ITT SZÓ NÉLKÜL ÉL*
Huszonhat múltam, vagyok harminckett?
Vasakat túlélek, szúrjon vagy d?ljön reám.
Nem furcsa, mily sz?kre kerítik szabadság
Bomló emberhúsát – s csillagok illatát érzem,
Vizek, földek és csöndek szelét; apadó nyelvbe öltözve;
Meglátogat az emberiség: beteg is lehetnél,
Pulzusod fogják világló némák, ?rzik szívedet,
Elég egy kézmeleg – szó helyett. Visszabeszélsz:
Vagyok harminckett?, huszonhat múltam,
Maradtam fölöslegesnek, minek is kimúljak;
Rohadt egy alak lehetek: gyomor-, fej-, tüd?bajom
Egyaránt nincsen, és álmom ha van; lenne: itten,
E plátói anamnézisben, hol egyre több a kocsma:
Színházban, otthon, akadémiákban, pedig
Nékem a nyelv már nem öltögetés-lepedék,
Egészség torzítja létem, s találom szóval
Vagy nélkül az egyetlen mondatot képben,
Zenében; hogyha az sincsen, hát számban,
Aritmetikában jelzem, hogy túléltem
Önmagam, mert voltam 26, vagyok 32,
S ha ez így megy tovább, már nem tudom,
Hol is beszélek társakkal – társtalan,
Elyzium- vagy Mars-mez?n; de egy rohadt
Öröm tör föl bel?lem, nem tehetek róla: élek.
*(P.S. 1823-1849; J.A. 1905-1937)
Legutóbbi módosítás: 2008.10.31. @ 22:30 :: Petz György