Kende 14. földszint
Ritkán jöttünk haza éjjel. Utáltam, pedig ha kimentünk Schaubékhoz Rákospalotára, akkor éjfélre verg?dtünk haza. Tisztára vidék volt, amikor odaértünk, elkezdtem ugatni, és a környék összes kutyája valóságos ugatóláncot alkotott, mint nálunk az osztályban a riadólánc, és még akkor is ugattak – jött vissza a jelzés, amikor elindultunk visszafelé. Ez tetszett, persze Mackó kutyájukkal birkóztam, ami ugyancsak jólesett; utána Kató néni csodálatos süteményeib?l raktároztam minden sejtembe; de a legjobban az izgatott, hogy tudtam a Schaub bácsi üzelmeir?l. A családi ékszerb?l szerzett pénzb?l jutott dugi italhoz, Kató néni meg észre sem vette. A perzsasz?nyegeiket a patkány rágta meg, állítólag a valutájukat is a pincében. Nem igazi rokonaink, csak úgy apám révén, de az számomra érthetetlen. Nekem onnét egy félnagymamám van, nagyapám nincsen. A másik ágról egy minket kitagadó nagyapa van valahol, a nagyanyámat elvitte a tbc, pedig mennyire szerettem volna.
Hazafelé mindig a sof?r mögé ügyeskedtem magam. Nézem-nézem a buszvezet?t, aztán az egyhangú zajra egyszercsak megsz?nik a világ. A házkapunknál ébredek fel, apám cipel. Becsöngetnek a házmesteréknek. Borzasztóan álmosak. Férfiüvöltés: – Hagyd a fiúkat!
Már csoszog Gyarmatiné Erzsike, aki kislányos termet?, férje, Józsi bácsi régóta halálosan beteg, de azt nem jelzem nekik, hogy én tudom. Slafrok, papucs, negyven fillér, ami helyett legalább két forintot adunk. Liften föl a másodikra.
Mi van, ha a születésem is ilyen félálomban történt, nem is a szüleim gyereke vagyok. És mi van, ha engem félálomban valakik elvittek máshová, mint ahová való vagyok?
Apám szerint az egész magyar nép félálomban van, most ébredezik. Akkor most valami baromi nagy kapu jön, ahol fizethetjük a kapupénzt a házmesternek. De akkor ki a házmester? Ezek a házmesterek mindenért kiabálnak. Puskaporos patront vettünk mégis, irány a Kende 12., sarkunkkal a lépcs?ház kövén hirtelen mozdulattal széttaposni, hadd tojjanak be a kedves lakók. De aztán futás!
Egyszer egy ilyen akciónál valamelyik házban elkapták a Lakatos Gyurit, meg az Arnóty Attilát. Egy nyugdíjas katonatiszt fogta a fülüket, úgy vallatta ?ket:
– Hogy hívnak, te kis szaros, hol laksz?! – vicsorgott Arnótyra.
Szegény Attila bevallotta, hogy ? Tóth Józsi, a Lágymányosi 17-b?l, viszont Latyi fapofával közölte, hogy ? Arnóty Attila, és megmondta Attiláék Budafoki úti lakásának címét.
Ezen kés?bb nevettünk, mert jópofa volt, de azért szemétségnek véltük inkább. Ilyet velünk még a Latyi se tegyen. Hazudni is csak becsületesen szabad, nem egymás kárára.
Nem tudni, hogy lesznek a házmesterek. Kiutalják nekik a szolgálati lakást, amiért szolgálniuk kell. Ez az ára. Náluk fizetünk lakbért, t?lük kérünk ezt-azt. Van olyan dolog, amihez az ? aláírásuk kell, mert mi nem vagyunk elég megbízhatóak. Aztán van háztömbmegbízott is, az még nagyobb hatalom. Azt tudom, hogy van lakónyilvántartás. Nyilván tartják a lakókat, nehogy elkeveredjenek.
A Gyurkovits Mária a földszintr?l például nincs már beírva a nagy könyvbe, mert neki piszkosul megszaladt. Kossuth-díj, semmi politika, pedig csak énekel és dagadt. Anyukája az átjáró fel?li szobában lakik. A szobája h?vös, sötét, nedves, csak nyáron jó. Ha ott lakna az énekesn?, be lenne gyulladva a hangszála. Majd bolond lesz ott lakni!
Ugyanabban a társbérletben laknak a doktor Szecs?dyék, de azokat valami titok lengi körül. Mert a Szecs?dy bácsi több évre elt?nt, és amikor el?került, szinte átlátszóan sovány lett. El?ször örültek neki, nem csak a felesége, de a társbérl?k is, de aztán nem tudtak kihúzni bel?le egy szót sem, hogy hol volt évekig, és ezért megharagudtak rá. A felesége azóta mindent ráhagy. Szecs?dy úrnak egy rossz balonja van, beleburkolózik, felölti kalapját, és minden üget?s napon elt?nik, mert az a rossz szokása, hogy lovizik. Olyan halkan szokott köszönni, hogy én kétszer szoktam neki, mert azt hiszem, nem hallotta. Barna az ujja a bagótól. Amikor az orvos szólt neki – mert ? nem orvos, pedig doktor -, hogy ne cigizzen olyan sokat, arra azt mondta:
– Na bumm, legföljebb tovább leszek halott.
A földszint végében laknak a Várhegyiék, Péter meg a mamája, de azokról már szóltam. Az anyukája nem érdekes, az olyan csendes, papája nincsen, mert zsidó volt, ? is csendes általában, de amikor kirohan a lépcs?házba, akkor szokott üvölteni. Hogy miért teszi, azt nem tudom, hiszen nem fáj neki semmi, a táborokra sem emlékezhetik. Bizonyára azért, mert kamasz, azért üvölt a Várhegyi Peti. A fölöttük lakó másik Péterrel, a Reitterrel állítólag fontos dolgokat szokott megbeszélni, az kicsit olyan, mintha a bátyja lenne. Ã??k már nagyok, meg az alsó Péter hallotta éjjel, ahogy Reitter az apjával vitázott:
– Jó-jó, fiam, lehet, hogy nem tüntetés lesz holnap, hanem letartóztatások. De azért a kocsit viheted. Én is voltam valamikor egyetemista.
– Apa, itt erkölcsi kérdések vannak, nem számít a puszta er?. Sztálin is tévedett, mikor a Vatikán erkölcsi súlyát lebecsülve gúnyosan kérdezte, hogy a pápa hány hadosztállyal rendelkezik. A mi eszméink er?sebbek, mint a megszállók fegyverei, és én hiszem, hogy minden gyarmat el?bb-utóbb lerázza a zsarnokságot. Egy hazugságra épült rendszer el?bb-utóbb magától összeomlik.
– Persze, fiam, idézhetem én is Eisenhowert, hogy a szabadságot csak azok érdemlik ki, akik áldozatot tudnak érte hozni.
– Miért? Nem gondolod, hogy ha kell, az amerikaiak a segítségünkre sietnek?
– Persze, ha több olajunk lenne, talán akkor igen. Már Roosevelt kiszolgáltatta Jaltában Magyarországot Sztálinnak. Szerintem a gazdag országok nem tör?dnek a szegényekkel, csak saját gazdagságuk növelésével.
– Apa, a gazdagoknak is van lelkiismerete. Amerika hozta létre a Marshall-tervet és amerikai önkéntesek is harcoltak Franco ellen a spanyol polgárháborúban. Különben sem kérünk t?lük semmit, hiszen holnap békés tüntetést fogunk rendezni, engedéllyel, s egy kommunista ?rnagy vezetésével.
1956. október 23. kedd
Reggel az egyetemen már az újonnan alakult MEFESZ-gárda tagjai ?rizték a bejáratokat.
Reitter Péter 23-án reggel bement az egyetemre, ami a Kende utcai lakhelyét?l talán ha tíz percnyi séta. A kari bizottsági szobában már készen volt stencilezve egy csomó felhívási szöveg a délutáni felvonulásra. Dél körül a diákok megebédeltek a menzán. A professzorok zöme az ünnepl? sötétkék ruhában érkezett. Némelyiknek kokárdája is volt. Egyöntet?en állást foglaltak a diákság mellett, rendkívül lelkesek és kedvesek voltak.
Péternek egy tanársegéd megmutatta, hogy a Szabad Nép Új, tavaszi seregszemle cím? vezércikke üdvözli az ifjúság követeléseit.
– Ezt csakis a Tánczos Gábor írhatta – mondta.
Útközben találkozott Sándor Ivánnal, a Jöv? Mérnöke szerkeszt?jével, aki éppen akkor jött a nyomdából, hóna alatt egy nagy csomag friss példánnyal, amiken még meg sem száradt a nyomdafesték. A követelések az els? oldalon voltak. Péter egy csomó példányt szétosztott az évfolyamának, a többit átvitték a pesti egyetemekre.
Az egyetem udvarán amolyan márciusi hangulat uralkodott. A két nagy udvar teli volt, és a tömeg kitüremkedett a Budafoki útra, illetve a Kruspér utcába. Ami szabad közleked? felület volt a M?egyetemen, tehát leszámítva az épület területét, az teli volt. Körülbelül negyven-negyvenötezren lehettek. Mindenki izgatottan várta, hogy elindulhassanak. Egy kis alkalmi pódiumon felváltva Marián István meg egy-két fiatal szerepelt. Id?nként futár jött, hogy most éppen engedik, most éppen nem engedélyezik a felvonulást.
12.53-kor a Kossuth Rádió ismertette Piros László belügyminiszter közleményét, amely a tervezett tüntetést betiltja. A feszültség és türelmetlenség kibírhatatlanná növekedett a további másfél órás várakozásban.
Ekkor egy rendkívül vékony embert toltak föl az emelvényre.
– A Piros elvtársat vártuk, és maga helyett Feketét küldött. – jegyezte meg Marián gúnyosan. És akkor bemutatkozott az illet?, hogy Fekete vagyok, a belügyminiszter helyettese. Azt mondta, hogy hadd ragadja meg az alkalmat, hogy a Belügyminisztérium kollégiuma nevében együttérzésüket fejezze ki, és ?k is régóta meg akarják javítani a dolgokat stb. Ennek szellemében hozzájárulnak a tüntetés megtartásához.
Ekkor már a Budafoki úton végig álltak az egyetemisták, a Beloiannisz és a Kismotor- és Gépgyár dolgozói nyolcas-tízes sorokban, karonfogva, zömében ünnepi ruhába vagy tiszta munkaruhába öltözve, és várták a startjelet.
15 órakor elindult a diáktüntetés. A Pet?fi-szobornál Sinkovits Imre, a Nemzeti Színház színésze tízezres tömeg el?tt elszavalta a Nemzeti dalt. Egy diák felolvasta a 16 pontot. A Pet?fi-szobortól a pesti egyetemisták a Margit hídon át, a budaiak a Duna-parton vonultak végig, el a Bem-szoborig. Ugyanúgy vonultak fel, mint a honvédelmi gyakorlatokon. Tízes sorokban, de kart karba f?zve, hogy provokátorok ne tudjanak soraikba furakodni. A Döbrentei téren egy fehérköpenyes n? egy erkélyr?l nemzetiszín? zászlót lengetett, amelyb?l ki volt vágva a gy?lölt kommunista címer. Pillanatnyilag megfeledkeztek róla, hogy csendesen tüntetnek, s hangosan megéljenezték a lyukas zászlót lenget? n?t. A tüntet?k a Bem-szobornál egyesültek. Egyesek kivágták a sarló-kalapácsos címert a zászlókból. Veres Péter felolvasta az írók kiáltványát, Bessenyei Ferenc elszavalta a Szózatot, majd a Budapesten tartózkodó lengyel író, Zbigniew Herbert üdvözölte a tüntet?ket.
17 óra körül érkeztek az els? tüntet?k a Kossuth Lajos térre. Egy óra múlva már betöltötte a teret a mintegy kétszázezres tömeg. 18 óra körül a tüntet?k néhány kisebb csoportja a Dózsa György úti Sztálin-szoborhoz indult, hogy ledöntsék a zsarnokság jelképét. 21 órakor a tömeg követelésére Nagy Imre beszédet mondott a Parlament erkélyér?l.
20 órakor a Szent István körúton haladtak az Országház felé. A házak ablakaiban ki volt téve a rádió, azon hallották a Jugoszláviából visszatért Ger? Ern? gy?löletteljes hangját: „Elítéljük azokat, akik ifjuságunk körében a sovinizmus mételyét igyekeznek terjeszteni, s a demokratikus szabadságot, melyet államunk a dolgozó népnek biztosít, nacionalista jelleg? tüntetésre használták fel.” Ez megváltoztatta a felvonulók hangulatát. Most már nem volt csendes a tüntetés. Valaki kiabált: „Vesszen Ger?!” A tömeg átvette, s most már egymást váltották a skandált jelszavak: „Lengyel, magyar egyet akar!”„Aki magyar, velünk tart!”, végül a legnépszer?bb, „Ruszkik, haza!”
Az Országháznál egyszercsak elsötétült a tér, minden lámpa kialudt. Nyilvánvalóan azt remélték a hatóságok, hogy a tömeg megunja a várakozást és hazamegy. Helyette valaki meggyújtott egy újságot, így teremtve maga körül világosságot. Példáját mások is követték, s perceken belül a teret a sok ezernyi rögtönzött fáklya fénye világította be. Valaki elkezdte énekelni a Himnuszt, s az összegy?lt tízezrek együtt énekelték nemzeti imát. Utána a Szózat, majd a Kossuth-nóta hangjai visszhangoztak a téren.
Közben újra kigyulladtak a lámpák és a Parlament egyik erkélyén megjelent Erdei Ferenc és bejelentette, hogy Nagy Imre megérkezett és beszédet fog mondani. A tömeg óriási ovációval fogadta a bejelentést.
– Elvtársak! – Nagy Imre els? szava osztatlan nemtetszést váltott ki a tömegb?l. Szinte egy emberként jött a válasz: – Nem vagyunk mi elvtársak! Fel voltak háborodva. A sablonos kommunista megszólítás, ami egy-két nappal korábban még általánosan ha el nem is fogadott, de használt volt, mára elvesztette szalonképességét. Nagy nem szerette sosem a rögtönzést, láthatóan megütközött a tömeg reagálásán, s a megszólítást valamelyest módosítva rövid, semmitmondó beszédet mondott, melyet valahogy úgy fejezett be, hogy most énekeljük el a Himnuszt, aztán mindenki menjen haza.
17 óra tájban a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületénél is tüntet?k jelentek meg, hogy beolvastassák a diákok 16 pontját. A Rádió vezet?i ezt megtagadták.
A tüntet?ket a Ger?-beszéd felháborította, választ kívántak adni, de nem léphettek a Rádió épületébe, az ÁVH tüzet nyitott rájuk. Az er?szak híre futót?zként terjedt, s vele párhuzamosan megindult a tüntet?k forradalmárokká változása: az er?szakra fegyveres választ adtak.
A Rádió épületének ÁVH-s védelmét hiába er?sítették meg, a katonák egy része a tüntet?k mellé állt. A HM a piliscsabai 8. gépesített ezredet rendelte a rádióhoz a tüntet?k feloszlatására. A parancsnok, Solymosi János alezredes, látva a helyzetet, kijelentette, hogy „–Nem lövünk a népre!” A kijelentést a tüntet?k és a katonák lelkesen fogadták. Ez volt az els? barátkozás katonák és tüntet?k között, ami a következ? napokban is jellemz? maradt.
22 óra körül megkezd?dött a Rádió hajnalig tartó ostroma. Az ávósok a tömegbe l?ttek, s több ember meghalt. Reitter Péterék éjfél körül érhettek a Bródy Sándor utca környékére. Már messzir?l hallották a fegyverropogást. Közelebb érve megütötte orrukat a puskapor szaga. A szívét a torkában érezte, de már nem fordulhatott vissza. A Múzeum körút és Bródy Sándor utca sarkán meglátott három magyar tankot Az emberek körülvették és beszélgettek a tisztekkel. Nyilvánvaló volt, hogy ezek nem fognak magyarokra l?ni. Akkor miféle magyarok l?nek? Az ávósok. A kékek biztosan, de a zöldek is? A sarkon egy teherautó állt, amit nagy tömeg vett körül. „–Mi történik itt?” – kérdezte Péter. Egy férfi felvilágosította:
– A Lámpagyárból jöttek, tudja, a Soroksári úton, puskát és l?szert hoztak.
Péter is tudta, hogy a Lámpagyárban nem lámpát, hanem l?fegyvereket gyártottak. Odafurakodott a teherautóhoz és megkaparintott egy puskát és egy marék l?szert.
21.37-re a tüntet?k negyedik kísérletre, lángvágók és traktor segítségével – legalábbis a csizmájától fölfelé – ledöntik a Dózsa György úti Sztálin-szobrot, amely 1951 óta magasodott a halandók fölé.
– Meghalt a cselszöv?…, – idézte az V. Lászlóból az istenadta.
– Tarts ki Jóska! – a város népét nem hagyta el humorérzéke, még a diktátor bronz titánjának is adtak egy szemernyi esélyt, jóllehet tudjuk, hogy a diktátorok halhatatlanok – amíg élnek. Azután a csepeliek segedelmével bevontatták a Blaha Lujza térre. A Kende utcából a Mezei fiúk szerencséjükre itt voltak. Valami töredék darabhoz sikerült hozzájutniuk „Jóska” bronzából. Még sosem röhögtek ennyit. Piszkosul élvezték a forradalmat.
1956. október 24. szerda
Budapest több pontján támadások érték a telefonközpontokat, a nyomdákat és több fegyvergyártással foglalkozó üzemet. Kés? éjszaka illetve hajnalban már rend?r?rsöket, félkatonai és katonai intézményeket támadnak meg a felkel?k. Megostromolják a Szabad Nép székházát is. Err?l Várhegyi Péter nagybátyja vagy kicsodája mesélt, aki sokszor volt náluk:
– Amikor elértem a Rákóczi út és Nagykörút sarkára, a keresztezésben ott hevert a frissen ledöntött Sztálin-szobor hatalmas tömbje. Úgy látszik, akik ledöntötték, odáig vontatták a Városligetb?l és ott hagyták. Egyszerre heves puskaropogást hallottam a Nemzeti Színház mögött lév? Szabad Nép székház fel?l. Lebuktam a Sztálin-szobor védelmez? bronzalakja mögé, ahol már ott lapult egy svájcisapkás, vékony fiatalember. Kezében kalapácsot tartott.
– El?ször tapasztalom, hogy Sztálin apánk végre tett is valamit értünk. – jegyezte meg szárazon. – Próbáltam egy darabot letörni emlékbe, amikor kitört a lövöldözés. A Szabad Nép székházban nagyszámú ávós csoport van, de a magyarok már elfoglalták a földszintet.
Ez volt az els? alkalom, hogy valaki úgy beszélt az ávósokról, mintha nem lennének magyarok. Várhegyi Péter mindig hazaárulóknak és gazembereknek gondolta ?ket, de nem idegeneknek.
A fiút anyja nem engedte:
– Nekem már senkim nincsen, nem engedem, hogy megölesd magad!
– Anyám én már elmúltam tizennégy. Nem élhetünk örökké félelemben. Ez az én forradalmam, de a tied is. Ki kell menjek, a házból az összes fiú kint van. A világ most változik.
– Fiam, hidd el, ez újra csak egy trükk! Megmutatod magad, aztán rádsütnek mindent. Belehalok, ha elveszítelek!
A Várhegyi fiú aludni ment. Sokáig hánykolódott, végül meglépett. Hajnali fél öt lehetett, amikor anyja egy pillanatra elszunnyadt. Kihasználta az alkalmat. Amikor a Gellért térre ért, különös látvány fogadta.
A téren hemzsegett a sok ember, barikádot építettek. Mint a hangyák, úgy jöttek-mentek, mindenki cipelt valamit, ócska sodronyokat, székeket, minden lehet? és lehetetlen tárgyat. Többen feszít?vasakkal szedték fel az utcát borító macskaköveket, abból emelve barikádot a híd lejáratához. A cél az volt, hogy megakadályozzák, hogy az orosz tankok Pest fel?l át tudjanak jönni.
Ugyanis az els? szovjet páncélosok hajnali 3-4 óra körül a f?városba érkeztek. (A nap folyamán Mikojan és Szuszlov szovjet különmegbízottak Budapestre érkeznek.)
A felkel?k elfoglalták a rádió épületét. A Rádió elfoglalásával sem sikerült bemondani a felhívást és a pontokat, mert a lakihegyi adó beszüntette a sugárzást.
Az adást már ezt megel?z?en a Parlamentb?l közvetítették.
8.13-kor a rádió közli: az MDP KV meger?sítette Ger? Ern?t els? titkári tisztségében. A miniszterelnök Nagy Imre, helyettese Hegedüs András. Miska bácsi nem szokott csúnyán beszélni, de a Ger? egész pereputtyát elküldte melegebb éghajlatra. Kovács Feri bácsi bazmegelt. Azért Nagy Imrének örültek, de elbírhat-e az oroszokkal?
8.45-kor a rádióban kihirdetik a statáriumot. Az nekem olyan, mintha egyb?l, mindenkit miszlikbe. Mint a mesékbe. Pedig csak egy er?s tiltás, hogy ne kódorogjanak az utcán. Cézárnak azért levihetek ezt-azt, csak nem sétálhatunk. Nem örül ennek a hangos októbernek, azt szereti, ha az ? hangja a leger?sebb.
Apu csinált egy világvev?t, de állandóan a Budapest egyet hallgatja. Budapesten leáll a termelés, szünetel a tanítás. Végre tényleg nem kell suliba menni, egész napos grundozás lehet. Cézár rémült a lövésekt?l, sokszor sz?költ félelmében. A vonatok még közlekednek, a víz-, áram-, gázszolgáltatás és a telefonhálózat a következ? hetekben is nagyjából folyamatosan m?ködik. A pékek biztosítják a kenyérellátást. Apu a pékekkel haverkodik. A Budafoki út és a Lágymányosi utca sarkán van egy jó kis pékség, úgyse mehet ki apu K?bányára, meg sztrájk is van. Szerez hát lisztet, visz az Urbánnénak is. Az retteg és elb?gi magát, hogy a férje még az utcára se mer kimenni. A házból senki nem bántja, de azért nem is szeretik. Vigyázni kell, mit ír az ember, ha azt akarja, hogy szeressék, nem elég a Kossuth-díj.
A Móricz Zsigmond körtér fel?l három teherautó kanyarodott a térre.
– Pestre megyünk segíteni az ottaniaknak! – szólt le az els?r?l egy fiatalember Aki akar, szálljon fel!
Az emberek eldobálták a kezükben lev? dolgokat és felugrottak az els? teherautóra. Hirtelen elhatározással Várhegyi Péter is nekiindult. A másodikon jutott neki hely.
A híd közepére érve meglátták a pesti hídf?nél álló tankokat. Az els? teherautót telitalálat érte, s nyomban kigyulladt. Ekkor megpróbált visszafordulni, de egy oszlopba ütközött. A kialakult pánikban egymás hegyén-hátán menekültek az emberek a biztonságot nyújtó budai oldal felé. A három teherautó közül egyik sem jutott át Pestre. A Várhegyi fiú hazasietett. Alig szappanozta le magát, még robbanás szaga volt, és még remegett, – amikor anyja nekiesett. Öklével verte és zokogott az egész asszony.
A déli órákban a felkel?k elfoglalták az Athenaeum Nyomdát.
A Roosevelt téren felvonuló tüntet?kre az ÁVH-sok tüzet nyitottak. A sort?znek több halálos áldozata van.
12.10-kor Nagy Imre rádióbeszédében a harcok beszüntetésére, nyugalomra hívott fel. Aki teheti, rádiót hallgat. Most éppen azt jelentették be, hogy délután 2 óráig meghosszabbították a határid?t, amíg büntetlenül le lehet tenni a fegyvert.
A Rádió környékén folytatódnak a harcok. Délután kigyullad és leég a Nemzeti Múzeum természettudományi gy?jteményének egy része.
Az Egyesült Izzóban megalakul a f?város els? munkástanácsa.
20.45-kor Kádár János a rádióban ellenforradalomnak nevezi a megmozdulásokat.
Miska bácsi szerint, ha az el?z? id?szak forradalom volt, akkor ez akár ellenforradalom is lehetne. Ã??t nem zavarja. Igazából egész nap járta a várost, zabszem volt a fenekében és anyámra hozta a frászt, amikor megjelent egy mordállyal a vállán. Azt mondta, hogy felkel?csoportok alakulnak a Baross téren, a VIII. és IX. kerület déli részén, a Corvin mozinál, a Tompa utcában. Egyre több fegyvert zsákmányoltak a felkel?k, már a Bem laktanyából is.
Miközben további szovjet csapatokat irányítanak Magyarországra, és Moszkvában a TASZSZ közleményt ad ki az „ellenforradalmi lázadás” leverésér?l, addig Varsóban többszázezres nagygy?lésen jelentik be, hogy a szovjet csapatok 48 órán belül visszatérnek laktanyáikba. Apu és Miska bácsi versenyben hasonlítgatják a magyar és a lengyel történelmet.
A Harsányi fiúk hónapok óta el?ször találkoztak közel az otthonukhoz. Gyakran voltak távol ilyen-olyan „anyagbeszerz? ügyekben”, vagy annak következményeként. Bármihez hozzájutottak, nem is értették, mit gyerekeskedik a ház azzal a vacak kis pisztollyal. Kisebb-nagyobb ügyeik miatt jobbára leültették valamelyiküket. Aztán egy hozzáért?vel megpróbálták beszervezni Jóskát, a nagyobbikat. Természetesen sikerült, hiszen a vagány fiú nem akart odabenn megrohadni, annyira meg primitív volt, hogy közvetlen összefüggést tételezzen fel egy-egy beköpése és emberek elt?nése között. A lelke mélyén annyira gy?lölte a rend?röket, hogy titkon maga is vonzódott az egyenruhához.
– Öcskös, szállj fel!
– Mit keresel ezen a teherkocsin?
– Budaörsre megyünk, felszerelkezünk. Most legalább visszaadok valamit, ami nekik jár! Lesz fegyverem, igazi. Nem szar kis pisztoly.
– Bátyus, jó, hogy találkoztunk, de anya megbízott, hogy a láncát szerezzem vissza. Nekem most azt kell. Te menjél haza, vigyázz rá!
– Minek nézel? Gyere velem! A magyar fiatalság összefogott, nem lóghatunk ki! Igaz, fiúk?
– De még mennyire! Csak nem hagyod a bátyádat, hisz te vagy a nagyobb, valakinek vigyázni kell rá.
– Csak kilóra nagyobb. Én vagyok az okosabb, meg az ügyesebb. Majd meglátjátok!
A Nagykörúton jobbra kellett volna fordulniuk, de egy hosszú orosz tankoszlop közeledett abból az irányból. Így az Üll?i úton mentek tovább a Hungária körútig. Ott csak balra tudtak fordulni. A Boráros térhez közel, a HÉV megállónál nagy tömeg állta el az útjukat. Megtudták, hogy a Ruggyantaárugyár igazgatója megtagadta a munkások követelését, hogy állítsa le az üzemet a meghirdetett sztrájk idejére. A f?bejáratnál megkérdezték a portást, hol van a hangosbeszél? mikrofonja. A fülkében lév? kapcsolótáblára mutatott.
– Budapesten általános sztrájk van. A gyárat azonnal le kell állítani!
Kétszer elismételték, de a portás figyelmeztette ?ket:
– Tudják, ez nem olyan egyszer?, itt vegyi folyamatokat kell leállítani, amit nem lehet egyik percr?l a másikra megtenni. Ehhez id? kell.
Amiért eredeti úticéljukat, Budaörsöt nem sikerült elérniük, máshonnan kellett fegyvert szerezzenek. Mivel Józsi, a nagyobbik Harsányi fiú már tudta, hogy Kopácsi Sándor f?kapitány meghagyta a rend?r?röknek, ne fejtsenek ki ellenállást a felkel?kkel szemben, a Baross téri rend?rségre mentek. Úgy t?nt, hogy ott már számítottak rájuk; a bejáratot ?rz? rend?r még segített is a fegyverek kihordásával. Józsi atyáskodva megveregette a maga korabeli rend?r arcát.
– Rendes fiúk vagytok, apafej!
A téren ki is osztották az új szerzeményt, s az újonnan felfegyverzett emberek mindjárt fel is kapaszkodtak a teherautóra, ami megtelt.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:01 :: Adminguru
