Esteledett. Dzsihád a tér bal sarkán, egy törött támlájú padon ücsörgött. Már vagy fél órája folyamatosan és szapora mozdulatokkal szotyolázott.
A járókel?ket szemlézve arra a gondolatra jutott, amint az utolsó maggal is végez, leüt valakit. Kemény balhorga volt, csíp?b?l is belefordult, ahogy régebben a trénerét?l tanulta. Nagy fogást azért nem remélt az akciótól, hiszen a környéket messzire kerülték a konszolidáltabb polgárok. Inkább csak szórakozni akart, meg összeszedni az italra és a cigire valót.
A pad el?tti félméteres sávot lassan ellepték a szétrágott, üres napraforgóhéjak. Dzsihád öt nagyobb és nyolc kisebb kupacon pillantott végig. Különös módon mindig is vonzódott a számokhoz, a köztük húzódó rejtett összefüggésekhez. Kilenc éves sem volt még, amikor egy biciklizár feltörése közben kiszámolta, meddig tartana az összes lehetséges kombinációt végigpróbálni. S habár tanulni egyáltalán nem szeretett, matematikából, egyedül az intézetb?l, mindig jelest kapott. Tanárai szerint kifejezetten tehetséges volt, több évvel a korosztálya el?tt járt. A fiú még pofozkodott is a képességei miatt, nem t?rte, hogy a többiek gúnyolódjanak vele. A nevét is az állandó verekedései miatt akasztották rá, valaki azt mondta, arabul harcost jelent.
Dzsihád kiköpte az utolsó héjat, majd szórakozottan ismét a szotyolakupacokra meredt.
“Fibonacci számok”, gondolta, aztán a téren átvágó, elfogadható öltözék? férfi láttán, felhúzta a bal kezére a boxert.
Legutóbbi módosítás: 2008.10.24. @ 07:33 :: Magyar Csaba
