– Egyszer?en nem hiszem el! Nem hiszem el, hogy ez velem megtörténhetett! -hadarta zavartan és szégyenl?sen a szája elé tette a kezét.
A barátn?i, Zsófi és Nelli mosolyogva hallgatták, igyekeztek nem gondolni semmire, elvégre most csak Fruzsi számít, ?k egészen jelentéktelenek ebben a pillanatban: nekik csak az áhítatos mosolygás jutott.
– Tudtam, hogy ott lesz! Tudtam! Vagyis nem tudtam, csak így utólag tudom, hogy tudtam. Mégis, annyira féltem, hogy nem jön el! Ha már az el?z? koncerten nem kérte el a számomat, akkor csakis itt találkozhattunk! Jaj, lányok! Ha csak ennyi volt az egész, én akkor is olyan boldog vagyok!
– Hát, persze! Ha csak ennyi volt az egész, már akkor is, messze neked a legjobb -vetette közbe Zsófi, mire Nelli egyetért?en bólintott, ahogy az, az ilyen pillanatokban teljesen jelentéktelen figuráktól elvárható.
– És akkor, pont mikor azt kezdték énekelni, hogy Ã??egy rajzfilmben élek együtt veledÃ??*, ott termett a semmib?l Milán, letérdepelt elém, és azt mondta: Ã??Bocsáss meg! Kérlek bocsáss meg, amiért a múltkor nem kértem el a telefonszámodat!Ã?? Úristen! Úristen! Én olyan boldog vagyok!
Fruzsi a telefonjára pillantott.
– Az sem baj, ha nem hív fel! Tényleg! Az egész olyan… Olyan…
-… hihetetlen! -fejezte be a mondatot Nelli, látva, hogy Fruzsi elakadt.
És akkor… éppen akkor, mikor valahol messze K. Vera 27 éves, férjezett, az els? gyerekével már órák óta vajúdott és elgyötörten szorította meg férje kezét…
mikor valahol, a világ másik felén Honeyhand Joe épp zsebrevágta a kabátból kiemelt tárcát…
mikor a közeli háztömbben az orvos közölte K. Károly feleségével, hogy már csak napjai vannak Karcsi bácsinak…
mikor Gerg?, akit Fruzsi elhagyott épp a negyedik pohárral töltött magának a vodkásüvegb?l…
szóval akkor, amikor a világon minden ment a maga útján: megszólalt Fruzsi telefonja.
– Basszus! Ez ?! Ez ?! Úristen! Úriten! Ez ?!
Zsófi és Nelli szó nélkül figyelték, hogy Fruzsi összegörnyed a gyönyör?ségt?l, kezét a hasára teszi, majd könnyed léptekkel kilibben a kávéház elé. A pincérn?, éppen fel akarta venni t?lük a rendelést, de ? is hangtalanul állt az asztal mellett és a kávéház el?tt repked? Fruzsit figyelte. A szomszéd asztalnál ül? középkorú pár is letette a kávéscsészéjét, és csatlakoztak a láthatatlanok társaságához. Még a mixeres fiú is a pultra helyezte a kezét és Fruzsit követte a szemével.
Fruzsi pedig csak beszélt, és beszélt, és lóbálta a karját -azt, amelyikkel nem a telefont szorította a füléhez-, nagy köröket írt le vele, és közben úgy mosolygott, hogy teljességgel lehetetlennek látszott, hogy ekkora mosollyal az arcán beszélni is tud egyazon id?ben, közben fel, alá járkált a kávéházi üvegablak el?tt, az ott lev?k legnagyobb örömére.
A románcból természetesen nem lett semmi. Fruzsi kétségbeesetten kapaszkodott Gerg?be, mikor kiderült, hogy Milánnak ? túl z?rös, és túl eredeti. Gerg? boldogan visszafogadta, bár fél évvel kés?bb maga is rájött, hogy már sosem lesz Fruzsival ugyanolyan, mint régen.
Azon a bizonyos napon megszületett K. Vera els? gyermeke, Bendegúz, Honeyhand Joe pizzát vacsorázott, Karcsi bácsi még utoljára megcsókolta a felesége kezét…
de a pincérn?, Zsófi, Nelli és a többiek err?l mit sem tudnak.
Ã??k csak azt tudják, hogy igenis, megtörténhet! Megtörténhet, hogy az ember repülni is képes.
A saját szemükkel látták.
* részlet a Hiperkarma együttes dalszövegéb?l
Legutóbbi módosítás: 2008.10.08. @ 07:10 :: Pozsa Ágnes
