Madarak áznak az égen,
a csend
a Holdról lógva
leng,
s a g?zölg? csatornanyílás
felett
egy fáradt zacskó falja
a szelet.
Valami szitál fentr?l,
s amíg én t?n?döm
a világról, a nevedr?l
– ha a kett? egy nekem,
egy vagy-e velem? –
az ablakban állva
a tegnap átgördült
a mába.
Furcsa, hogy így részben
egészen szeretlek,
s nem valami szügségképpen
dobott elém a sors
és, hogy megismertelek
millió tett
és elvetett
ötlet szüleménye.
Megvallom neked,
bár magam sem értem,
hogyan lettem
egész és még sem:
létezem én, s hordozol
magadban,
valahogy így m?ködöm én
két darabban.
Legutóbbi módosítás: 2008.11.11. @ 18:54 :: grim