Közelít a tél. Aggódom másokért, ember – az emberért! *
Volt kenyere, s bora,
nem gondolta,hogy
nincsbe könyökölnek
a holnapok, s a vak szerencse
utcára űzi.
Szemében kihúnyt
a remény-tűz.
Padon hál, maga sem érti
okát, nem firtatja.
Szembenéz, csendben a
– téllel…
Legutóbbi módosítás: 2008.10.26. @ 10:47 :: Sonkoly Éva