Petz György : De fenyő (kisregény 8. rész)

Nyomtatás

1956. OKTÓBER 25. CSÜTÖRTÖK

Miska bácsi éppen csak felugrott egy beszámolóra. A lakás a feln?tt férfiak tanácskozóhelyévé vált. Átjött Kovács Feri bácsi, a kissé süket Dudás Feri bácsi, akinek disszidens fia van, de még Nene is bele-beleszólt a társalgásba, amikor izgatottan elsietett a nyitott ajtó el?tt, vagy saját sütés? csodájával zaklatta a beszélget?ket. Süteménynek nevezte. Azt még némán t?rte, hogy a reggeli órákban szovjet és magyar alakulatok visszafoglalják a rádió épületét. De azt, ami ez után következett, úgy is vehetnénk, mintha az ? parancsára történt volna:

–  Álljon át a Kopácsi! – szólt ellentmondást nem t?r? hangon, amikor Miska bácsi épp err?l beszélt: Kopácsi Sándor budapesti f?kapitány és a rend?rség testületileg átállt a forradalom oldalára.

–  Legyen igazság! – kiáltotta teljes meggy?z?déssel, amikor Miska bácsi közölte: Igazság címmel megjelenik az els? forradalmi újság. Az olyan hosszabb hírekkel, mint – a felkel?k elfoglalták a Rádiót és a Kilián laktanyánál Maléter parancsnokságával katonáink visszaverték a szovjet tankok támadását – nem tudott mit kezdeni, azokat csak meghallgatta. De ellentmondást nem t?r? hangon felszólított mindenkit a déli tüntetésre, amint meghallotta: délre tüntetés lesz az Országház el?tt.

Várhegyi Péter ragaszkodott ahhoz, hogy anyja vele menjen, és megtudja, mit?l félti fiát. Az EMKE el?tt, a Nemzeti Színházzal szemben emberek tucatjai szorgoskodtak a Sztálin-szobor maradványai körül. Ki kalapáccsal, ki f?résszel, hegeszt?pisztollyal vagy egyéb vágószerszámmal próbált egy-egy darabot letörni emlékbe a zsarnok ledöntött szobrából. A szobor mögött, a Nagykörút hosszában kiégett orosz harckocsik sorakoztak.

Útjukat folytatva a Rákóczi úton a Verseny Áruház el?tt mentek el. Az áruház kirakatain golyók nyomai, némelyik teljesen kitörve. Az áru érintetlen, mellette kézzel írott szöveg:

Leírhatatlan büszkeség töltötte el ?ket. Anyja sírni kezdett, és megölelte Pétert.

A Múzeum körút tájékán emberek gy?r?jében egy lovaskocsi állt. A kocsis krumplit mért a sorbanállók kosaraiba. Nem elég, hogy senki sem fizetett, de még valami ócska papírdobozt is kaptak, hogy legyen miben elvinni „a vidék üzenetét”.

–  Látod, anya, ezek nem beszélnek a szolidaritásról. Csak teszik.

–  Fiam, most már értem, miért lehet jó magyarnak lenni.

Hasonló jelenetet a város több pontján is láthattak. De az anya mást is észrevett. A járdán egy fiatalember holtteste feküdt, nemzetiszín? zászlóval letakarva. Körülötte néhány virágcsokor és mécses. Puskája nem volt; valaki elvihette, mivel neki már nem volt szüksége rá. Ez volt az els? holttest, amit láttak. A zászlóra valaki kézzel írt cédulát t?zött:

                                                       NEM HALTÁL MEG HIÁBA

Az Astoria el?tt egy orosz tank állt, amit nagy tömeg vett körül. A tank parancsnoka kiszállt és beszélgetett az emberekkel. „Fraternizáltak.” Az orosz valószín?leg régen az országban állomásozott, mert törve ugyan, de beszélt magyarul. „–Szovjet nép, magyar nép, barátok” – mondta. Valaki egy rózsát tett az ágyúja csövébe, a tank antennáján pedig magyar zászló volt.

    A Kossuth Lajos utcán egy kapualjban nagy faláda volt, rajta felirat:

A FORRADALOM ÁLDOZATAINAK

Bár tele volt papírpénzzel, de nem ?rizte senki. Kisírt szem? id?s, reszketeg asszony állt meg a láda el?tt. Kivett néhány piros százast a ládából. Aztán meggondolta magát és visszatett egy párat. „Jó lesz feny?fából is, nem kell tölgy” – dünnyögte maga elé.

Egy huszast bedobtak a ládába.

    – Fiam, én már nem várom a Messiást, nekem ennyi elég volt. De ha nem jössz haza, agyoncsaplak!

Egy darabon még kísérte anyját, aki er?sködött, hogy elbírja a doboz krumplit.

    „–De a paprikás krumplira hazaérj!” – azután Péter elsietett a Parlament elé.

10-11 óra között 8-10 ezer ember vonul a Kossuth Lajos térre. A Parlamentet ?rz? szovjetek barátkoztak a tüntet?kkel. Itt Várhegyi Péter már anyja nélkül lehetett. Fölismerte az Astoria el?tti tankot.

    A bölcsészkar két jeles oktatója, I. Tóth Zoltán Kossuth-díjas történész, kari dékán és Hanák Péter történész a pártközpont Akadémia utca 17-es épületébe akartak bemenni. De ekkor, 11 tájban általános tüzérségi harc fejl?dött ki a pártközpont el?tt. A két védtelen tanár be akart menni a pártközpont kapuján, feltették kezüket, de az ?rök I. Tóthot lel?tték, Hanák felé kézigránátot hajítottak.

   11.15 körül a Kossuth téren elszabadult a pokol. Az ávósok a Földm?velésügyi Minisztérium tetejér?l tüzet nyitottak a fegyvertelen tömegre. Az ismer?s tank erre visszal?tt az ávósokra, de szovjet tankok érkeztek a térre, amelyek tüzet nyitottak a tömegre.
A sort?z mintegy 60-70 a halálos áldozatáról és 100-150 a sebesültjér?l beszéltek kés?bb. Várhegyi Péterben is valami gyökeresen megváltozott. A lázas menekülés közepette is tudta, neki már fegyver kell. Akik l?ttek, nem emberek. Még egyszer nem lesz áldozati bárány.

12.32-kor a rádióban felolvassák az MDP PB közleményét: a KV felmentette Ger? Ern?t és Kádár Jánost választotta els? titkárrá.

    Maléter Pál ezredes a Kilián laktanyánál t?zszünetet kötött a corvinista felkel?kkel.

    Az ELTE bölcsészkarán megalakult az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság.

    A Csepeli Vas- és Fémm?vekben létrejöttek a munkástanácsok.

    Súlyos harcok folytak a Nagykörút és az Üll?i út keresztez?désénél, a Corvin köznél.

Budapesten „véres-zászlós” tüntetés zajlott le a szovjet beavatkozás és a Parlament el?tti vérengzés ellen tiltakozva. Az Országház el?tti sort?z túlél?i a Deák téri rend?rf?kapitányság épülete el?tt tüntettek. Még a zászlójuk is véres volt. A vezet?jük egy Angyal István nev? fiatalember volt, aki a politikai foglyok szabadonbocsátását és a rend?rség segítségét kérte.

Lakihegyen a felkel?k aknavet?vel l?tték a rádióadót.

     A Kende 14. megszervezte a maga nemzet?rségét, apu a liszttel olyan mint a hadtáp. Lent segít a pékeknek a Budafokin, ahol iszonyú h? van, azok aztán természetben fizetik. Az ?rség nagy ovációval fogadta lisztes kép? apámat. Mi, kisebbek is komolyan vesszük a feladatunkat. Mindenre fülelünk, híreket hozunk, ha kiengednek a feln?ttek. Ha nem, akkor a házban ?rjöngünk, bújócskázunk. Még a Susits lányokkal is lehetett játszani, mert „elvegyültek a nép között”, de az kissé béna volt, olyan lányos. Egy fonalat fogott mindenki körben, egy gy?r? volt felf?zve rá, aztán csen-csen gy?r?, arany gy?r?, itt csörög, itt görög, itt kapd ki. Valami ilyesmit énekeltek, én csak morogtam, miközben markunkat összeérintve csempésztük a gy?r?t egymásnak. Valakinek ki kellett találni, hol lehet a gy?r?. Susits bácsi azt mondta, ez tisztára olyan játék, mint a nemzetgazdaság, vagy a politika, aztán keser?en nevetett. Sótlan ember. Megkérdezte, Ella néni szokott-e még mosni.

Utána unatkoztam, de aztán rájöttem valamire. A Maksay gyerek, a Kis Mak nem is olyan lüke. Bizonyára be akar vágódni nálam, mert nagyon fontoskodott, aztán fölvitt hozzájuk, és megmutatott egy egészen titkos fel- és átjárót a negyedik-ötödik emeleti tet?részénél. Amikor szerelte az apja, akkor ment ki Margitkánál a világítás, amihez aput hívták. El se tudom hinni, mik vannak ebben a házban, ahol a születésemt?l lakom. Semmi nem látszott abból, amin keresztülvezetett azután. Ilyet még a Miska bácsi sem tudna, pedig ? már sokat látott életében, és bármilyen nagy ember is, simán beleférne. A Kis Mak szerint egy feln?tt, frankón át tud bújni, vagy meg tud lapulni, ha kell. Mert az apja fél. A Maksay gyerek azt mondta, ez életveszély esetén használható csak, nehogy eláruljam bárkinek is. F?leg ne az apjának, mert az ügyvéd, és tilos építkezés miatt még magát is perbe fogná. Elszívtam Kis Makkal egy bodzát, de ez nem volt valami indiános. Ugyan nem tüd?ztük le, ahogy a nagyok mondják, de annyira fuldokoltunk, hogy szinte a meggyújtás elég volt nekünk. Szédelegve távoztam, titokkal telten.

1956. OKTÓBER 26. PÉNTEK

Húha, ez már igazi háború lehet, és nem csak olyan rabló-pandúros. Anyu iszonyúan ideges, állandóan a világháborúval jön, meg a bombázással és a pincével. Azzal a nagynénivel példálózik, aki évtizedig gy?jtötte a száraz kenyeret zsákokba, mert ki tudja, mikor, még szükség lesz rá. Apuval le kellett mennünk rendet rakni a pincébe, gyertyákat is összehordtunk, a falról salétromot égettünk. Ella néniéknek persze petróleumlámpájuk is van. Apu viszont tudja, hogy csinálták Az egri csillagokban a puskaport. Ahhoz is salétrom kell.

A Körtér és a Gellért is nagyon veszélyes. Több helyen folyt igazi vér, és sok a fegyveres. Lemerészkedtünk a Budafokira, sokfelé egyetemista nemzet?rök jár?röznek. Láttuk a Reitter Pétert is. Neki is van fegyvere. Irigyeljük. Én meg retteghettem a hitleres bélyeggel és a Cézár pisztolyával. Hova t?nt a pisztoly? Most nekem is lehetne fegyverem.

     A házból valaki mindig hangosan hallgatta a rádiót, f?leg a Várhegyi néninél bömbölt, a nyitott konyhaablaknál. Az udvarból visszhangosan fölhallatszott az emeletekre.

  –  Legelik a híreket, mint tehén a füvet, ptty – de erre Facskó bácsit leintették.

     –  Hallgattassák el, azt a lehetetlen alakot! Hogy beszélhet így, ilyen fontos id?kben, valaki – méltatlankodott Nene.

    16.13-kor a rádió közölte az MDP KV nyilatkozatát, amely új nemzeti kormányt, az egyenjogúság alapján folytatandó magyar-szovjet tárgyalásokat, üzemi munkástanács-választásokat, béremeléseket, gazdasági, politikai változásokat ígért.

    17.32-kor a rádióban közzétették az Elnöki Tanács amnesztiarendeletét, amely mindenkire vonatkozik, aki legkés?bb 22 óráig leteszi a fegyvert.

    Éjszakába nyúló komoly vita alakult ki a Kende 14-ben, hogy milyen feltételek mellett volnánk hajlandók letenni a fegyvert, bár én csak a Reitter Pétert láttam fegyverrel. Amiben a házból mindenki egyetért, az az ÁVH feloszlatása és a szovjet csapatok kivonulása. Az öreg Reitter azzal érvelt, hogy:

    –  A magyar kormánynak nincs befolyása az orosz csapatok fölött, ennél fogva nem lehet a magyar hatóságoktól olyasmit kérni, amit képtelenek teljesíteni.

Susits Béla kivételesen lejött a harmadikról, szennyest hozott magával. Amíg Ella nénivel szortírozták, beszélt:

    –  Az oroszok azt mondják, hogy a magyar kormány hívta be ?ket. Ha a bevonuláshoz a kormány meghívására volt szükség, akkor a kormány arra is megkérheti ?ket, hogy vonuljanak ki.

    Reitter Péter a M?egyetemr?l elkísérte a harmad éves Lipták Bélát Kopácsi Sándorékhoz, ahol rend?rségi fegyvereket kaptak, majd a T?zoltó utcaiakhoz. Megtudta, hogy Angyal Pista, aki a véres-zászlós tüntetést vezette, és a T?zoltó utcai szabadságharcosok vezet?je megjárta Auschwitzot.

    A visszaút legalább olyan félelmetes volt: a szovjet tankok fenyeget?, de szerencsére békés sorfala mellett feljutni a Szabadság-hídra. Jócskán besötétedett, mire az egyetem tornatermében elhelyezték a fegyvereket. Péter ekkor kiválasztott közülük egy géppisztolyt.
    A hozott fegyverekkel együtt most már volt elég ahhoz, hogy mindenkinek jusson legalább egy puska. Így végre hozzáláthattak az igazi fegyveres ?rjáratok megszervezéséhez. Tizenkét járatot osztottak be, melyek kétórás turnusokban látták el a 24 órás szolgálatot.

    A tornaterem az egyetemnek nemcsak fegyverraktára, de éléskamrája is lett. Ide hordták a környez? falvakból kapott élelmet is. Taligakeréknyi nagyságú házi kenyerek, tej, gyümölcs, sajt és sütemény sorakoztak az asztalokon. A friss kenyér illatára többeket elfogott az éhségérzet, Péter barátjával egy tornasz?nyegen ülve nekilátott az evésnek. A kenyérhez sajtot és görögdinnyét ettek. A sajt csomagolópapírján gyerekes írással ez állt: Veletek vagyunk!

    A Thököly út–Dózsa György út környékén és a Széna téren felkel?csoport alakult. Felkel?k szállták meg a Móricz Zsigmond körteret és a Danuvia Fegyvergyárat.

    Megmozdult az egész vidéki Magyarország is, mindenütt tüntettek, például Mohácson, Szigetváron, Komlón, Békéscsabán, Gyulán, Miskolcon, Szegeden, Szentesen, Székesfehérváron, Gy?rött, Sopronban, Egerben, Gyöngyösön, Tatabányán, Esztergomban, Oroszlányban, Komáromban, Kaposvárott, Siófokon, Nyíregyházán, Szolnokon, Szekszárdon, Veszprémben és Pápán. Munkástanácsok alakultak, Nyíregyházán megalakult a Szabolcs-Szatmár Megyei Forradalmi Munkástanács. Debrecenben pedig a szocialista forradalmi bizottmány.

    Sok helyütt a tömegbe l?ttek, nagy az áldozatok száma. A legtöbb Mosonmagyaróváron, ahol a zöld ávós határ?rök a tüntet?kre l?ttek – 52 halott, 86 sebesült. Esztergomban a Sötétkapunál a katonák ugyancsak tüzet nyitottak a tüntet?kre. Tizenöten meghaltak, legalább ötvenen megsebesültek.

    És Záhonynál a szovjet csapatok már pontonhíd építését kezdték meg a Tiszán.

    Miska bácsit és aput legjobban a külföld érdekli. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország együttesen terjeszt be javaslatot az ENSZ Biztonsági Tanács összehívására, hogy megvitassák a magyar kérdést.

    –  Biztos jót beszélgetnek majd, de minket sürget az id?, és a nagyhatalmaktól mi még jót nem kaptunk. A világot csak az er?s országok érdeklik és a jó ürügyek.

    –  A Lengyel Rádióban felhívás hangzott el véradásra. Tehát sok az áldozat.

Anyu lemerészkedett a Kruspér utcába, ahol találkozott az osztályf?nök nénimmel. Én vagyok a szíve csücske, azt mondta. De hozzátette azt is, nem kell beleírnom a Mit csinálunk vasárnap dolgozatba a misére menést. Ennyire azért nem kell ?szintének lenni. Ha tudná, milyen hülyén érzem magam ott, sosem tudom, mit kell tenni. Felállni, térdelni, énekelni, gyónni. Mit gyónjak? A legjobb az, ha azt mondom: hazudtam. Ez biztos, mert vagy hazudtam tényleg, és akkor igaz, vagy nem is hazudtam, tehát most hazudok – és akkor megint igaz. Hazudni biztosan tudok, de köpni nem. Se jól megszívni az orromat és turházni, messzire, ahogy a Mezei Öcsi, se mást beköpni. Az árulás. Heged?s. Az egri csillagokból.   Unokatesóm ismer más árulót is, valami Gerébet, biztos a Hamletb?l, mert az neki a m?vészet cimbora szója (Chimborassója – az valami hegy, nagyobb, mint a Sión, de apámnál a szemtelenségnek van csimborasszója).

Aranka néni éppen misér?l jött ki, és elárulta anyunak, hogy Rómában XII. Pius pápa enciklikát bocsát ki a felkelésr?l, és imára szólít fel annak gy?zelméért. Ha mindenki imádkozik, akkor tényleg könny? gy?zni, mert összekulcsolt kézzel nehéz l?ni, meg elnyomni is. Teli leszünk enciklikával.

1956. OKTÓBER 27. SZOMBAT

Ella néni kihívott a konyhába egy kis kóstolóra. Libasült! Berohantam apuékhoz, hogy ?k is kapnak, jöjjenek. Apu éppen ütögette a rádiót. Volt valami furcsa zaj, aminek az eredetét kés?bb megtudtuk: az egyetem.

    –  Marián Istvánék Pilisvörösvárról beszereztek egy tucat magyar tankot személyzettel együtt, azok düböröghettek a M?szaki felé. A Pecz Samu-féle könyvtár mögött jónéhány légelhárító ágyú is sorakozott estére.

    Ezeket Harsányi Józsi mondta, aki állítólag börtönb?l most szabadult, de már földerített. Ella néni nem uszította rá Feri bácsit, s?t, mondta neki, hogy milyen leromlott. Adott egy kis libatepert?t neki.

    A Klári nem volt otthon, elvitték a Brázik Miskáék, és nagyon vigyáznak rá, mert korához képest nagy mellei vannak.

    Apu püföli a rádiót, pedig ? csinálta. Igazából, a rádióütögetés inkább anyu receptje szokott lenni, de most apának is bejött, éppen elcsípte a kormány új összetételét 11.18-kor.

Miska bácsi egy koffert hozott.

–  Tudjátok, azért a Ferencváros és a Józsefváros a legkarakánabb. A VIII. kerületben megtámadják a felvonuló szovjeteket.

–  Öngyilkosok! Mis, nem kilátástalan ez így?

–  Bizonyára. De ha benne van az ember, legalább egyenes derékkal hal. A Corvin köz parancsnokai kilenc pontban foglalták össze követeléseiket. Nekem csak kérésem van. Nem mehetek haza, a Babitsné még a ruháimat is eladta. Látott fegyverrel. Azt lesi, kinek köphet be. Szerintem már oroszul tanul.

–  Persze, hogy hozzánk jössz, Misikém! Úgyis ügyelni kell rád, nehogy belekeveredj valamibe. Én is tudok fontos híreket: L?kösházán és Battonyán a lakosság segítségével felszedték a vasúti síneket, hogy megakadályozzák újabb szovjet csapatok beszállítását. A vasutasoktól lehet a legtöbbet megtudni!

–  Tehát jönnek, és annyian vannak, mint az oroszok. Azért cirkálunk, ugye, Karcsi?

–  Persze, csak Editkének egy szót se. Még elapadna a teje. Körül kell néznünk. Állítólag a katonaság megszállja a Szabadság hidat és a Móricz Zsigmond körteret.

Gyarmati Jóska este nagyokat mondott, de nem akarták elhinni. Állítólag Angyal István f?hadiszállásán, a T?zoltó utca 36. alatti garázsban volt. Csak hátulról, a Mester utcán és a Viola utcán át közelíthette meg a helyet. Ahogy befordult a szokatlanul csöndes és teljesen néptelen Viola utcába, egy orosz tankot pillantott meg az Üll?i úti keresztez?désben.
    Valami furcsaságot is észrevett: egy önjáró alumínium szemetesládát a Viola utca és a T?zoltó utca sarkán. Mintha magától mozgott volna, lassan áthaladt a Viola utcán.   Megkövülten figyelte. A tank az útkeresztez?désben ekkor tüzet nyitott a szemeteskukára, ?t pedig ugyanabban a pillanatban valaki behúzta egy kapualjba. Jóska hadart:
    –   Meg?rült? – ordított rám egy kopaszodó, szemüveges ember. – Egy lélek sem mászkál a Viola utcán, kiváltképp nem géppisztollyal és nemzetiszín? karszalaggal!
    –  Jó, jó, de mit?l mozog a kuka? – kérdeztem.
    –  Madzaggal húzzák. Csak így lehet ezt-azt átjuttatni a túloldalra – magyarázta.
    –  Akkor hogy jutok el a T?zoltó utcai garázshoz?
    –  Az alagsorok közötti falakat kiütötték. Csak ezen az úton lehet biztonságban odajutni. Megmutatom. – Többet nem mondott, hanem elindult. Lementünk annak a háznak az alagsorába. Sötét és piszkos hely volt. Szenespincéken, falon ütött lyukakon másztunk át. Egy jó félóra elteltével benzinszagot éreztem; biztosan egy garázs alatt járunk.
    Felmentünk a lépcs?n, és néhány parkoló autót pillantottam meg, köztük a vöröskeresztes zászlajú teherautót, meg talán húsz fiatalembert, néhányuk katonai egyenruhát viselt.  Többségük éppen egy ad hoc futószalagnál dolgozott. Tejesüvegekb?l csináltak Molotov-koktélokat. Ahogy a benzint az üvegekbe öntötték, egy kevés kilöttyent. Ezért éreztem én benzinszagot az alagsorban. Miel?tt visszatették volna a dugót, vastag rongydarabot tömtek a palackba. Ez a kanóc felszívta a benzint, és az üveg elhajítása el?tt meg lehetett gyújtani.
A garázsban szólt a rádió. Hallottam, hogy bemondják: „Nagy Imre vezetésével új nemzeti kormány alakult!” A futószalagnál éljenzés tört ki.

1956. OKTÓBER 28. VASÁRNAP

Gyarmati Jóska, Reitter Péter, Várhegyi Péter valóságos kis haditanácsot tartott. Jóska kezdte:

–  Az orosz tankok az Üll?i úti nagy keresztez?désben állnak, van, amelyik mindenre l?, ami mozog, a többi meg csak vesztegel, de mindegy, melyik mit csinál, mert a körzet a miénk. Az ÁVH meglépett. Minden a mi felügyeletünk alatt áll. Neked milyen napod volt?

–  Találkoztam egy csomó tábornokkal a magyar katonai f?hadiszálláson, majd politikusokkal az Országházban. Azt akarják, hogy tegyük le a fegyvert, de biztos vagyok benne, beérik majd azzal, ha er?inket a rend?rséggel egyesítjük. Mi pedig erre azt kértük, hogy oszlassák fel az ÁVH-t, és legalább a f?városból vezényeljék vissza az oroszokat.  Holnap is tárgyalunk. Nagy Imrében bízom, csakhogy ? naiv, és elszigeteli az ÁVH. A megbeszélések után cirkáltam egy kicsit. A körzet csöndes, az üzletekhez nem nyúltak, az emberek örülnek, ha ?rjáratainkat látják. De milyen mások a kék ávósok nálunk! Legalább egy tucat ÁVH-s tiszt van a nagy el?adóteremben. Néhányukat jár?reink szedték össze, mások pedig védelmet keresve maguktól jöttek. Enni adtunk nekik, és hagytuk, hadd sakkozzanak; azt terveztük, hogy ha majd m?ködik végre az igazságszolgáltatási rendszer, átadjuk ?ket a bíróságoknak.

Várhegyi Péter most egyszer?nek látta a helyzetet:

–  Gy?ztünk! A forradalomnak vége, az ÁVH-t megvertük, a hatalom pedig a forradalmi tanácsok kezében van. Néhány napon belül miénk a kormány, és ha az oroszok megtámadnak, az már nem forradalom, hanem háború lesz két szocialista állam között. Ez nemcsak az én véleményem; a Kilián laktanya parancsnokát, Magyarország következ? honvédelmi miniszterét, Maléter Pál tábornokot idézem.

–  Nagyon lelkes vagy druszám, de egyel?re a mi feladatunk a Móricz Zsigmond körtér, a Szabadság híd és a Pet?fi híd által bezárt háromszög védelme.

Nagy nap volt ez a vasárnap. Anyu f?zött és vigyázott kisöcsémre, mi meg kettesben apuval kimentünk, bejártuk a budapesti utcákat. Sehol nem harcoltak. Az emberek vasárnapi ünnepl?ikben özönlöttek ki a templomokból. A betört kirakatú üzletek áruihoz senki se nyúlt. Az utcasarkokon teherautókból és lovas kocsikról osztogatták a faluról hozott termékeket. Egy lóhoz odamentem, de bizonyára ebédjében zavartam, mert ahogy fölvetette zabzsákos fejét, képen törölt. Láttunk egy ?rizetlen perselyt, amelyben a harcok áldozatainak gy?jtöttek. Hú, de tele volt papírpénzzel! Az utcákon nemzetiszín? karszalagot visel? fiatalok jár?röztek. Nyugalom honolt a városban. Az orosz tankok még mindig ott álltak a nagy útkeresztez?désekben, de nem csináltak semmit; alighanem elmenni készültek. Röviden szólva szép vasárnapi kora délután, farkaséhesen érkeztünk vissza a Kendébe.