Petz György : ÉDESVÍZ

Nyomtatás

ÉDESVÍZ

1.
ÉS TE SEM

Mesét, mesét csak, semmi díszt,
a lelki tájat; künn es? esik,
és csepp a csepp után behull
egy tóba, fodrosul – míg künn esik
és te sem több, mint óriás
?szes?nek apró csöppje –hullasz,
fönntart egy tó, tükör vizén,
és láthatatlan elkever, ha hullsz;

szemedbe néz a táj – ha látni fáradsz,
megvizsgálja magját ez a nyár;
nem jobb, nem több, mint bármely napba néz?,
miben fölsejlik még a virág,
de hullna inkább, nézné lenn a földet,
er?s gyökérnek lelni új helyet.

2.
A FOLYÓHOZ

Könyvtárak merülnek vized alá,
tündéred élet arany fejszéjét
hozza föl nékem,
egy nagy halászat szárazra vetett hala,
csodálom a vizet.
Nap suhog, sirályok nyomán d?lnek a vizek,
csobban madarak cs?re,
keszegek néznek új világba, orcátlan sima
minden felület.
Mért hiszek én más közegekben –
határnál izgató minden ország –
mért tátogom azt, ami másnak élet –
mért akarok szülni halált –
miért a vágy, kivárni: víz se legyen, én se,
mert nincs ocsmányabb, mint víz,
mi úgy csinál, mint élet –
s nincs közönyebb lény, mint az élet.
Arany fejszét, aranyharangból öntve,
minden zenét, mi elhangzott örökre:
vissza, újra, néked, Nagy Halász –
vizeknek ?re.

3.
KÚT
Kutadba hiába meríted vödröd,
két gond közt fönnakad íves szemöldök,
sarlói közül kimarad holdasszony,
minek kutatnál: fölkavarod arcod.

Iszapos mélyed megvillan az égben;
hálód lenne múltad, h?s feledésed,
és mégis csillogás, mégis szabadság,
két szelídséget összeköt a vadság.

Talán a mozdulat – az, ami fontos;
ki szomjas – inni kér, nem látja foltod;
mindegy, mib?l meríted, mély-e, sekély;
a víz mindig éltet, bármilyen kevés.