Olyan szép minden
— Jaj, olyan izgatott vagyok, nagymama! — kiáltott már a kapuból Marcella.
— Gyere, mesélj! — bíztatta Katika néni az unokáját.
— Tegnap beköltöztünk az új házunkba! — újságolta lelkesen. — Bútort is vettünk, meg nagy TV-t, szőnyeget, függönyt. Olyan szép minden!
— Milyenek a szomszédok?
— A pont mellettünk levő házban lakik két hozzám hasonló kislány. Már össze is barátkoztunk. Lehet, egy iskolába is fogunk járni. Képzeld, nagyikám, olyan magányosak szegények. Reggel az apukájuk a hetes busszal elmegy dolgozni, és az anyukájuk is a félnyolcassal.
— Érdekes, amit mondasz. Mesélj még.
— Szép házuk van, de nem olyan nagy, mint a miénk. Hátul a kertet, meg elől az udvar felét felásták, és ültettek minden félét: répát, salátát, káposztát, hagymát, krumplit, meg nem is tudom miket. Azt mondják, azért, hogy ne kelljen a boltban megvenni.
— Biztosan nagyon kevés segélyt kapnak…
*****
Titkok
Két második elemista kislány pusmog az udvar végében. Látszik, nagyon jó barátok. Mindent megbeszélnek egymás között — mi történt otthon, a szomszédban, mit mondott a harmadikos Jutka, meg más ilyen „titkos” dolgokat.
Két nap múlva meg jól összevesztek, persze, valami nagyon „fontos” ügyből kifolyólag, és egymás fejéhez vágták azokat a „tikokat”, amit minap megosztottak egymással…
— Tudod, anya-apa, az fájt a legjobban, hogy visszaélt azzal, amit mondtam neki — panaszkodott otthon egyik is, másik is.
*****
Egy gimnazista
Az iskolaorvosi rendelőben zajlott le csütörtök reggel a következő párbeszéd az iskolanővér és egy gimnazista között:
— Menj haza anyukádhoz: ápoljon, gyógyítgasson!
— Inkább maradnék a kollégiumban.
— Pedig jobb, ha hazamész. Lázas vagy, köhögsz, gennyes a torkod.
— Igen, de otthon van három kistestvérem, és akkor ők is elkapják!
*****
Sörbet
Kárpátontúli kedves, régi ismerősömet látogattuk meg családilag. Nagy örömmel fogadtak és a háziasszony térült-fordult, hogy kínáljon meg valami helyi sajátossággal. Tudtam, mindig rejteget vagy az éléskamra polcán, vagy a pince mélyén valami különlegességet, amivel megörvendeztetheti a vendégeit.
Azon a vidéken különben nagy hagyománya van a szíves vendégfogadásnak. Bárki lépjen is be a házba — legyen az idegen, vagy jó ismerős, rokon — nem engedik úgy el, hogy meg ne kínálnák valamivel.
A kisasztalra elénk tett tálcán most is ott díszelgett két pohár.
— Mi ez? — kérdeztem a pohárra mutatva, melyben egy kávéskanál és abban valami pirosas gömböcske volt.
— Egy kis édesség. Rózsaszirom-sörbet.
— És mit kell vele csinálni?
— Hát meg kell enni! — nevette el magát vendéglátóm.
— És a vízzel mit tegyek?
— Igya meg! Hideg forrásvíz.
A víz valóban kellemes hideg volt, a fogadtatás pedig őszintén meleg…
Legutóbbi módosítás: 2008.11.04. @ 13:44 :: dr Bige Szabolcs-
