Petra tanácstalanul állt a tükör el?tt.
– Fanni, akkor most jössz segíteni, vagy nem? – kiabálta le a földszintre húgának, aki már jó ideje megígérte neki, hogy segít eldönteni melyik ruhában menjen az osztálytalálkozóra.
– Jól van, jövök már! – hangzott a válasz.
Petra huszonegy éves húga gyönyör? citromsárga estélyiben jelent meg az ajtóban. Az id?sebbik lánynak még a lélegzete is elakadt.
– Csukd be a szádat. Nem olyan nagy dolog – mondta Fanni és végigmérte testvérét.
– Nem kellene úgy viselkedned, mintha a te napod lenne ez a mai.
Fanni csíp?re tette a kezét.
– Az ég szerelmére, ez senkinek sem a napja. Ez csak a gimis osztálytalálkozód és semmi több. Nem valami diplomaosztóra megyünk.
– Te könnyen beszélsz – vágta oda Petra, majd leült a megvetett ágyára és az órára pillantott. – Remek! Mindjárt hét óra. Most már biztos, hogy elkésünk.
Fanni a tükrös asztalra csapta a kezét.
– Igen, hiszen öt percre van az étterem, ahol megrendezik az egész összejövetelt. Több mint valószín?, hogy elkésünk.
– Ez nem volt vicces – közölte Petra és a szekrényéhez lépett.
Tanácstalanul állt a ruhák el?tt. Fanni is odalépett hozzá, majd gyengéden elkezdte lehúzni a cipzárját annak a fekete estélyinek, ami éppen n?vérén volt.
– Nem temetésre megyünk szívem.
Petra elmosolyodott. Neki is pont ez jutott az eszébe, amikor legutóbb végignézett magán a tükörben.
– Tudom.
Fanni két alkalmi ruhát húzott el? a szekrényb?l. Az egyik egy fodros, vadító, bordó szín? ruha volt, a másik pedig egy szolid, világoskék, laza ruhaköltemény, mindenféle díszítés és kiegészít? nélkül.
– Most mesélj valamit az osztályodról. Milyenek voltak a gimis évek?
– Tessék? – értetlenkedett Petra.
– Most segítsek, vagy várjam, amíg egyedül boldogulsz?
– Hát… Én voltam az iskola ügyeletes angyalkája, aki akkor is tanult, amikor még a tanárok is közölték, hogy erre az évre ennyi. A pontszámok mindig is a barátaim voltak, de az osztálytársaim…
– Szuper, a bordót veszed fel.
Petra összeráncolta a szemöldökét és megragadta húga karját. Fanni értetlenül bámult testvérére.
– Most szórakozol velem?
– Nem értelek.
– Ha nem vetted volna észre, arra céloztam, hogy nem akarok úgy kinézni, mint egy utcalány. Ne is értem, hogyan vehettem magamnak ezt a göncöt.
Fanni elcsapkodta n?vére kezét és bedobta a kék, szolid ruhát a szekrénybe.
– Ez az egyik legszebb ruhád – közölte tárgyilagosan. – Hadd lássa a sok marha, hogy milyen bombázó n? lett bel?led.
Petra elnevette magát.
– Kösz a segítséget, te kis divatguru. Öt perc és kész vagyok.
Fanni elégedetten egyenesedett ki, majd távozott.
– Azért remélem, hogy nem a zöld csizmádat veszed fel! – kiabálta fel a n?vérének, mihelyst leért a lépcs?n.
– Undok dög – mondta Petra halkan, és felhúzta magára a bordó ruhacsodát.
***
– Nem is tudom.
Petra és Fanni sebes léptekkel igyekezett a fiatalabbik leányzó fekete autója felé. Fanni megtorpant és n?vérére nézett.
– Mit nem tudsz Petra?
– Nem tudom, hogy ez tényleg olyan jó ötlet-e, mint amilyennek el?ször gondoltam. Teljesen tanácstalan vagyok.
– Ó, szívem! – sóhajtott a kisebb testvér és átkarolta a nagyobbat. – Majd meglátod, hogy nekem lesz igazam és, hogy az égvilágon semmi sem fog történni. Bemész, iszol pár pohár pezsg?t, táncolsz egyet valakivel, azután itthon veszel egy forró fürd?t és lefekszel aludni. Holnap reggel pedig ugyanúgy szegezed nekem azt a kérdést, hogy biztosan el fogok-e menni vásárolni, és nem felejtem-e el az egészet.
Petra szélesen vigyorgott.
– Kösz, te zseni! – mondta hálásan és egy puszit nyomott testvére arcára.
– Nincs mit. Akkor gyerünk, vegyüljünk el a sznob bandában.
Petra beszállt az anyósülésre, Fanni pedig beindította a kissé rozoga járm?vet. Öt perc sem telt be, és a Rózsa étterem kerítése el?tt találták magukat. Petra iszonyatosan izgult.
– Nem lesz semmi baj – mondta nyugtatóan a húga, és leparkolta a járgányt.
A két lány gyorsan kiszállt a kocsiból, és kinyitották a kiskaput, ami az étterem udvarhelyiségébe vezette ?ket. Fanni er?ltetett vigyort varázsolt a képére, és nagy hunyorításokkal jelezte n?vérének, hogy ez a legjobb, amit tehetnek az adott szituációban. A két lány egy vékony, fehér abrosszal leterített asztalkához ért, ahol pár névjegytábla volt elhelyezve. Az asztal mögül, egy kedves, vörös hajú fiatalember bújt el?l.
– Köszöntöm önöket a Zrínyi Ilona Gimnázium 1985-ös végz?seinek szervezett osztálytalálkozón. Szabad a nevét? – kérdezte a férfi, és egyik lányról a másikra kezdett pillantgatni, hiszen nem igazán tudta megmondani, hogy ki a volt osztálytag és ki a kísér?.
– Márton Petra – mondta a barna hajú lány, és elvette az asztalról a tábláját.
Fanni szorosan követte a n?vérért az étterembe. A helyiségben minden citromsárga és világoskék színben úszott, még a reflektorfények is ilyen szín?ek voltak. Petra azonnal felidézte az iskola lógóját és az üvölt? oroszlánt a közepén, ami a mazsorettek és a focisták mezeire volt nyomtatva. Fanni kissé értetlenül nézte, hogy bizonyos alakok még a ruhájukat és az iskola színére terveztették.
– Á, Petrám! – szólalt meg egy cincogó, de annál harsányabb n?i hang a háttérb?l.
Fanni és Petra szélsebesen fordultak meg.
– Dorottya! – kiáltott fel Petra, és átkarolt egy vörös ruhában lév?, kissé csúnyácska, szemüveges n?t.
– Úgy örülök, hogy találkoztunk. Ezer éve nem láttalak. Azonnal szólok Robinak! – mondta egyre feljebb véve a hangsúlyt a szemüveges n?, és amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is ment el.
– Ki az a Robi? – kérdezte izgatottan Fanni.
– Hát… Igazából…
– Íme, a volt szerelmed! – hallatszódott a szemüveges n? hangja, aki éppen a nyakkend?jénél fogva vezetett egy huszonöt év körüli, barna hajú fiatalembert Petra elé.
– Szia! – mondta a fiú és elmosolyodott.
Petra nem tudta elkerülni, hogy elpiruljon.
– Szia! – viszonozta a köszönést. – Hogy vagy?
– Köszi jól – válaszolt a fiú. – Na és te?
– Megvagyok.
Fanni félszemmel követte az eseményeket. Kezdte magát fölöslegesnek érezni. Utoljára végignézett a társaságon, majd újra testvérére pillantott. Kis id? múlva kivonult a teremb?l.
***
A lemezlovas egy lassú, romantikus számot tett föl. Petra már a második pohár pezsg?jét kortyolta. Robi keze a lány arca elé nyúlt.
– Egy táncot? – kérdezte Róbert.
– Táncot? – kérdezett vissza Petra, de már fel is állt és mosolyogva fogta meg a férfi kezeit.
A szám egyre lassúbb és lassúbb lett, az ének egészen hosszú idöre megsz?nt. A táncparketten most egyedül nem a világoskék és a citromsárga kapott f?szerepet, hanem a vörös és a sötétzöld érdekes keveréke. Róbert egyre szorosabban karolta Petrát, így egyre közelebb kerültek egymáshoz. Petra egy pillanatig sem tagadta magában, hogy élvezte a helyzetet, ám ekkor hirtelen körülnézett. Sehol sem találta Fannit.
– Ró… – kezdte volna, de egy vinnyogó hang megszakította.
– Áh! Márton Petra! A kis szepl?s szörnyeteg!
Petra összecsukta a szemeit, és azt kívánta, hogy amikor megfordul ne az a Linda nevezet? lány álljon el?tte, aki a legnagyobb ellensége volt az iskolás évek alatt. Nem jött be.
– Szia Linda! Téged is jó látni – vetette oda.
– Kölcsönös – hazudta a sz?ke hajú teremtés és Róberthez lépett.
– Helló Linda!
Petra kikerekedett szemmel figyelte, amint a m?mell? mazsorett kapitány egy hosszú csókkal viszonozza a köszönést.
– Óh, el is felejtettem. Már két éve járunk – mondta gonosz hanglejtéssel Linda, és Petrára nézett.
– Igen? – kérdezte a lány. – Ez… Hát, ez… Nagyon jó! Örülök. Gratulálok!
– Ja.
Róbert egy szót sem szólt, csak figyelte, ahogy volt iskolai szerelme er?ltetett mosollyal távozik. Menni akart, de barátn?je vadul visszafogta.
Petra eközben a könnyeit törölgette míg kilépett a teremb?l. Öt méter után a testvére hangját hallotta.
– Szépen magamra hagytál – mondta Fanni, és megveregette Petra vállait.
A lány nem mozdult, Fanni azonnal kitalálta, hogy mi a helyzet.
– Miért sírsz? – kérdezte és n?vére elé lépett.
– Az a dög! Linda… Elvette a volt szerelmemet.
Fanni testvére arcára helyezte a tenyerét, és végigsimította azt.
– Ugyan. Ne is tör?dj vele.
– De…
– Különben is, mint mondtad, ? csak egy volt szerelem. Hagyd rá. Láthatod, neki mindig csak a második jut.
– Nem, te ezt nem érted! – üvöltötte Fanni arcába a lány, és elrohant.
Fanni bánatos arccal maradt ott az étterem el?tt. Róbert jött ki a bejáraton, és megragadta Fanni kezeit. A lány megrémült, de amint meglátta ki áll el?tte, elmosolyodott. ?tudta, hogy ki volt az, de a férfi nem tudta, hogy ? kicsoda.
– Helló. Tudja… Én egy… Egy… Egy lányt keresek, aki… – mondta Róbert, de nem tudott értelmes mondatokat összerakni.
– Ha arra a bordó ruhásra gondol, éppen arra futott, és mintha azt mondta volna, hogy egyenesen haza megy – mondta Fanni a nevet?görccsel küszködve.
– Értem. Köszönöm.
Róbert szélsebesen elfutott, és amint ellépett Fanni mell?l, egy sz?ke hajú, m?mell? n? jött ki az étteremb?l.
– Nem tudod kisanyám, hogy merre ment az el?bb távozó férfi?
Fanni azonnal sejtette, hogy kivel áll szemben. Széles vigyorral közölte:
– De. Arra ment – közölte, és az ellenkez? irányba mutatott.
Linda köszönés nélkül rohant el a mutatott irányba.
Mikorra Fanni teljesen egyedül maradt hangos nevetésben tört ki.
– Azt hiszem jobb lesz, ha ma egy hotelben alszom – gondolta, és megelégedve a mai békebírói szerepével beült a kocsijába, majd elindult a legközelebbi szálló felé.
Legutóbbi módosítás: 2008.11.08. @ 16:25 :: Artistsoul Sirák Richárd