A lány jó tíz évvel volt id?sebb nála. Amikor Gedeon el?ször lépte át az iskola kapuját, kézen fogva vezette ?t be a különös illatú intézménybe, olyan természetességgel, mintha csak a n?vére lett volna. Panni élvezte a fiú nem mindennapi érdekl?dését, de érettsége már a korosztályánál id?sebb férfiak felé irányította a figyelmét. És Gedeon, ezt nem vette jó néven t?le. Féltékeny volt.
Panni szerette a kisfiút, mindig gondterhelt arcát, a homlokán megjelen?, apró kis red?ket, amelyeket túl korán rajzolt oda a keser? sorsa. Puha kis kezecskéjét, amellyel el?ször tapinthatta ki Panni ruhája alatt, a hetykén feszül? aprócska domborulatokat, amit egyszer játék közben megengedett neki, amikor a fiú azt kérte, hogy benyúlhasson a blúza alá. És szerette ritkán felvillanó mosolyát is, amikor örömmel újságolta, hogy megint savanyú cukrot kapott a Pálmai bácsitól, mert ki merte mondani neki, hogy faszagyerek.
Pálmai bácsi, az öreg, magányos zsidó öregúr, a bérház harmadik emeletén lakott egy hatalmas, négyszobás lakásban. A háború el?tt középiskolában történelmet tanított, de a koncentrációs táborban elvesztette a hallását, és amikor lesoványodva, megtörten hazajött, már nem bízott az emberi tudásban, úgy, mint annak el?tte. Soha többé nem volt hajlandó átlépni, egyetlen iskola küszöbét sem. Ha Gedeon kérte, hogy meséljen neki, mindig úgy mondta, hogy annak el?tte, meg annak utána, és a fiú nem tudta eldönteni, hogy minek el?tte, vagy minek utána, de egyszer sem kérdezte.
Panninak fehér b?re volt, és rövidre nyírt, sz?ke haját középen elválasztva, két oldalt, egy-egy csattal, a füle mögé, felt?zve viselte. Szép, egészséges fogsora kivillant, ha mosolyra fakadt, és teli szájjal kacagott, ha valami nagyon tetszett neki. Vékony, de er?s hangja, anyjára emlékeztette, aki gyakran veszekedett a házban, ha a gyerekek elszórták a szemetet a gangon, szaladgálás közben, vagy túl hangosak voltak. Panni, kés?bb még inkább hasonlított az anyjára, és ez okozta a tragédiáját is.
Nyár volt, Gedeon utolsó nyara az iskolaév megkezdése el?tt. Édes egy ruhát szállított a város másik felébe, és Pannit kérte meg, hogy vigyázzon a fiúra, amíg távol van. A lány a meleg el?l, az udvari lakás h?vösében keresett menedéket, a fiúval. Panni szülei maszekok voltak, ezt annak idején így mondták, amikor államosítottak. Meghagytak néhány üzletet, f?ként szolgáltató, iparos emberek vállalkozásait, és a zöldségeseket. Panni szüleinek a házzal szemközti sarkon volt az üzlete. Néhány lépcs? vezetett le, az utca szintje alatt lév? helyiségbe, ahol savanyú káposztával teli fahordók álltak, és a polcokon, ládákba kirakva, roskadozott, a sok zöldség és gyümölcs. A boltot áthatotta a vecsési savanyú káposzta maró illata. Gedeon, ha kés?bb Pannára gondolt, mindig felidézte magában a sarki bolt jellegzetes szagát. Így volt teljes az emlékezés.
Panni a melegt?l nagyon tudott szenvedni, mint a fehér b?r? n?k általában. Sz?ke kis pihékkel borított karján, és nyakán lassan csorgott le az odadörzsölt jégdarabkák olvadéka. A díványon ült, félig lecsúszott derékkal, lábait enyhén szétterpesztve. Rövid, nyári ruhájának sarkával legyezte magát, miközben fel-fellibbentette combjáról a vékony ruhadarabot. Gedeon nézte a lányt, és nem értette, mi megy végbe benne, miért kezd reszketni, sovány kis teste, miért akad el a lélegzete, szárad ki kicsi torka. Csak azt tudta, hogy tennie kell valamit, hogy nem nézheti tétlenül, ahogy teste lassan engedetlenné válik. Nem tudta ?, mi történik vele, honnan is tudta volna. Ösztönösen húzódott oda lányhoz, a földön ülve. Átölelte a lány forró combját, és végigsimogatta a finom tapintású lábakat. A lány nem ellenkezett. Jó volt így, jó volt ez a meleg, szétáradó érzés. Kis teste össze-összerándult, többször egymás után. Soha nem érzett még hasonlót. Felnézett a lányra, aki szeretettel nézett vissza rá, és közben elégedetten mosolygott.
(Budapest, 2008. május)
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 12:52 :: Horváth János
