…
félhomályban láttam
amint felkelsz
nem néztél rám
távoztál halkan…
ott hagytad magad után
a magányt
oly nagyon fáj
elmosódott emlékek
még élnek
de színük
egyre
fakul
s a nem létez? vidám
percek a szoba óráján
csak mennek, peregnek
mint örök
homokszemek…
hallom a csendet
üvölt
s a bennem lapuló
félelem
útját járja
s mint pókháló
befedi testem
elrejt?zik magányos
pórusaimban
amelyek már
alig észlelik
a hajnal fényeit…
Legutóbbi módosítás: 2008.11.25. @ 15:03 :: Dvorák Etela