Bennem egyre er?sebben kialakult az, hogy létezik nálunk magasabb szint? intelligencia, er?, valami olyasmi, ami (aki) számunkra nem érzékelhet? közvetlenül. Hogy ez a valami (valaki) azonos-e azzal az Istennel, akit az emberek hisznek (már aki), abban nem vagyok biztos. Tudom, olyan jó volna, és olyan egyszer? lenne, csak úgy hinni, de nekünk azt hiszem, már nem megy csak úgy. Több ismerettel rendelkezünk, mint ami elegend? lenne a hithez, és kevesebbel, sokkal kevesebbel, mint ami szükséges lenne a bizonyossághoz. Valahol már a génjeinkbe is bekódolódott az élet kialakulása folyamán, hogy a természet is er?sebb nálunk, vannak olyan íratlan törvények, amik büntetlenül nem hághatók át, ráadásul nem is tudjuk sokszor, hogy mit ezek a törvények. Ezek mind generálják az emberben azt, hogy alkalmazkodnunk kell valami (vagy valaki) fölöttünk állóhoz. Ezek szinte függetlenek attól, hogy van-e Isten, vagy nincs, és hogy hogyan keletkezett a világ.
A megmagyarázhatatlanra a világ legeldugottabb zugában is magyarázatot kerestek az emberek, és addig nem nyugodtak, amíg nem találtak. Az teljesen biztos, hogy annyiféle él? Isten, mint amennyit teremtett magának (és még most is teremt) az ember, annyiféle nincsen. Természetesen ez nem zárja ki azt, hogy létezik, és ha létezik, akkor valószín?, azok járnak a legközelebb az igazsághoz, akik egyben hisznek, akinek a megjelenési formája többféle lehet. Azok a vallások, amik rengeteg dolgot isteni tulajdonsággal ruháztak fel, azok tulajdonképpen a természet er?it jelenítik meg, de ott is ott szokott állni egy ezek felett álló. Ezek a vallások egybe mossák a természet er?it és egy lehetséges Istent, ami szerintem messze nem ugyanaz, még akkor sem, ha a természet er?i is Isten része. Szóval a mai korra jól össze sikerül kutyulnunk a dolgokat.
Az is bizonyos számomra, hogy az egy Isten hív? vallásoknak nincs annyi fajta igazsága, mint ahányan vannak, ráadásul majdnem mind meg van gy?z?dve arról, hogy a tiszta igazság az övé, a többi hamis. Sajnos ezért ölni is képesek és nem is akárhogyan. Mindegyik a szeretet törvényér?l papol és közben sokan gy?löletet keltenek, er?szakot alkalmaznak. A vallások elmélete és gyakorlata között ég és föld a különbség. A gyakorlat és a szertartások a legtöbbször valami földi célt szolgálnak. Én, ha hiszek, és valahol a lelkem legmélyén igen, akkor a béke, a szeretet, a megbocsátás, az igazságosság, a nyugalom, a jóság, az áhítat Istenében hiszek (nem hiszek a bosszú, a büntetés, a harag, stb. Istenében), s tudom, hogy ezek emberi tulajdonságok, de számomra ezek testesítik meg egy tiszta, felettünk álló lény mibenlétét. Tudom, hogy jelen van a világban ennek az ellentétje is (gonoszság stb.), viszont, ha erre gondolok, akkor az emberi természet, jellem magasabb szintre történ? kivetítése az Isten és a Sátán. Persze lehet fordítva is, hogy ezeknek a leképez?dése vagyunk mi satnyább kivitelben. De ha ez igaz, akkor mindez miért – babaház, játszótér, makett, amiben gyönyörködni lehet? Én jobban hajlok afelé, hogy magunkat vetítjük ki magasabb szintre, és a mi istenünk, isteneink és a valóságos Isten nem egy és ugyanaz. Külön malomban ?rlünk.
Valakit?l azt hallottam, hogy a vallások között is az evolúcióhoz hasonló szelekció elve m?ködik és a legéletképesebb, leger?sebb marad talpon. Van benne valami, csak abban sántít, hogy amíg 2 ember él a földön, addig 2 félét fognak gondolni, tehát mindig teremt?dnek új teóriák és nem (hosszú ideig tartó) kiválasztódási folyamat lesz – a mai információáramlás mellett – hanem szinte kaotikussá válik.
Visszatérve az elejére: jó lenne csak úgy, mint régen vasárnaponta bemenni a templomba, hagyni, hogy az áhítat magával ragadja az embert, énekelni azokat a szép énekeket és hinni feltétlenül, kételyek nélkül. Jó lenne és talán nem csak Istenben, hanem embertársainkban is. Talán még félni a b?nt is jó lenne. Annyiszor gondoltam már rá, hogyha lenne olyan barátom, akivel néha el tudnék menni, akár csak egy üres templomba is, és legalább egy fél órát ülni egymás mellett szótlanul, néha egymás szemébe nézve érezni valamiféle bens?ségességet, az nagyon jó lenne. De ett?l még azok a nézetek (a misztikum és a transzcendens utáni vágy ellenére), amikr?l korábban írtam eléggé szilárdan kialakultak bennem és bár nem mondhatni, hogy nem alakítható tovább, vagy akár más irányba is, de er?s meggy?z? érvek kellenének.
Azt hiszem, hogy Isten mibenléte az, hogy szüksége van az embernek egy fölötte állóra függetlenül attól, hogy létezik-e, vagy csak magunknak teremtettük. A fölötte álló az kultúrák és korok során változó, mert van olyan, hogy csak a természet ér?it érzi fölötte állónak (ami jelen állás szerint biztosan fölötte álló, és még sokáig így is lesz), de van amelyik (és a modernebb vallások alapja ez) a mindenség felett állót tisztelik Istenben. A „mindenség” fogalma nagyon jó fogalom, mert, ahogy b?vülnek az ember ismeretei, a fogalom is egyszer?en csak tágabbá válik.
Az Isten arra is jó volt (ma is így van), hogy legyen, akit?l várjuk a gondoskodást, hisz fölöttünk áll, mint szül? a gyermek felett, mint úr a szolga fölött, stb., és van kit felel?ssé tenni, ha balul alakulnak a dolgaink. Szóval ez egy jó találmány, akkor is, ha nem létezik Isten, ha pedig igen, akkor meg naná, hogy jó, mert lehet szabályok szerint élni, ami valahol bels? igényünk, és fel lehet azt rúgni, ha éppen lázadni van kedvünk. Persze, ha van Isten, és félnünk kell Ã??t (mert van miért, hisz vétkezünk), akkor kell a megbocsátás is, kell a megbocsátó Isten, mert mi lenne velünk, ha nem így lenne. Hát kiokoskodta az ember ezt elég szépen. Lehet, hogy mindez sugallatra történt? Lehet! Gyanús nekem ez a rettent? nagy hasonlatosság az emberi jó tulajdonságok és az Isten lénye között, a rossz tulajdonságok és a Sátán lénye között. Tudom: Isten saját képére és hasonlatosságára teremtett, de nem próbálunk mi is mindent a mi képünkre formálni? Ismét emberi tulajdonság? Persze nem tudom bizonyítani én sem, hogy van Isten, de hiszem, hogy van nagyságrendekkel magasabb szint? valami, valaki, akit nevezhetünk Istennek is, csak elég nagy a valószín?sége, hogy még a megsejtéseink is távol állnak a valóságtól. Azért átszellemülni, a békét, nyugalmat, szeretetet átérezni nagyon jó dolog, és bizony a mai világból is, és talán személyesen a mi életünkb?l is hiányzik. Ugye így van?
Legutóbbi módosítás: 2008.10.15. @ 16:55 :: Pallagi József
