éltet? lángot. Akkor talán Gerg? és a hozzá hasonlók is láthatnák végre az út végét!
2008. február
Legutóbbi módosítás: 2008.10.15. @ 16:11 :: Kühne Katalin
