Fésületlen sugárhaja
ásító sötét szádban lebeg
sebesen, tüzesen, fényesen,
s leheleted meteor-orkánjai,
szájüreged foton-viharai tépik,
szakítják, nyelik kócos
fénysuhanás-haját.
Téged robbant csillagok dühe simogat,
szentjánosbogár-galaktikák
csoszognak, rombolnak,
s szülnek új bolygókat
nyelved alatt.
De a napnak fésületlen sugárhaja
földünket vakítón végigszántja,
anyánk meleg, simogat,
színhegemóniát tart, öle él.
Itt most nyár van:
életet érlel a föld,
emberré áztat az es?,
s te mit sem tudsz arról,
végtelen fogaid közt
milyen csodás tud lenni
egy porszem.
Legutóbbi módosítás: 2008.10.14. @ 07:37 :: Pallagi József
