Baluról mindenki tudott egy-egy furcsa történetet, de igazán nem ismerte senki, nem voltak barátai. Ennek egyszerű a magyarázata: Balu mindenkinek gorombán a szemébe mondta, amit gondolt, rendszerint az igazságot, és ezt az emberek általában nem szeretik. Még akkor sem, ha ezt egy Cédulás mondja.
Balu név után román volt, de mivel a németet is anyanyelvi szinten beszélte, voltak, akik tudni vélték, hogy az anyja német származású.
Hogy került a német hadsereg egyik motorizált egységéhez, azt senki sem tudta pontosan. Voltak, akik úgy tudták, hogy a román hadsereg küldte kiképzésre; mások szerint viszont önként ment át. Egy fénykép volt a tulajdonába, amelyen fekete tankista egyenruhában díszelgett egy német tankon, ezzel is bizonyítva, hogy ő — „Cédulás”
Egy dolog biztos volt, úgy értett a robbanó motorokhoz, mint senki más a városban, függetlenül attól, hogy volt-e mérnöki diplomája, vagy sem.
A háború vége felé valahogy visszakerült a románhadsereghez, és végül onnan is szerelt le. A kommunista uralom beálltával a viselt dolgai miatt feketelistára került és itt kezdődik a Cédula tulajdonképpeni legendája.
Nem dolgozhatott mérnökként. A „Kastély”-ba mint vízvezeték és villanyszerelő került, hogy az ott levő berendezéseket a semmiből — ha lehet —, rendbe hozza. A Kastély a háború előtt tényleg kastély volt, de amikor Balu odakerült, már állami-árvaházzá változott rendeltetése.
Hogy mi ment végbe egy ilyen árvaházban, arról kevesen tudtak, de valami fogalmat alkottam róla, amikor egy orvos ismerősöm elmesélte, hogy a gyermekszanatóriumban — amit vezetett —, beutaltak egy négy-ötéves gyereket az árvaházból. Ez a gyerek alig tudott beszélni, és amikor enni adtak neki, mind a két kezével vadul tömte az ételt a szájába, majd rágatlan nyelte s közben vadul forgott a szeme, arcán állati félelem tükröződött.
Hetekig tartott, amíg megértette, hogy itt senki nem veszi el tőle az ételt, amit kapott; hónapokig tartott, amíg megtanult kanállal és villával enni. És előreláthatóan évekig is eltart majd, amíg megtanulhat helyesen beszélni, ha sikerül neki…
A Kastély kis műhelye még mindig remekül volt felszerelve, csodák csodája, nem loptak el semmit belőle. Állt benne egy kis esztergapad, egy kis marógép és nagyon sok kéziszerszám.
Balu igazi német alapossággal látott a munkának, hogy rendbe hozza a víz és villanyvezetéket, s remélte hogy csökkentheti a rémséget, ami szeme elé tárult.
Miután megszerelt, amit tudott, az egyik pajtában talált egy automobil roncsot. Inkább ócskavas volt, mint autó. Sok alkatrésze hiányzott, rozsdás testén por, piszok és tyúk gané… Mivel más dolga nem akadt, kezdte levakarni a sok koszt az autóról, aztán lassanként megcsinálta a hiányzó alkatrészeket. Saját pénzén vásárolt abroncsot, valahol a feketepiacon. Aztán félévnyi barkácsolás után, kipufogott a kis teherautóval a kastély udvarából…
Ettől kezdve Balu járt az árvaház beszerzőjével kenyérért, puliszkalisztért, fáért. Ezzel is könnyítve a kis árvák sorsán.
Egy reggel, amikor ki akarta hozni az autót a fészerből, amelyet garázsnak rendezett be, hűlt helyét találta az autónak. Lélekszakadva futott a milíciára jelenteni, hogy ellopták az árvaház autóját. Legnagyobb meglepetésére a milicista mosolyogva nyugtatta meg, hogy semmiféle lopásról nincs szó. A rajoni párttitkár „vette kölcsön” a vadászathoz, amit a barátainak rendezett.
Miután estig sem hozták vissza a kocsit, reggel az első dolga volt a rajoni párttitkárhoz menni, megkérdezni, hogy hol az autó és hogy vették el anélkül, hogy egyáltalán szóltak volna neki?! Be sem akarták engedni, de ő erőszakkal berontott az elvtárs irodájába.
A pártember, akinél éppen ott volt a körzeti főorvos, bosszúsan válaszolta, hogy az a tragacs lerobbant valahol az erdőben, és egyáltalában egy ilyen semmirekellő kétes alak, mint Balu, hogy merészeli őt felelőségre vonni? Balut elöntötte a méreg és válaszul hatalmas pofont kevert le az elvtársnak. Majd felvázolta, hogy milyen célra használják azt a „tragacsot” Majd ecsetelni kezdte, milyen szörnyű nyomorban kínlódnak az árvák.
Eközben a főorvos kiment az irodából, telefonált a mentőknek, s a titkárelvtárs egyik talpnyalója hívta a szekuritátét.
A különös véletlen úgy hozta, hogy a mentők értek oda előbb, és a főorvos parancsára kényszerzubbonyt húztak Balura, majd a bolondokházába szállították.
Félévig „kezelték”, és amikor elbocsátották, kezébe kapta a Cédulát, amely szerint nem beszámítható, a kezelés eredményeképpen nem veszélyes.
Így lett Balu — „Cédulás”.
Évekkel később mégis felvették az egyik gyárba, amely tűzoltó-berendezéseket gyártott, többek között: motorszivattyúkat is, amelyekre egy külföldi motor másolata került, és szükség volt valakire, aki tényleg értett is hozzá.
Volt azonban a gyárnak egy másik érdekes egyénisége is, mégpedig „Pintyőke”. Pintyőke úgy húsz éves lehetett, teltkarcsú és szőke. Bombázó volt…
Bámultak is a fiatal gyakornok mérnökök utána, hogy majd kiesett a szemük, de tudták, hogy hiába. Pintyőke kerek perec kijelentette, hogy ezek az éhenkórászok, csak karácsonyfadísznek valók, hiszen a havi fizetésükből még azokra a külföldi cigarettákra sem futná, amit ő havonta elszív.
Az egyetlen pénzes mérnök, ha nem is volt már olyan nagyon fiatal, meg egyáltalán alkatilag sem egy Adonisz, Cédulás volt. Pénze pedig úgy volt neki, hogy annakidején, még álmodni sem mertek autóról. Az álmok netovábbja a motorbicikli volt, amit venni csak nagy protekcióval lehetett, vagy cseh, vagy szovjet gyártmányt. Ezeknek a motoroknak a beállítása, vagy már gyárilag, nem volt rendbe, vagy nagyon gyorsan elromlott, és köztudomású volt a városban, hogy csak Balu képes őket helyre pofozni. Így aztán délutánonként Balu lakása előtt mindig volt négy-öt motoros, akik arra vártak, hogy Balu megvarázsolja masinájukat.
Ez meg is történt, persze nem ingyen, jól megkérte az árát, de mindenki elégedett volt a munkájával, amit olyan alaposan, es szaktudással végzett, mint senki más. Így esett, hogy Bolo többet keresett délutánonként, mint a kollégái a gyárban havonta. Erről Pintyőke is értesült, és nemsokára mindenki tudta a gyárban, hogy Pintyőke odaköltözött Baluhoz, aki tejben és vajban fürösztötte kedvesét. Irigykedtek is a fiatal gyakornokok, persze lemondták Pintyőkét mindennek, hiába savanyú volt a szőlő!
Pintyőke már nem járt be a gyárba, és akik az utcán látták mesélték, hogy nagyon elegáns, csak külföldi cuccok vannak rajta, és kizárólag amerikai cigarettákat füstöl, amikor beül a korzón levő cukrászdába kávézni.
Minden rendbe lett volna, ha Balu a reggeli munkától a gyárban, és az egész délutáni — sokszor az estig húzódó otthoni — munka után nem lett volna holtfáradt, ami okán nem éppen volt virgonc az ágyban, ahogy azt Pintyőke elvárta volna egy igaz férfitől. Egy ideig Pintyőke fanyalgott, aztán hirtelen, mintha megbékült volna a helyzettel. Balu, aki ugyan cédulás volt, de nem buta, egy délelőtt hirtelen hazament, nagyon csendesen beosont a lakásba, és Pintyőkét az ágyban találta egy kétméteres kosárlabdázó fiúval, aki éppen kedvesét szórakoztatta, mégpedig olyan nagy erőfeszítéssel, hogy Balut észre sem vették.
Balu szép csendesen kiosont a lakásból, és visszament a gyárba. Másnap, amikor Pintyőke megérkezett délelőtti sétájáról a lakásajtón új zár hirdette, hogy oda már nincs Pintyőkének bejárása. Ráadásul bőröndjeit Balu szép sorba, az összes holmijával együtt felsorakoztatta a fal mellé. Hiába dörömbölt a szépasszony, belülről nem válaszolt senki.
Pintyőke eltűnt a várósból, miután a kosárlabdázó nem pénzelte, ahogy szerette volna.
Baluról később érkezett hír. Elvett egy rendes nőt, és kisfia született. Gyógyíthatatlan betegség vitte el, amikor végre normális emberként, Cédula nélkül élhetett volna.
Legutóbbi módosítás: 2008.11.07. @ 09:01 :: Galambos Viktor