Médiaszociológiai elmélkedés *
Kezdetben lőn az írott sajtó. A rendszerváltozás idején az addig a megyei Mszmp pártbizottságok által vezérelt lapok valamilyen furmányos csavarral mind villámgyorsan, általában külföldi befektetőknek (hol szakmai, hol nem) lettek privatizálva. Ki is maradt a sajtó a későbbi kárpótlási mizériából, holott ezúttal is nemzeti vagyonról lett volna szó, és ezúttal lehetne idézni a később a parlamentben elhangzott mondatot: de hol a lé?
Hogy nagyon ne kalandozzak messzire dolgozatom tárgyától – de mégiscsak meg kell ismerni az intézményi hátteret – most ugorgyunk. A Hajdú-bihari Napló néven kiadott megyei napilap egy osztrák, szakmai befektető kezébe került. A tulajdonos nyomdász, nyomdász dinasztia sarja, így alapvetően a kiadványainak a képe, a grafikai-megjelenése érdekelte. Miközben a nyomtatott lap változott és egyre rövidebb hírekkel, valamint színesekkel (tabloidokkal) töltötték meg készítői az újságot, megjelent az internet és az új hirdetési piacot nem lehetett kihagyni.
A hajdú-online, azaz a haon internetes oldalai legelébb a Napló nyomtatott tartalmát tükrözték, némileg több képpel és valamelyest interaktív formában. Sőt: ekkor még teljesen szabadon interaktív formában, hiszen akkoriban nem volt bejelentkezéshez kötött a hozzászólás sem a cikkekhez, sem fórum témákhoz. Az intézményi oldal igénye ekkoriban még nem akarta beelőzni a befogadói oldal igényét, s nem akarta a fogyasztás irányát meghatározni. A befogadói oldal ekkoriban még szegényes kínálatot talált a neten, főképp, ami a hajdú-bihari történéseket illeti, hiszen a megyei lap portálján kívül nem volt más hírforrás. A lap még a hazai viszonyok közt talán joggal sorolta magát az úgynevezett minőségi napilapok közé, megkülönböztetve magát a bulvártól. Miközben mindig is igény volt arra, hogy a Haon-t leválasszák a Naplótól, s önálló – a kezdeti elképzelések szerint – hírportálként üzemeljen, amely vezető szerepet tölthet be a megye, és talán a régió híradójaként. Így mondhatni, hogy kezdetben a Haon is minőségi internetes oldalként volt pozicionálva. (Császi Lajos: A média rítusai; Bulvársajtó és tiszteletreméltó sajtó c. fejezet). Akkoriban azért még úgy működött a haonos írás, hogy amit leadtak az újságírók a napló számára, ugyanazt megkapta az internetes portál szerkesztője is és némi igazítással, de ugyanaz került mindkét felületre.
A befogadói oldalt (Sifter József: Médiaszociológia) az interaktivitás kapcsán már érintettük, de nem beszéltünk róla. A 2000-es évek elején az internetezési szokások még egészen mások voltak, mint akár két évvel ezelőtt, a 2008-as adatokról pedig nem is beszélve. 2003-ban mindössze néhány ezer, úgynevezett kattintás érkezett a haon kezdőoldalára. Többnyire nem az otthoni netezés volt még a jellemző, hanem a munkahelyi, iskolai. Valóban adatok, hírek után kutattak a szörfözők, akik többnyire diplomások, avagy diákok voltak. A közönséget jobban érdekelték a – térjünk vissza Császihoz – minőségi hírek, mint az akkoriban már a hagyományos tömegmédiumokat elárasztó bulvár, avagy gyártott hírek. Tekintve a nyilvánosság szintjeit: a mikronyilvánosság, mint olvasói kör tételezhető fel a haonnak ebben a szakaszában.
Lasswell ugye azt állította, hogy a kommunikációnak a társadalom normális működését kell segítenie, nem kizárva a rend ellenes következményeket sem. Erre alapozva két modell jelent meg a tömegkommunikációt illetően: a transzmissziós és a rituális modell. Figyelve a haon változásait, s ha a haont önmagában lévő tömegkommunikációs médiumnak tekintjük – holott nem az, de így egyszerűbb – akkor a hajdú online ebben az életszakaszban a transzmissziós modellnek felelt meg.
Közben terjedt az internet, sokkal többen fértek a hálóhoz, mint nkorábban. Eleinte a kisiskolások, majd a falusi teleházak révén és az e-pontok terjedésével, no meg az eszközök árának és hálózat használatának csökkenésével egyre többen és többen fértek a nethez. Az imént már említettem: 2003-ban mindössze néhány ezer kattintás érkezett a haonra. 2006. év végére a kattintás szám meghaladta a 15 ezret. Ami nem sok, ha más, úgynevezett hírportálok – origo; index; stb. – látogatás számát vesszük alapul, de mégis csak sok, ha a régiós számok a mérvadóak. A látogatói ugrásnak köszönhetően változtatásokat kezdeményezett a tulajdonos. Elébszer is, minden portálja – osztrák, magyar és romániai oldalak – esetében deklarálta az internet elsőbbségét a nyomtatott lapokkal szemben. Gyorsan véghez vitt néhány személyi módosítást mindenütt, hogy ne legyen akadálya a minőségi hírforrások átalakításának. Az oldalakon a hírek mellett megjelentek a tabloidok és döntő szerepet kaptak a katasztrófák (Császi l.: A Média rítusai). Külön stáb foglalkozott-foglalkozik azzal, hogy ha elérhető közelségben katasztrófa történik, azt mielőbb, a lehetséges legtöbb képpel, esetleg mozgóképpel is megjelenítse a haon. Császi ugyan csak a tömegeket érintő katasztrófák megjelentetését elemzi, én azonban ide venném a kisebb, alig néhány embert érintő katasztrófákat is: ezek a (belső használatban haváriák) balesetek, tűzesetek, belvizek közvetlen közelünkben történnek, s így válnak érdekessé, így teljesítik a rituális megjelenítést. Arról nem is beszélve, hogy ezek többnyire olyas jellegű események, amelyek látszólag véletlenül következnek be az adott helyszíneken, és az adott szereplőkkel. Velünk is megeshetnek, de mégsem ránk nézve veszélyesek…
Ha Császi katasztrófáival összevetjük, akkor azt mondhatjuk, hogy kicsi a katasztrófa, de a miénk:) Hiszen a debrecenieknek még a Tisza is messze van, legfeljebb egy-egy nagyobb vihar jut idáig, de hol van ez a kaliforniai földrengésekhez képest?!
Változott tehát a befogadói oldal, jelentősen bővült a netezők köre, s immár azok is a hálón szörföznek, akiknek azidáig a mónika só volt hírforrásuk. Az újabb befogadói szokások alakították a haont is: ahogy az imént láttuk: a fő hangsúlyt a katasztrófa-megjelenítés kapta. Csakhogy kezdett ez is kevésnek bizonyulni, hiszen egyre többen és többen jelentek meg a neten a társadalom szinte minden rétegéből.
Bővült tehát a haon szolgáltatása, s ezzel a modell is más lett, mint korábbi időszakában volt. Véleményem szerint a későbbi korszakban eleinte a rituálé modellnek felelt meg az internetes oldal, hiszen nem külső céléprt, hanem a kölcsönös elégedettségért dolgozott a haon csapata – mert nem volt még számottevő bevétele, majd miután ugrásszerűen nőtt a netezők, a befogadók oldala, bekövetkezett a publicitásmodell-lé alakulás, hiszen ekkor már a látvánnyal rögzítés, a figyelem lekötése volt a cél, mégpedig gazdasági megfontolásból.
A katasztrófák mellett jelentős szerepet kaptak a tabloidok, mondhatni a valódi híreket elnyomták azok megjelenítésével. A cél a lehető legnagyobb kattintásszám elérése, és ehhez igénybe vesznek minden olyan ma ismert – fogalmazzunk így – bulvár eljárást, amely a tapasztalatok szerint publicitás értékű a szó fenti értelmében.
Csak néhányat említenék: az egyik legkézenfekvőbb, hogy hírt gyárt arról, ami nem az. Így lesz abból esemény, hogy valaki cicit nagyobbít, illetve, hogy valaki valaki lesz. Fel lehet nagyítani egyes adatokat: ha kiég egy lakás a több emeletes házban, akkor x. emelet állt lángokban… de nem sorolom.
Arról – remélem – sikerült a média-szociológiát segítségül hívva hírt, avagy képet adnom, hogy hogyan változott át szemem előtt a haon néhány év alatt, s miképpen lett a menedzsment elképzeléseiben elébb vezető hírportál, majd bulvárhír-portál.
A dolgozatomban felhasználtam Császi Lajos: A média rítusai, Sifter József: Médiaszociológia c. munkákat, valamint néhány korábbi Poklo Béla gondolatot. Hankiss Elemérnek az információhiányról írott tanulmányát nem vettem elő, de eszemben volt.
Legutóbbi módosítás: 2008.10.24. @ 07:41 :: Pogány Gábor
