Amikor társat választunk, egész életünket tehetjük szebbé, tartalmasabbá. Jóban, rosszban, örömben és bánatban szeretnénk vele élni. Ez kevés kivétellel sikerül is. Sokan, mint én is, párom mellett öregednék meg. A fiatal szív parazsa izzik bennünk. Az ifjúság lelkében ott ég az újítás tüze, a parázsból hamar felizzik a láng, majd lobogni kezd. Gyermekként álmodozunk arról, milyen lesz majd az életünk, ifjan az álmokat valóra szeretnénk váltani. Ezt ki-ki temperamentuma szerint próbálja tenni. Azok a fiatalok, akik végiggondolják, mit akarnak tenni és megtalálják a módját a lehet? legjobb és legcélravezet?bb tetteknek, óvatosan vágnak bele. Akik minél el?bb látni akarják tetteik következményeit, hirtelen cselekednek, gyakran nem számolnak azzal, hogy a gyorsaság esetleg az eredményt teheti semmissé.
Most, amikor a márciusi ifjakra emlékezünk, eszembe jut, hogy ?k milyenek voltak. Sokszor hallottunk az eseményekr?l, de az egyénekr?l, a h?sökr?l, akik egyszerre léptek színre, egyet akartak és tettek, nem sokat tudunk. Híres írók, politikusok írásait olvasva egy kicsit közelebb jutunk a bennük forrongó gondolatokhoz, de igazán megismerni így sincs lehet?ségünk ?ket. Azt tudjuk, hogy a parazsat lánggá szították, a világban több helyen egy id?ben forrongott az ifjúság, és mellettük harcoltak igazukért a komoly feln?ttek. Példát adtak a hazaszeretetb?l, a megújulásért, változásért olyat tettek, amire évszázadok múlva is emlékeznek majd a magyarok. De nemcsak a magyarok, több körülöttünk él? nép fiai is segítettek ebben bennünket. Sok nép ma is szeretettel fogadja a magyarokat, testvéreknek tekintenek minket. A hazáért lobbantak lángra, a t?z terjedt, a hatalmasok végül eltaposták, hamu maradt csak.
De a hamu mélyén néhány parázs újra és újra felizzik, a láng lobog még ma is. Ha megfontoltan cselekedtek volna akkor nagyjaink, ha el?re látták volna, hogy elbuknak, talán nem lett volna forradalom, nem lett volna szabadságharc sem. De ?k nem err?l gondolkoztak, belevágtak és gy?ztek. Igaz, kés?bb megszenvedték ezt ?k és családjaik, az egész nemzet, de valamit elindítottak a lelkekben és ennek nyomai ma is élnek bennünk.
Err?l beszélgettünk barátainkkal, és arról, hogy milyen a mai fiatalság. Bennük is ugyanúgy, mint eleinkben, sokféle gondolat keveredik. Szeretnének el?bbre jutni, szeretnének olyan országban élni, ahol nekik is vannak jogaik, lehet?ségeik, ahol kíváncsiak véleményükre. Egzisztenciát nehéz ma teremteni, talán még lehetetlenebb helyzetük, mint a miénk volt fiatal korunkban. Más volt az élet akkor, a körülményeink is, ezt ?k nehezen fogják fel, hiába mesélünk nekik. Ã??k most fiatalok, ?k most akarnak tenni és nem tudják, hogyan tegyék dolgukat, nem kérdezi meg ?ket err?l senki. A mi felel?sségünk nagy, amikor gyermekeinket neveljük, és a nemzet felel?sségér?l sem szabad elfeledkeznünk. Ã??k pedig csak a példát követik. No, de milyen példát?
Amikor gyermeket vállalunk, nagy felel?sséggel jár és ugyanakkor sok boldog pillanatot élhetünk át. Gyermekeink öröklik génjeinket, de nemcsak a miénket, el?deinkét, s?t, az egész emberiség felhalmozott tudása, tapasztalata, génjei is bennük vannak, születésük el?tti és születésük utáni életüket els?sorban a család határozza meg. Ã??seink bennünk élnek, éltetnek, mi pedig ezt örökítjük át utódainkra. Mindazt, amit gondolunk, teszünk, hatással van rájuk, ezért nagyon kell figyelnünk viselkedésünkre, mert példánk nyomán fejl?dnek gyermekeink. Amit mi kaptunk szüleinkt?l, azt és úgy adjuk tovább, ahogyan ?k adták, mint a parazsat, melyet ?k szítottak, lobogó lánggá n?tt bennünk. A folytonosság, egész világunk ereje, el?bbre visz, áramlik életeken át. A környezet is hatással van a gyermekre, de az a meghatározó, amit az anyatejjel szív magába.
Anyánk, apánk gondolatai, szavai, tettei bennük mély nyomot hagynak, ha feln?nek, gyermekeiknek ugyanazt a példát adják akaratlanul is, amit nekik mutattak. Aki gyermekként meleg családi légkörben n?tt fel, olyan er?vel rendelkezik, ami kés?bb könnyebbé teszi a nehézségek elviselését. Aki ezt nem éli át, annak a megpróbáltatások olyan sebeket okoznak, melyek tönkretehetik egész életüket. Ezért kell el?re gondolkodni, amikor családot alapítunk.
Én elég kés?n találkoztam azzal a férfival, aki társam ma is. Két fia mellé vállaltuk a harmadikat, teljes szívvel neveltük ?ket, most már unokák vesznek körül bennünket. Ahogy haladnak el?re az évek, egyre inkább érzem, hogy jól döntöttünk.
Az állatok szeret? gondoskodása megható, sokan példát vehetnének róluk. Apró lépésenként mindennel megismertetik utódaikat, ami életükben elkövetkezhet, hogy a mindennapok harcaiban soha ne maradjanak alul. Így próbáltuk meg mi is nevelni gyermekeinket, de talán nem tanítottuk meg ?ket a lényeges dolgokra, vagy kés?n vettük észre, hogy burokban neveljük ?ket és nem az életre. Sokszor túlságosan is féltettük ?ket, nem neveltük önállóságra, helyettük döntöttünk, pedig ?k is tudtak volna dönteni azokban a kérdésekben, amelyek kis világukban adódtak. Mindent készen tálaltunk, ahelyett, hogy ?ket tanítottuk volna meg, mikor hogyan viselkedjenek. Nagyobb szabadságot kell nekik adni, én is erre jöttem rá, szerencsére még id?ben. A szélt?l is óvtam, pedig nem erre volt szüksége, hanem arra, hogy önmaga tudjon megfelelni majd minden kihívásnak, ami elé tárul. A hibámat felismerve, változtattam a módszereimen. N?vérem azért lett önállóbb, mint én, mert édesanyámék rám figyeltek inkább, ?t hagyták szabadon gondolkodni. Így én is arra törekedtem ezután, hogy gyermekemet ne tekintsem fejletlen embernek, hanem önálló lénynek, aki készen áll arra, hogy önmaga irányítsa életét. Természetesen mi is mellette voltunk, tanácsainkkal segítettük, de már nem mindig mi mondtuk meg, mit tegyen.
Már óvodás korában belevéstük kis kobakjába a felel?sségérzetet, fokozatosan, hogy felismerje, nem egyedül él a világban, tekintettel kell lennie a körülötte él?kre is. Persze ez nem ment zökken?mentesen, a pici gyermeknek is van akarata, els? szavai közt szerepel a „nem”. Minden él?lénynek, így neki is ugyanolyan jogai vannak, mint a feln?tteknek, csupán más a mérce. Szeretettel, de határozottan, következetesen neveltem. Ha megérti a kicsi emberke, hogy mi az, amit el szeretnék érni – és miért ne értené meg – , egyértelm?en megmondhatom, és meg is mondtam -, mit kívánok t?le. Legközelebb, hasonló szituációban pedig figyeltem arra, hogy ugyanúgy fejezzem ki magamat, ugyanazt kívánjam, mert ha másképp hallja máskor, összezavarodik. A család minden tagja hat a kisgyermekre, ezért a szül? felel?ssége nagy. Nem szabad engedni – és nem is engedtem -, hogy eltér? módon nevel?djék, a nagymama, a szomszéd, a tanár mást mondjon, mint én. Ha jót is akarnak ezzel, mert természetesen jót akartak, akkor sem hagytam, hogy beleszóljanak a nevelésébe. Ha eltér az utasítás, ha a nevelési módszerek különböznek, szegény nem tudja, kire hallgasson.
A férjemmel sokszor beszélgettünk err?l és kitartottunk álláspontunk mellett akkor is, ha az kényelmetlen volt, ha nem aratott tetszést rokonaink, vagy a tanárok körében. Mi vagyunk felel?sek gyermekünkért, mi ismerjük ?t, nap mint nap látjuk, hogyan fejl?dik, ezért nekünk kell neki mutatni az utat. Megkértük szüleinket, ne próbáljanak mást mondani, mint mi, mert ezzel a fiunknak ártanának. Ã??k is jóra, szépre neveltek bennünket, csak azóta nagyot változott körülöttünk a világ és mi is másként élünk, mint ?k. Mi is ismerjük az értékeket, azt szeretnénk közvetíteni, csupán más az útvonal, mások az eszközeink.
Fiunk t?lünk örökölte a természetét, a jó és rossz tulajdonságainkat egyaránt. Sok hasonló vonást fedeztünk fel távolabbi családtagok tulajdonságaival is, de mi voltunk azok, akikt?l a legtöbbet kapta. Így, magunkat ismerve, könnyebben tudtuk kezelni azokat a helyzeteket, amelyeket mi már átéltünk. Tudtuk, mikor kell szigorral irányítani, és mikor kedvességgel, megértéssel fordulni felé. Jó emberismerettel rendelkeztek az óvón?k és a tanítón?k is, tudtak vele bánni. Így azt érték el, amit akartak, vigasztalták, amikor arra volt szükség, és fegyelmezték, ha azt kellett tenni. Társai között jól érezte magát, elegend? szabadságot kapott t?lünk is, természetesen a normákat be kellett tartania. Az els? három év, amikor kettesben voltunk otthon, édesapja sokáig dolgozott, nagyon összen?ttünk. Ráébredtem arra, hogy vigyázni kell ezzel, ne rántsam vissza, ne hagyjam, hogy csak rajtam csüggjön, sokszor vittem emberek közé, gyakran jártunk társaságba, kirándulni, hozzánk is gyakran jöttek a kismamák gyermekeikkel. Barátaink, rokonaink között sokféle emberrel találkozhatott, játék közben rájött arra, hogyan kell társaival együttm?ködni, a konfliktusait kezelni.
Sok kis barátja volt. Ritkán szóltam bele apró vitáikba, hagytam, hogy maguk között rendezzék el azokat. Figyeltem ?ket és utána megbeszéltük, hogy ? hogyan látta és én mit tapasztaltam. Ha hibázott, beismerte, de ha neki volt igaza, amellett kitartott. Pici korától szerették társai, vezet? egyéniség volt. Feln?tt korukban is ?k a legjobb barátai, naponta beszélgetnek, hetente találkoznak. Érdekl?dési körük azonos, ezért sok közös programban vesznek részt. A kamaszkor nehézségeit együtt vészelték át, egymásban találtak ehhez er?t. Mi is mindent megtettünk azért, hogy igaz emberré neveljük, hogy az életben megtalálja azt, ahol boldogulhat, és jól érezze magát a világban.
Sok boldog évet töltöttünk együtt testvéreivel, szüleinkkel, barátokkal. Gyakran összejött a távolabbi rokonság is, sokat utaztunk. Együtt fedeztük fel a hazai és távoli tájak szépségeit, ismertük meg más népek kultúráját, életmódját.
Igyekeztünk teljes életet élni, nemcsak anyagiakat, sokkal inkább szellemi értékeket teremteni. Úgy érzem, hogy mindezt kamatoztatta ? is. Önálló életet él, de még velünk lakik. Gyakran vagyunk együtt. ?tovább gazdagítja életét, de bennünket is, nemcsak mi adunk, t?le is egyre többet kapunk – új ismereteket, gondolkodást, szeretetet, figyelmet. Barátai a mi barátaink is, hiszen láttuk ?ket felcseperedni, életük szinte el?ttünk formálódott. Feln?ttek, a hosszú évek alatt olyanok voltak számunkra, mintha testvérei lennének, a korkülönbség ellenére jól érezzük magunkat társaságukban, ?k is szívesen töltik velünk szabadidejüket, családjainkkal közösen nyaralunk. Néha bölcsebbek, mint mi, elfogadjuk tanácsaikat, de t?lünk is kapnak, tapasztalatokat cserélünk, így gazdagodunk. Gyermekeink, unokáink szeretettel vesznek körül bennünket, mint ahogy bennünket is régen a szüleink, nagyszüleink. Ifjú és öreg, kicsi és nagy egymásért él, egymásra figyel, így er?sebbek, boldogabbak vagyunk. Ha valaki segítségre szorul, számíthat a többiekre. Gyermekként lépteinket szüleink irányították, ma, amikor mi botladozunk, er?s karjukkal átölelnek fiaink, beléjük kapaszkodhatunk, ?k támogatnak. Vigasztaló szavuk, ölelésük nekünk ad er?t, hogy ne csüggedjünk. Mosolyuk felszárítja könnyeinket, mint régen, amikor mi gyógyítgattuk sebeiket, mi vigasztaltuk ?ket. A parazsat, amit mi élesztgettünk naponta, a tüzet, amit mi szítottunk bennük, ?k táplálják, a lángot ?k lobogtatják, a fényt, ami ?ket éltette, ?k sugározzák felénk.
Amikor társat választunk, egész életünket tehetjük szebbé, tartalmasabbá. Jóban, rosszban, örömben és bánatban szeretnénk vele élni. Ez kevés kivétellel sikerül is. Sokan, mint én is, párom mellett öregednék meg. A fiatal szív parazsa izzik bennünk. Az ifjúság lelkében ott ég az újítás tüze, a parázsból hamar felizzik a láng, majd lobogni kezd. Gyermekként álmodozunk arról, milyen lesz majd az életünk, ifjan az álmokat valóra szeretnénk váltani. Ezt ki-ki temperamentuma szerint próbálja tenni. Azok a fiatalok, akik végiggondolják, mit akarnak tenni és megtalálják a módját a lehet? legjobb és legcélravezet?bb tetteknek, óvatosan vágnak bele. Akik minél el?bb látni akarják tetteik következményeit, hirtelen cselekednek, gyakran nem számolnak azzal, hogy a gyorsaság esetleg az eredményt teheti semmissé.
Most, amikor a márciusi ifjakra emlékezünk, eszembe jut, hogy ?k milyenek voltak. Sokszor hallottunk az eseményekr?l, de az egyénekr?l, a h?sökr?l, akik egyszerre léptek színre, egyet akartak és tettek, nem sokat tudunk. Híres írók, politikusok írásait olvasva egy kicsit közelebb jutunk a bennük forrongó gondolatokhoz, de igazán megismerni így sincs lehet?ségünk ?ket. Azt tudjuk, hogy a parazsat lánggá szították, a világban több helyen egy id?ben forrongott az ifjúság, és mellettük harcoltak igazukért a komoly feln?ttek. Példát adtak a hazaszeretetb?l, a megújulásért, változásért olyat tettek, amire évszázadok múlva is emlékeznek majd a magyarok. De nemcsak a magyarok, több körülöttünk él? nép fiai is segítettek ebben bennünket. Sok nép ma is szeretettel fogadja a magyarokat, testvéreknek tekintenek minket. A hazáért lobbantak lángra, a t?z terjedt, a hatalmasok végül eltaposták, hamu maradt csak.
De a hamu mélyén néhány parázs újra és újra felizzik, a láng lobog még ma is. Ha megfontoltan cselekedtek volna akkor nagyjaink, ha el?re látták volna, hogy elbuknak, talán nem lett volna forradalom, nem lett volna szabadságharc sem. De ?k nem err?l gondolkoztak, belevágtak és gy?ztek. Igaz, kés?bb megszenvedték ezt ?k és családjaik, az egész nemzet, de valamit elindítottak a lelkekben és ennek nyomai ma is élnek bennünk.
Err?l beszélgettünk barátainkkal, és arról, hogy milyen a mai fiatalság. Bennük is ugyanúgy, mint eleinkben, sokféle gondolat keveredik. Szeretnének el?bbre jutni, szeretnének olyan országban élni, ahol nekik is vannak jogaik, lehet?ségeik, ahol kíváncsiak véleményükre. Egzisztenciát nehéz ma teremteni, talán még lehetetlenebb helyzetük, mint a miénk volt fiatal korunkban. Más volt az élet akkor, a körülményeink is, ezt ?k nehezen fogják fel, hiába mesélünk nekik. Ã??k most fiatalok, ?k most akarnak tenni és nem tudják, hogyan tegyék dolgukat, nem kérdezi meg ?ket err?l senki. A mi felel?sségünk nagy, amikor gyermekeinket neveljük, és a nemzet felel?sségér?l sem szabad elfeledkeznünk. Ã??k pedig csak a példát követik. No, de milyen példát?
Amikor gyermeket vállalunk, nagy felel?sséggel jár és ugyanakkor sok boldog pillanatot élhetünk át. Gyermekeink öröklik génjeinket, de nemcsak a miénket, el?deinkét, s?t, az egész emberiség felhalmozott tudása, tapasztalata, génjei is bennük vannak, születésük el?tti és születésük utáni életüket els?sorban a család határozza meg. Ã??seink bennünk élnek, éltetnek, mi pedig ezt örökítjük át utódainkra. Mindazt, amit gondolunk, teszünk, hatással van rájuk, ezért nagyon kell figyelnünk viselkedésünkre, mert példánk nyomán fejl?dnek gyermekeink. Amit mi kaptunk szüleinkt?l, azt és úgy adjuk tovább, ahogyan ?k adták, mint a parazsat, melyet ?k szítottak, lobogó lánggá n?tt bennünk. A folytonosság, egész világunk ereje, el?bbre visz, áramlik életeken át. A környezet is hatással van a gyermekre, de az a meghatározó, amit az anyatejjel szív magába.
Anyánk, apánk gondolatai, szavai, tettei bennük mély nyomot hagynak, ha feln?nek, gyermekeiknek ugyanazt a példát adják akaratlanul is, amit nekik mutattak. Aki gyermekként meleg családi légkörben n?tt fel, olyan er?vel rendelkezik, ami kés?bb könnyebbé teszi a nehézségek elviselését. Aki ezt nem éli át, annak a megpróbáltatások olyan sebeket okoznak, melyek tönkretehetik egész életüket. Ezért kell el?re gondolkodni, amikor családot alapítunk.
Én elég kés?n találkoztam azzal a férfival, aki társam ma is. Két fia mellé vállaltuk a harmadikat, teljes szívvel neveltük ?ket, most már unokák vesznek körül bennünket. Ahogy haladnak el?re az évek, egyre inkább érzem, hogy jól döntöttünk.
Az állatok szeret? gondoskodása megható, sokan példát vehetnének róluk. Apró lépésenként mindennel megismertetik utódaikat, ami életükben elkövetkezhet, hogy a mindennapok harcaiban soha ne maradjanak alul. Így próbáltuk meg mi is nevelni gyermekeinket, de talán nem tanítottuk meg ?ket a lényeges dolgokra, vagy kés?n vettük észre, hogy burokban neveljük ?ket és nem az életre. Sokszor túlságosan is féltettük ?ket, nem neveltük önállóságra, helyettük döntöttünk, pedig ?k is tudtak volna dönteni azokban a kérdésekben, amelyek kis világukban adódtak. Mindent készen tálaltunk, ahelyett, hogy ?ket tanítottuk volna meg, mikor hogyan viselkedjenek. Nagyobb szabadságot kell nekik adni, én is erre jöttem rá, szerencsére még id?ben. A szélt?l is óvtam, pedig nem erre volt szüksége, hanem arra, hogy önmaga tudjon megfelelni majd minden kihívásnak, ami elé tárul. A hibámat felismerve, változtattam a módszereimen. N?vérem azért lett önállóbb, mint én, mert édesanyámék rám figyeltek inkább, ?t hagyták szabadon gondolkodni. Így én is arra törekedtem ezután, hogy gyermekemet ne tekintsem fejletlen embernek, hanem önálló lénynek, aki készen áll arra, hogy önmaga irányítsa életét. Természetesen mi is mellette voltunk, tanácsainkkal segítettük, de már nem mindig mi mondtuk meg, mit tegyen.
Már óvodás korában belevéstük kis kobakjába a felel?sségérzetet, fokozatosan, hogy felismerje, nem egyedül él a világban, tekintettel kell lennie a körülötte él?kre is. Persze ez nem ment zökken?mentesen, a pici gyermeknek is van akarata, els? szavai közt szerepel a „nem”. Minden él?lénynek, így neki is ugyanolyan jogai vannak, mint a feln?tteknek, csupán más a mérce. Szeretettel, de határozottan, következetesen neveltem. Ha megérti a kicsi emberke, hogy mi az, amit el szeretnék érni – és miért ne értené meg – , egyértelm?en megmondhatom, és meg is mondtam -, mit kívánok t?le. Legközelebb, hasonló szituációban pedig figyeltem arra, hogy ugyanúgy fejezzem ki magamat, ugyanazt kívánjam, mert ha másképp hallja máskor, összezavarodik. A család minden tagja hat a kisgyermekre, ezért a szül? felel?ssége nagy. Nem szabad engedni – és nem is engedtem -, hogy eltér? módon nevel?djék, a nagymama, a szomszéd, a tanár mást mondjon, mint én. Ha jót is akarnak ezzel, mert természetesen jót akartak, akkor sem hagytam, hogy beleszóljanak a nevelésébe. Ha eltér az utasítás, ha a nevelési módszerek különböznek, szegény nem tudja, kire hallgasson.
A férjemmel sokszor beszélgettünk err?l és kitartottunk álláspontunk mellett akkor is, ha az kényelmetlen volt, ha nem aratott tetszést rokonaink, vagy a tanárok körében. Mi vagyunk felel?sek gyermekünkért, mi ismerjük ?t, nap mint nap látjuk, hogyan fejl?dik, ezért nekünk kell neki mutatni az utat. Megkértük szüleinket, ne próbáljanak mást mondani, mint mi, mert ezzel a fiunknak ártanának. Ã??k is jóra, szépre neveltek bennünket, csak azóta nagyot változott körülöttünk a világ és mi is másként élünk, mint ?k. Mi is ismerjük az értékeket, azt szeretnénk közvetíteni, csupán más az útvonal, mások az eszközeink.
Fiunk t?lünk örökölte a természetét, a jó és rossz tulajdonságainkat egyaránt. Sok hasonló vonást fedeztünk fel távolabbi családtagok tulajdonságaival is, de mi voltunk azok, akikt?l a legtöbbet kapta. Így, magunkat ismerve, könnyebben tudtuk kezelni azokat a helyzeteket, amelyeket mi már átéltünk. Tudtuk, mikor kell szigorral irányítani, és mikor kedvességgel, megértéssel fordulni felé. Jó emberismerettel rendelkeztek az óvón?k és a tanítón?k is, tudtak vele bánni. Így azt érték el, amit akartak, vigasztalták, amikor arra volt szükség, és fegyelmezték, ha azt kellett tenni. Társai között jól érezte magát, elegend? szabadságot kapott t?lünk is, természetesen a normákat be kellett tartania. Az els? három év, amikor kettesben voltunk otthon, édesapja sokáig dolgozott, nagyon összen?ttünk. Ráébredtem arra, hogy vigyázni kell ezzel, ne rántsam vissza, ne hagyjam, hogy csak rajtam csüggjön, sokszor vittem emberek közé, gyakran jártunk társaságba, kirándulni, hozzánk is gyakran jöttek a kismamák gyermekeikkel. Barátaink, rokonaink között sokféle emberrel találkozhatott, játék közben rájött arra, hogyan kell társaival együttm?ködni, a konfliktusait kezelni.
Sok kis barátja volt. Ritkán szóltam bele apró vitáikba, hagytam, hogy maguk között rendezzék el azokat. Figyeltem ?ket és utána megbeszéltük, hogy ? hogyan látta és én mit tapasztaltam. Ha hibázott, beismerte, de ha neki volt igaza, amellett kitartott. Pici korától szerették társai, vezet? egyéniség volt. Feln?tt korukban is ?k a legjobb barátai, naponta beszélgetnek, hetente találkoznak. Érdekl?dési körük azonos, ezért sok közös programban vesznek részt. A kamaszkor nehézségeit együtt vészelték át, egymásban találtak ehhez er?t. Mi is mindent megtettünk azért, hogy igaz emberré neveljük, hogy az életben megtalálja azt, ahol boldogulhat, és jól érezze magát a világban.
Sok boldog évet töltöttünk együtt testvéreivel, szüleinkkel, barátokkal. Gyakran összejött a távolabbi rokonság is, sokat utaztunk. Együtt fedeztük fel a hazai és távoli tájak szépségeit, ismertük meg más népek kultúráját, életmódját.
Igyekeztünk teljes életet élni, nemcsak anyagiakat, sokkal inkább szellemi értékeket teremteni. Úgy érzem, hogy mindezt kamatoztatta ? is. Önálló életet él, de még velünk lakik. Gyakran vagyunk együtt. ?tovább gazdagítja életét, de bennünket is, nemcsak mi adunk, t?le is egyre többet kapunk – új ismereteket, gondolkodást, szeretetet, figyelmet. Barátai a mi barátaink is, hiszen láttuk ?ket felcseperedni, életük szinte el?ttünk formálódott. Feln?ttek, a hosszú évek alatt olyanok voltak számunkra, mintha testvérei lennének, a korkülönbség ellenére jól érezzük magunkat társaságukban, ?k is szívesen töltik velünk szabadidejüket, családjainkkal közösen nyaralunk. Néha bölcsebbek, mint mi, elfogadjuk tanácsaikat, de t?lünk is kapnak, tapasztalatokat cserélünk, így gazdagodunk. Gyermekeink, unokáink szeretettel vesznek körül bennünket, mint ahogy bennünket is régen a szüleink, nagyszüleink. Ifjú és öreg, kicsi és nagy egymásért él, egymásra figyel, így er?sebbek, boldogabbak vagyunk. Ha valaki segítségre szorul, számíthat a többiekre. Gyermekként lépteinket szüleink irányították, ma, amikor mi botladozunk, er?s karjukkal átölelnek fiaink, beléjük kapaszkodhatunk, ?k támogatnak. Vigasztaló szavuk, ölelésük nekünk ad er?t, hogy ne csüggedjünk. Mosolyuk felszárítja könnyeinket, mint régen, amikor mi gyógyítgattuk sebeiket, mi vigasztaltuk ?ket. A parazsat, amit mi élesztgettünk naponta, a tüzet, amit mi szítottunk bennük, ?k táplálják, a lángot ?k lobogtatják, a fényt, ami ?ket éltette, ?k sugározzák felénk.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:23 :: Kühne Katalin
