A fiú az els? emeleti ablakban nézel?dött és egyszer csak az épület udvarán meglátta a lányt. Munkatársával egy nagy fazekat cipeltek egy négykerek? kézi kocsira a konyháról. Hosszú sz?ke haja volt, a szél kibontotta a kend? alól, és úgy lengette, mintha érett búzamez? ringott volna. Gyönyör? volt. A fiú nem tudta mi történt vele, csak megigézve hallgatta kellemes bársonyos hangját. Fentr?l még az arcát sem látta rendesen, csak azt, hogy fehér b?re szinte ragyogott der?s jókedvét?l.
Nézte, ahogy a kézi kocsit kollégista társai elhúzzák az étkez? felé, amelyik a másik épületben volt. Elhatározásra jutott. Neki, is mint a többieknek segédkezni kellett az étkez?ben az étkeztetések lebonyolításában, de voltak olyanok, akik a konyhához voltak beosztva: ide kellett kerülnie valahogy. Szerencséjére az étkezést felügyel? tanár kedvelte és nem kellett különösebben magyarázkodnia, hogy miért szeretne más beosztásba kerülni.
Megtörtént hát a csoda, a következ? hétt?l ? húzhatta a kézikocsit reggel, délben, este a konyhára, hogy az ebédl?be jussanak az ételek. Már alig várta, hogy hétf? reggel legyen és mehessen a konyhára. Mint ahogy illik be is kopogott reggel hat órakor a konyhaajtón, várva a nagy pillanatot. A pillanat eljött és nagy is volt, mert a színét sem látta a lánynak. A személyzet nem tudta eltalálni mit?l pirult el. Eltelt a hét és a lány sehol. Kérdez?sködni viszont nem mert, így hát csak várt. Egy hét pihen? és újara kocsi húzás, és ott volt a sz?ke lány.
Ez nem lehet igaz! Mint a mesében: sz?ke hosszú haj, gyönyör? kék szem, bársonyos fehér b?r, ég? piros ajkak, szinte légiesen karcsú formás alak és kellemesen cseng? hang – csupa közhely – és mégis igaz. Szerelem második látásra! A fiú csak állt, szíve a torkában, köszönni is alig tudott. A lány könnyedén visszaköszönt és rászólt: gyere, igyekezzünk, mert el fogsz késni. Gyorsan felpakolták a kézikocsit és már mennie is kellett.
Teltek múltak a hetek, majd hónapok és a fiúnak csak az a pár perc jutott, néhány mondat, egy-egy mosoly, félszeg tekintet és egy név: Ilona. Ez így nem mehet tovább gondolta, alkalmat kell találnia arra, hogy beszélgethessen vele kötetlenül. Lassan kifigyelte, hogy a vasárnap az a nap, amikor ez lehetséges, mert a lány akkor ebéd után haza mehet, neki pedig pont úgy kezd?dik a kimen?je, hogy el tudja kísérni.
Eljött az alkalmas vasárnap és követte a lányt, bízva abban, hogy a munkatársn?je máshol lakik, és el?bb-utóbb elválnak egymástól, de ?k a vasútállomásig együtt mentek és a vonatra is együtt vártak. Nem volt mit tenni, ha nem akarja elszalasztani az alkalmat, akkor oda kell menni hozzá. Összeszedte magát és odament.
– Sziasztok – hangzott a köszönés.
– Szia – volt a válasz. – Hát te mit keresel itt? – kérdezték. Az biztos, hogy nem Ali Babát és a negyven rablót gondolta a fiú, de csak annyit tudott kinyögni:
– Még sosem láttam az állomást, és gondoltam megnézem.
Még néhány suta mondat és beállt a szerelvény. Elköszöntek és a fiú másnap kérte, hogy helyezzék vissza az ebédl?be segíteni.
Félszegebb és zárkózottabb lett a korábbinál is és ett?l kezdve csak az emeleti ablakból gyönyörködött a lányban és hallgatta önfeledt nevetését. Hosszú hónapok múltak el így. Februárban a kollégium farsangi bált rendezett, amin a személyzet is részt vett. Ott volt ?is, sz?kesége messzir?l kit?nt a többiek közül, úgy táncolt, hogy szinte alig érte a lába a parkettet, fel-felnevetett, sugárzása vonzotta a tekinteteket. A fiú az erkélyr?l figyelte egy darabig, majd elhatározta, hogy felkéri táncolni egy lassú számra (igaz, mást nem is tudott táncolni) és elindult felé. Miel?tt odaért pont akkor kérte le valaki, elbizonytalanodott, megállt, nézte ?ket, majd sarkon fordult, elhagyta a báltermet, és nem maradt más mögötte, mint az els? plátói szerelem.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:50 :: Pallagi József
