KORFU-KERKYRA
1.
Azt mondanák:
örökre itt maradsz
– hát mit teszel?
Kagylót, csigát,
rákocskát félresöpresz,
tiltakoznál?
Hisz tengert akartál;
vagy harminchat éves
id?telen,
és néha nedves lesz a lábad,
olykor szemed is sós.
Sós vizes.
Büszke is lehetnél;
talpamtól indul a
világegyetem.
A napnak épp annyi az értelme,
mint amennyit
rám tesz,
a víznek – amennyit
újra és újra felold
bel?lem.
Én, aki születtem
a Halak jegyében,
csak ülök Korfun,
úgy tetszhet bárkinek,
ki megfogadja: útra kel –
és itt marad,
e csillagösvény szélén,
hol nem érezzük,
mikor omlik a fal,
és a nagy kékség is
egyre jeltelenebbül
csapkod.
Alig van hal.
*
2.
Partján a víznek, bömböl?nek,
égi-földi tájak összeérnek,
s bólintásnyi értelem az élet –
hiúságod késsé összefogva;
ver a szív, ered áradna, folyna,
s dobog a csillag, szelíd a tenger,
bármit elvettek – idetesznek:
sóiból fejlik egy jobbik világ,
talán ez biztosabb – formált világ.
Íme a m?, ami tökéletes:
égi-földi táj, s hol összeérhet,
csillagokig dobog, aki nézi,
csöndben szól, az évszakokat éli.
Legutóbbi módosítás: 2008.10.26. @ 08:08 :: Petz György