dr Bige Szabolcs- : Nem vagyok én gyilkos (mosakodás a beszélőn)

Nyomtatás

 — Nem vagyok én egy gyilkos! Értsd meg, csak sok jött össze. Először elment a Gabi, és összeállt Mikivel, a saját öcsémmel. Nem is ez volt igazán a baj, hanem, már terhes volt tőlem, amikor elment. Érted? Terhes volt, érted? Terhes… és mégis elhagyott. Lenyeltem ezt a békát is. Nem cirkuszoltam, csak szépen kértem jöjjön vissza, de még csak nem is válaszolt. Mikivel sem foglalkoztam, nem veszekedtem vele, nem szidtam. Végül is az öcsém! Nem igaz? Amikor megtudtam, hogy Gabi elveszítette a gyereket — már több mint félidős volt —, akkor minden összeomlott bennem. Addig még reménykedtem, hogy a megszülető gyermek majd még talán visszahozza hozzám. Nagyon elkeseredtem. Beültem a sarki csehóba, és egymásután lehajtottam három nagy konyakot. Aztán csak ültem magamba roskadva a sarokasztalnál. Ismered azokat vaslábú bádogtetejű asztalokat, meg a mellettük levő kényelmetlen székeket. Azok is vasból. Én azonban nem is vettem észre, hogy milyen asztalnál ülök. Vettem öblítőnek még egy sört és azt iszogattam. A szomszéd asztalnál valami semmirekellő banda iszogatott, és hangosan röhögtek valamin. Lehet éppen rajtam. Gondoltam, biztosan rajtam. Elborított a düh. „Mit röhögtök!” — ordítottam és közéjük vágtam előbb a széket, utána az asztalt is. Lefogtak, hiába rúgtam, hiába kapálóztam. Jött a rendőr, a mentő — ketten súlyosan megsérültek. Az eredményt láthatod: négy év letöltendő, emberölési kísérlet és garázdaság miatt. De hát nem vagyok én gyilkos! Csak a Gabi hiányzik rettenetesen…