Nesztelen lépked a réten az árny.
Valamit vonszolva felém, kiált.
Vészes a sikolya ennek az árnynak,
Fekete varjak temetni vágynak.
Homályos réten és zord tereken,
Hanyagul szétszórva nagy szerelem.
Valahol távolban felzeng egy húr,
Titkára gyásznak bús fátyla borul.
Nyakából fekete gyöngyök sora,
Százfele pattan és száll, száll tova.
Ámulva látom, hogy surran egy szárny,
Azt hiszem valóban ? az a lány.
A lány, aki örökké nyugtalanul
Bolyongva kóvályog hontalanul.
Az id? nehezült lábakon jár.
Elt?nik lassan a fekete árny.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:00 :: Matos Maja