Foltok
Miska bácsi megint kés?n jött haza. Nem érdekelte, hogy milyen rend van nálunk, én csak arra emlékszem, hogy elaludtam, és amikor félálomban érzékeltem, hogy beszélnek anyuval, valami nadrágfoltról hallottam. Anyu sós hideg vizes módszert ajánlott, de Miska bácsi figyelmeztette, mégiscsak ? a textilvegyész, tudja, mit tegyen. Véres volt, de nem volt sebe. Nagy karszalagja is van. Fehér, rajta egy nagy vörös kereszt. Kórházakat mondott, Margit kórház, Péterfy, Baross utcai, Fehérvári úti OTI; meg egy kerékcserér?l beszélt.
Nagyon furcsa álmom volt. Kimerülhettem, mert nem tudtam el?hívni jól bevált álmaimat, amelyek menekül?sek ugyan, de nagyon jól tudok röpülni bennük. Meg legfeljebb tetszhalott vagyok. Nem olyan, mint a Lakatos Gyurival, mert az állandóan fölcsikiz, és ha röhög az ember, kiderül, hogy nem is halott.
Álmomban nagyobb lehettem. Nagyobb szoktam lenni, és megláttam egy fura n?t.
Az asszonyt a buszon láttam meg
A bels? ülésen gubbasztott, és olyan haja, feje, orra volt, akár egy perui indiánnak. Az arcán pedig kék folt tintaceruzával, majdnem olyan, akár az arab vagy indiai n?kön, de azoknak inkább a homlokukat szeli ketté egy ilyesfajta vonal. Magába roskadt n?, tán szoptatástól lógó mellekkel, rajta garbóféle, derekára kend? csavarva; és emiatt figyeltem fel rá: e nagy zsebb?l kikandikált, valósággal kilógott-fordult egy barna szem?-sz?r?, fekete csíkos kutya, aki él? melegít?ként remegett ölén.
A szegényes n?t gyerekek szemében dámává avatta ez az állat, rangot adott neki; de ?, mintha nem élne e lehet?séggel, szeme nem fürkész, nem gy?jti be az elismer?, irigyked? pillantásokat; nem lépi át a nyomor határait. Ketten vannak, de egyedül.
A kutya már nem is próbálkozik, hogy nyalogatásokkal megnyerje magának. Vékony állat, gondozatlan, mint gazdája. Kölyök. Talán agár, éhségre termett, hogy fusson.
Honnét szedhette? Lopta? Eladja? Megtalálta és pénzért viszi vissza?
A hídnál leszáll, ráfordul; ócska, kitaposott cip?je lejárt kérgén lépked, majd lassít a közép felé érve. Mintha er?sebben fogná remeg? társát, a vékony, egzotikus lényt. Mennyivel jobban illene egy loncsos korcs e cigányasszonyhoz; és mégis, hajdan szép fejéhez, olajos szeméhez, egykori fényéhez – mily magától értet?d? kiegészítés e lény. Egymást hordozzák a hasonlóság folytán, egyik se rosszabb a másiknál, se jobb. A véletlen hozta, hogy e földi létben éppen melyik – melyik.
De zavart a szem. Mind a négy. Még fönn a buszon. Nem a fölérendelt bizonyossága, és az elismer? biztonsága. Betegséget sejtek, a megérzett félelmet, amiért nekem sohasem lehetne állatom.
A n? már a híd közepéig ért, odalenn a mélyben megfénylik a víz a napban. Hideg van, megremeg alattunk a fémszerkezet íve a járm?vekt?l. Bizonytalanság. Ilyenkor kell valami biztosra gondolni, különben megrémül az ember.
A n? megáll, hirtelen oldalra fordul, s mint egy soványka batyut, beleveti a szürkeségbe az olajosbarna szem? lényt. Nem mer utánanézni. A Nagycsarnok felé fordul, lassan lép, pedig futna. Undorral megel?zöm.
Szemébe nézek.
Nincs tekintete.
Reggel, amint lehetett, lerohantam Cézárhoz. Ella néni jött velem, anyu a pincébe ment öcsémmel. Valahol a Körtérnél l?hettek. Alig tudtunk Cézárba lelket önteni. Ha lenne kölyke, biztosan nem félhetne ennyire.
1956. NOVEMBER 5. HÉTFÃ??
Reitter Péter ájultan aludt a dékáni irodában. Amint kezdett magához térni, lassanként eljutott agyáig a hozzá intézett szavak értelme:
„…és Csepelen. Vissza lettek verve az Üll?i úton is. Pest utcáin mindenütt kiégett orosz tankok vannak. Dunapentelénél és Pécsett is megállították ?ket a mieink. A Szabad Európa rádió szerint Amerikában a veteránok kongresszusa követeli, hogy a NATO azonnal küldjön segítséget. Budán eddig nem jelentek meg az oroszok, de a Körtéren már majdnem készen vannak a barikádok és az emberek özönlenek oda, hogy segítsenek a védelemben.”
Minden új hír egy-egy szalmaszál volt, amibe kapaszkodhatott. Hinni akarta, hogy van remény. Valamit tenni kell és ? is ki akarta venni bel?le a részét. Hiába sorakozott a könyvtár mellett tizennégy tankjuk, ha a pilisvörösváriak, akik értettek hozzájuk, már korábban eltávoztak. Csupán egy hadnagy maradt velük, akinek a bátyja az els? harcokban elesett. Az ? parancsnoksága alatt egy tankot sikerült a Körtérre levinni.
A rövidhullámú rádióadásokat figyelték, volt, aki kenyérért ment. Utóbbira a Körtér eleste esetén lenne szükség, mert visszavonulva a hegyekbe, élelmet szerezni sokkal nehezebb.
Közben a magyar rádión megszólalt a Kádár-féle kormány közleménye, melyb?l megtudták, hogy miért is t?nt el napokkal korábban. Most már nyilvánvaló volt, hogy bábkormányt alakított.
(Kés?bb kiderült, a Nagy Imre kormányból nem volt más áruló. Király Béla és a száz diák a dunántúli hegyekbe vonultak vissza a túler? el?l; Nagy Imre és környezete a jugoszláv nagykövetségen kaptak menedéket. Mindszenty hercegprímás az amerikai nagykövetségre menekült. Kopácsi Sándor a a posztján maradt: rend?rf?kapitányságon, Bibó István államminiszter pedig a Parlament épületében, ahol megfogalmazta Memorandumát, lefordította angol, francia, német és spanyol nyelvre, gondosan megcímezte a borítékokat, majd a Parlamentet elhagyva személyesen kézbesítette a négy ország követségeire.)
A Bartók Béla úton már nemcsak hallották Pestr?l az ágyúzás hangját, de a füstöt is érezték, vagy legalábbis érezni vélték. A Körtér fel?l hallani lehetett a Szabad Európa rádió hangját valamelyik ablakba kitett rádióból. Az utcán lév? néhány járókel?, a nemzeti szín? karszalagra és a vállat húzó géppisztolyra inkább lesúnyta szemét, földre szegezett tekintettel sietett el mellettük. A korábbi lelkesedés és szolidaritás helyét a félelem vette át.
Az egyetem majdnem teljesen elhagyatott volt. Elhatározták, hogy kiürítik és a kapukat bezárják, hogy a harcok ne tegyenek kárt benne. Végigjárták az épületeket, minden lámpát leoltottak, az ajtókat bezárták.
A Kossuth rádió már a Kádár-féle bábkormány kezében volt, – mint kés?bb kiderült, Szolnokról sugárzott. A szabadság hangja már csak a BBC, a Szabad Európa, valamint néhány rövidhullámú adón volt hallható. A dunapentelei Csokonai adó olykor még fogható volt, de a bemondó segítségért könyörg? szavai mellett a háttérben ott is az ágyúzás hallatszott.
A pesti oldalról áthallatszó ágyúdörgés mellett most hirtelen hasonló hangok jöttek a Móricz Zsigmond körtér fel?l is.
A koromsötétben talán egy óráig is eltartott, míg megtették a legfeljebb másfél kilométernyi utat a körtéri véd?k állásáig, mert a téren és a környez? utcákban már megjelentek a szovjet harckocsik. A forradalmárok kezében csak a Gellérthegy és az odavezet? utcák voltak, így a Bartók Béla úti házak kertjein keresztül tudtak csak haladni. Kerítéseken átmászva, kutyáktól zavarva, házról-házra haladtak a Körtér irányába. A csatazaj egyre hangosabb lett. Az egyik lakásból kihallatszott a Szabad Európa hangja. Egy kifinomult n?i hang Eisenhower újraválasztási esélyeit latolgatta a kedden esedékes választáson.
– Azok az idióták egyszer megválasztották, amikor azt ígérte, hogy felgöngyöli a vasfüggönyt – dünnyögte egyik társa bosszúsan. – Most pedig azért választják újra, mert megszegi az ígéretét.
A legtöbb lövöldözés az oroszok oldaláról jött. Tankjaik a Körtér közepén sugaras alakzatban álltak. A szabadságharcosok egyre ritkábban l?ttek rájuk; legtöbb ágyújuk már elhallgatott. Az oroszok viszont rendszeresen adták le lövéseiket a házak ablakaira, ahol mozgást észleltek, vagy ahonnan lövéseket adtak le rájuk.
Reitter Péterék végre odaértek, ahol két társuk egy géppuskát kezelt. A lakás már több belövést kapott, a térre néz? fal beomlott, a szobában térdig ért a törmelék.
A kis csoport több egymás melletti lakásban m?ködött. Onnan l?tték a tankokat, amelyek kis id?eltolódással viszonozták a tüzet. Valahányszor az orosz tank feléjük irányította ágyúcsövét, a hátsó folyosón keresztül egy másik ablakhoz mentek s onnan folytatták a harcot.
A géppuska még üzemképes volt, de fogytán volt a l?szere. A legközelebbi tank üzemanyagtartályát próbálták vele kil?ni, de az újabb tankokon ez már nem kívül, hanem a páncélzat alatt volt, így igen nehéz volt eltalálni. Mégis, négy vagy öt páncélost sikerült a véd?knek harcképtelenné tenni. Legsikeresebb az az egy tankjuk volt, amelyet a Körtérre vittek, de a géppuska és a Molotov-koktélok is elértek némi eredményt. A tank, egyetlen légelhárító ágyújukkal együtt a Villányi út felé volt felállítva. Mikor az oroszok a Fehérvári út fel?l támadtak, a szabadságharcosok hátába kerültek, akik egy darabig még így is fel tudták tartóztatni a Bartók Béla út fel?l érkez? tankoszlopot. Ha lett volna még egy tankjuk a Fehérvári úti oldalon, talán máshogy alakultak volna a dolgok…
Az orosz gyalogság még nem jelent meg a Körtéren; a Feneketlen tó melletti teniszpályákon várták, hogy a páncélosaik elhallgattassák a felkel?k kézifegyvereit.
A szabadságharcosok egy szál tankja alig felismerhet? ronccsá vált. A lövöldözés szüneteiben az ifjak újra meg újra meghallották a Szabad Európa adásának foszlányait. Már hétf? volt, november ötödikének hajnala, az amerikai elnökválasztás el?tti nap. A rádió idézett Eisenhower négy évvel korábbi beszédéb?l, amiben a rab nemzetek felszabadításának dokrtináját fogalmazta meg. Ebben bíztak a harcolók, ezért igyekeztek kitartani, míg megérkezik a segítség.
1956. NOVEMBER 6. KEDD
Reitter Pétert a Körtér környékén kapták el, addigra nem volt nála fegyver, csak a karszalag, és inkább beteghordóra emlékeztetett, semmint harcosra. Nagy csizmás, köpenyes, vodka és izzadtságszagú katona löködte el?re davajgitárral az egyetemhez. Állandóan fasisztázta, meg valamit Szuezr?l üvöltött. Az egyetem f?kapujánál egy tiszt azt akarta tudni, Nagy Imre vagy Rákosi hívei-e. Az új életet hazugsággal kellett kezdeni. Az el?adóteremben ?rizték ?ket, aminek fels? végén nyitva volt az ajtó. Amikor az ?rök tökrészegek lettek, le tudtak lépni. Kilopóztak a teremb?l. A horkoláson kívül nem hallatszott semmi ahogy a sötét folyosón tapogatóztak a lépcs?ház felé. A pincén keresztül érték el a tornaterem hátsó kijáratát, amit nem ?riztek. Óvatosan haladtak a bokrok között, amíg elérték a Budafoki utat.
Péter tudni akarta, mi van a városban. A Szabadság-hídon átment Pestre. A hídf?nél álló szovjet páncélos ügyet sem vetett rá. Üszkös romok, még mindig füstöl?, kiégett tankok, temetetlen holttestek mindenfelé. Egy orosz tank tornyának nyílásában összeégett, gyermekméret?re zsugorodott szovjet katona alakja látszott.
A Rákóczi úton nagy robajjal szovjet tankok vonultak végig. Egyikük megállt, s felnyitott tornyából egy tiszt kémlelte a környéket. Az egyik ház tetejér?l golyózápor fogadta a hívatlan vendéget. A harckocsi fedele lecsapódott és ágyúja a lövések irányába fordult.
A kialakuló csetepaté miatt Reitter Péter jobbnak látta a Wesselényi utcán folytatni útját a Nagykörút felé. Az Akácfa utca sarkán lövéseket hallott, s látta, hogy mögötte porzik a vakolat. Valószín?leg neki szánták. Most, hogy az orosz tankok védelmében biztonságban érzik magukat, az ávós lesipuskások újra a szabadságharcosokra és nemzet?rökre vadásznak.
A Kilián laktanya, a Corvin köz és a T?zoltó utca háromszögében még heves ellenállás folyt. Reitter Péter hirtelen elhatározta, hogy meglátogatja Angyal Pistáékat.
Az orosz tankok miatt nehezen tudott átkelni a Rákóczi úton, onnan az Üll?i útig könnyebb dolga volt. A T?zoltó utcánál a csatazaj fülsiketít?vé vált, a heves harcok miatt képtelenség volt az Üll?i út túloldalára átjutni. Mellékutcákon lejutott a Nagyvárad térre, s bement az István kórházba. A portás elé állt:
– Ha van magánál fegyver, hagyja itt, bemenni csak fegyver nélkül lehet! Az alagsorban van a konyha, ha enni akar.
Itt sem fogadtak el pénzt t?le, mint ahogy a forradalom napjaiban másutt sem. Viszont összetalálkozott Angyallal, aki részletezte helyzetüket.
– Egyel?re kitartunk, jelenleg egy 48 órás fegyverszünetr?l tárgyalunk az oroszokkal. A helyr?l és az id?r?l még egyeztetni kell. Öt órára van megbeszélve, hogy a részleteket telefonon megbeszéljük. Azért vagyunk itt, mert a garázsban már nincs se telefon, se villany, se víz. Tönkrel?ttek ott mindent. Most már bevetették a gránátvet?ket is, s?t olykor a leveg?b?l is támadnak. A Kilián laktanya hamarosan megadja magát. Akik az ottaniak közül tovább akarnak harcolni, most hozzánk csatlakoznak. Rajtunk kívül már csak a Corvin köz, Csepel és Dunapentele tartja magát, de mindenkinek fogytán van a l?szere. Nekünk is. Amellett a civilek már arra kérnek, hogy hagyjuk abba az ellenállást. Tisztességes fegyverszünetet szeretnénk kötni, ezért vagyunk most itt.
Reitter Péter a legtisztább és legh?siesebb emberrel beszélt, akinek politikai nézeteit nem egészen értette. Angyal Pista elmondta, hogy hisz Kádár Jánosban. Angyal kommunistaként, a szovjetekkel nem azok társadalmi berendezkedése, hanem totalitárius és imperialista magatartásuk miatt szállt vitába. Pista reménykedett a fegyverszünet megvalósíthatóságában és azt tervezte, hogy a magyar nemzeti zászló mellé kit?zi a vörös és fekete zászlókat is. Már sötétedni kezdett, mikor elbúcsúztak egymástól.
Egy órácskára hazament, de nem volt biztonságos a környék. Apjával váltott néhány mondatot, vázolta a helyzetet és a távolabbi lehet?ségeket. A házmester családból Jóska volt csak odahaza és furcsálkodott Péter érkeztén. Maksay János még intett is valamit Péternek, hívta-e vagy küldte, nem tudni. Nem volt világos, ebb?l mi következik.
Elbúcsúzott szüleit?l, és inkább „békebeli” ismer?sökhöz ment. Egy id? után felvette a kapcsolatot a még létez? ellenállási csoportokkal. Ezek immár nem fegyverrel, hanem sokszorosítógéppel próbáltak harcolni Kádár bábkormánya ellen. A MEFESZ központja a volt piarista gimnázium pesti épületében müködött. Néhány napot ott töltöttek, ezalatt röplapokat sokszorosítottak és szórtak. Ezek a röplapok általános szrájkot hirdettek és követelték a szovjet csapatok kivonását.
A kezdeti z?rzavaros id?kben a plakátragasztók és a pufajkások macska-egér játéka zajlott, amíg fel nem göngyölték a sokszorosító csoportokat. A házfalakon mindenütt látható „Ruszkik haza!” feliratokat nehezebb volt eltávolítani.
Orosznyelv? rövidhullámú rádióm?sorban igyekeztek felvilágosítani a szovjet katonákat, hogy nem a Szuezi-csatornánál vannak s nem imperialistákkal meg izraeliekkel harcolnak, hanem magyarokat igáznak le.
1956. NOVEMBER 7. SZERDA
Miska bácsi FIAT-jával és orvostanhallgató barátjával járta a várost. Jókora vöröskeresztes karszalagja tekintélyt parancsolt, a kocsi pedig tudhatott feladata fontosságáról, mert nem hagyta cserben. Vitt sérültet a Margit kórházba Óbudán, ahol azután a Schmidt-kastélynál lehetetlenné vált még a mentés is. Ekkor a pesti oldalon próbálkozott. Nem szakszer? a járm?ve, nincs igazi személyzete, felszerelése, de eltalál a Péterfybe, az Istvánba vagy a Rókushoz.
– Okos embert a ment? üti el – szokta mondogatni, és ? most valóságos ment?.
De apu a peches változattal válaszolt:
– Misikém, a hülyét pedig a sajátja, rükvercben. Nekem nincs kocsim.
Amíg lehetett a Rákóczi útnál autózni, és tudott az úton kívül másra is figyelni, egyszer azt hitte, Gérecz Attilát látja. Még soványabb volt, mint régebben, de vívó plasztron nélkül, balonban talán szellemszer?bbnek látszott. Miska bácsi elhessentette a gondolatot. Apunak azért említette, onnan tudom én is. Aztán hetedikén a Rókus közeli mellékutcában araszolt, amikor meghallotta a tankokat. Két robbanást, majd gépfegyversorozatot. Két harcképtelenné tett tankról ugráltak le a katonák, a harmadik, egy T34-es sorozata végzett a vakmer? támadóval.
Miska bácsi fedezékb?l merte csak nézni, itt most nem sokat használt volna a vöröskeresztes karszalag, meg a nyugati autó. A vékony balonkabátos volt. Gérecz.
Amikor hazaért Miska bácsi, a kapu zárva volt.
– Na, ne hülyéskedjen, Józsikám! – csöngetett a házmesternek.
– Ez az új rend, Nagy úr – mondta Jóska – meg bejelentés is kell majd. Ott szemben, azt a Cézár dögöt már le is l?tték. Csúnyán belekapott valakibe.
Miska bácsi fölrohant, mert valami nem stimmelt. Az utcába is gyalog jött, a kocsit szerencsére barátjára hagyta, aki várakozás után vidékre vitte, rokonokhoz, ahol szépen megtisztították a rátapadt vért?l, mocsoktól. Miska bácsi általában mindent tud, csak azt nem sejtette, hogy én fönt vagyok Kis Maknál, és meghallom. Kettesével vette a lépcs?ket, gyorsan beengedtük a negyediken, a lépcs?házi bejáratnál. Már jöttek utána a lépcs?n és a liften is a pufajkások, magukkal hozták házmester Józsit. A titkos átjárót kinyitottuk Miska bácsinak, Maksay bácsi segített betolni rá a szekrényt. Elkezdtünk veszekedni Kis Makkal, hogy ki a legjobb focista a világon.
Az ajtót belökték, nem csöngettek, nem köszöntek. Körberohanták a lakást, én lehettem a gyanúsabb, mert engem csíptek nyakon. Elb?gtem magam, hogy nem csináltam semmit, mindent bevallok. A vezet?jük bal kezén friss kötés, a jobbal fenyeget.
– Tényleg van tiltott bélyegem – zokogtam – de tévedésb?l cseréltem.
– Baromállat! Ez a magáé?
Itt bizonyára rám gondoltak, mert Maksay bácsi Kis Makra mutatott:
– A másik.
– Merre ment?
– Uram, én ügyvéd vagyok, és nincsen joguk a magánlaksértéshez, házkutatáshoz engedély kell.
– Nesze, okoska!
Akkora pofont kapott Maksay úr, hogy a feje a falnak koccant dinnyehangon.
– Van itt kijárat az ötödikre?
– Csak a negyedikre – hazudta, de becsületesen. Nem kell ezeknek mindent tudni, ha Miska bácsi menekül, különben is sérves. Mi Kis Makkal nem folytattuk a veszekedést, mert Gyarmati Jóskát elengedték, és kedves mosollyal odajött volna játszani.
– Már mennem kell – szipogtam, és tudtam, este hiába várom mesélni Miska bácsit. Le kellett ráznom Jóskát, ? viszont haza akart kísérni.
– Figyelj, Gyuri, akarod, hogy a fehér sárkányról elmondjam, amit tudok?
– Nem érdekelnek a beköpéseid! – mondtam és leléptem.
Otthon tényleg elkezdtem b?gni, alig tudtam leveg?t venni és kibökni végre, hogy mi történt. Azt a kis füzetet, amit naplónak gondoltam, összetéptem, és lehúztam a vécén. A fröcskölt kövekb?l nem láttam ki semmi egrit, csak az árulókat, a rohadt törököket, vagy a Hamletot. Ella néni nem szólt rám, addig szarhattam volna, ameddig akarok. Apuék kés?bb bef?töttek a kandliba, nem lavóros mosdás lett, hanem nagy vízben fürödhettem. Amikor Klári át akart menni a fürd?szobán a szobájukhoz, eltakartam, amit kell. Apu nem fürdött le a vizemben, mert elment, és kés? éjjel jöhetett haza. Azt hiszem, anyuék veszekedtek, apu valami ment?autót is emlegetett, hogy a kapunál várnak, de anyu azt mondta, nem érdekli, ki marad, ki megy, ? marad a gyerekekkel.
Nem ismerek nagyobb embert apámnál, anyámnál. (Jó, meg Miska bácsinál.)
Ha rosszat álmodom, odamehetek hozzájuk, megnyugtatnak, hogy „ugyan már, nem is igaz, amit?l úgy megrémültem, csak álomkép”. Hagyják, hogy elbeszéljem, mi bántott; néha még olyat is elmesélek, amit máskülönben szégyellenék. Csak egy valamit nem mertem eddig elmondani nekik. Azt, hogy borzalmasak, és nem hiszek nekik. Mert hogyan is érthetnének meg, amikor egy feln?tt nem is álmodik, csak úgy rámondja arra, ami nekem olyan nagyon fontos, hogy „érdekes”, „jé!”, meg efféléket.
Aztán el?vettek…
Szememre hányták, hogy nagykép? vagyok, és igenis, ?k is voltak gyerekek, és nekik is voltak álmaik, s?t visszatér?ek is. Amilyeneket ma álmodnak, azok sokszor visszaröpítik ?ket, akár négy-ötéves korukba, ahol papájuk, mamájuk kezét fogják, és mindenféle dolgok történnek velük. Erre még büszkék is, kihúzzák magukat, mintha gazdagítaná ?ket.
Hm! Büszke vagyok az álmaimra, és jó az, ha nem vagyok egyedül bennük. Az álmokban egészen egyformák lehetünk apuval, anyuval; én talán még egy kicsit nagyobb és bátrabb is vagyok – de ezzel nem akarok kérkedni. Túl érzékenyek.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:01 :: Adminguru
