Mennyi ész és mennyi félsz,
koponyádban kattogó kerekek,
úgy ülsz papírod felett,
mint sas, ki a Földön rekedt,
gyöngyszemeid elénk szóród
– de annyit –
tapossuk valamennyit,
mi balga disznók, ostoba lények,
kik végtelent gy?sz?vel mérnek,
csodáid elvetéljük;
agyad tekervényin
b?sz csata dúl,
követned kell foszlányait
lefejtett fonaladnak,
poharadban keser a méz,
piedesztált állít a tudat,
ott imádod talpad nyomát
te isteni lélek,
félek,
ábrándjaid között ragadsz.
