Hölderlin
könnyű kendője összehajtogatva
egy idő múlva forma kioltja önmagát
ellátás és toronyszoba költészet gyöngyét
homlokolni nem látja – tengernek örök
sója már odabenn. Nincs fölszakadás.
Széchenyi
hidak eveznek rajtad át, ó végtelen folyam,
hajók állnak és szárnyas fénysugarak,
élsz, hogy múlunk, és tűnünk, mert vagy,
meg sem karcoljuk vizedet – kémény lehúzva,
ív és Duna alatt gőzösön megyek.
Pilinszky
nyílt tenyér, tőr az égből,
tán aranysugár,
megkapaszkodsz a világ dióján,
vagy költő leszel.
Maradni, hullani nem érdem,
szél és szár dolga.
Babits
világok csöndje összefogva pitypang,
csak szájra vár, akár a harsonák,
de nincs ki fújja.
Bach
eddig fémek savas ízét szagoltam
terek súnytak elém dimenziótlan
s most orgona boltozza termem
a döbbenetben megszülettem.
isten nélkül tárt kart csodálok
szájon át a lélek pára szó
méh pofoz porzót virágos oltáron
fölfele hullnak a dolgok s én állok.
M. Benedetti
mindegy poklod mibe rejted,
koholsz-e magadnak mennyet,
naponta úgyis végigéled
utolsó előtti ítéleted.
körül, ha nézel, befelé látsz
– így kiterjedni a létben! –
örülhetne, ha volna rajtad
napi vagy húsz perc Szégyen.
J.R.Jiménez
egész a partokig, szerelmem;
moszatig, fövenyig –
ameddig csöppnyi állatok virágzanak,
s már-már hal nélkül
úszik a csontváz –
ugye addig ringunk,
ingjuk a vizeket bársony –
csöndbe fulladó barátom, ugye addig…
Blake
időnek hárfáján, hogy
vékony húr vagyok,
öltöztet reménybe,
hinnék egy zenében.
Weöres
dobogó
lovamon
visz a szél
fúj a szél
víz lábam
föld lábam
fordulnék
rejteznék
arcom hull
arcom kél
kígyót békát
kiálték
péntek
csütörtök
szerda
talpamig
hajolnék
Legutóbbi módosítás: 2008.10.26. @ 18:31 :: Petz György
