Hardcastle Crags-ben, abban a visszhangos múzeumban,
Ahol avarhumuszt ásott maroknyi kertje számára,
És megtanított téged járni, ott mások verseket írnak.
Mutató- és hüvelykujj között hentereg a t?.
Érezd a lüktetést, érezd, hogyan hozták mozgásba
A varrógépet.
És
Billy Holt egy újfajta vetél?t fedezett fel,
Ami hangyapetéhez hasonló, ráhajtott munkásával,
Akár az összes többi.
Talán láthatsz egy hangyát ilyet hordozni.
És
A l?poros újoncok tovameneteltek. Ám az összes
Kagylóhéj síremléke, amelyeknek levágták a fejét
És bens?ségeiket kiforgatták
A bükkfaodú h?sei.
És tölgyfa, és bükka,
És fagyöngy, szikamor, feny?.
A legkönnyebb légörvény
Nyugtatta meg szerelmes suttogásukat, amikor a lány
Sírva, énekelve, magát feláldozva sétált át a t?kön
A te hasonmás-kísérteted, még mindig az ? méhében,
Egyenesen Missa Solemnise temploma felé.
Fehér arccal, agyad az ? nosztalgiája által átmosva,
Te voltál fokozatainak megváltoztatója.
Gyászolta saját lányságát és azokat, akik elbuktak.
Te az Édent és a róla szóló mesét sirattad.
Az élet csókját adva neked,
Nyakad köré fonta magát, teljes völgyét,
Akár Dávid hárfája.
Most már, akármikor hozzáérsz, Isten
Csak az ? hangját hallja.
Avarhumusz. Vér-meleg. Élve összegy?rt szövetek
Mutató- és hüvelykujj között.
Érezd újra
Talpaidon a dobogó facip?t, az utca meredekségének színén,
Ahogyan elmenekültél.
EREDETI ANGOL SZÖVEG:
Leaf Mould
In Hardcastle Crags, that echoey museum,
Where she dug leaf mould for her handfuls of garden
And taught you to walk, others are making poems.
Between finger and thumb roll a pine-needle.
Feel the chamfer, feel how they threaded
The sewing of machines.
And
Billy Holt invented a new shuttle
As like an ant’s egg, with its folded worker,
As every other.
You might see an ant carrying one.
And
The cordite conscripts tramped away. But the cenotaphs
Of all the shells that got their heads blown off
And their insides blown out
Are these beech-hole stalwarts.
And oak, birch,
Holly, sycamore, pine.
The lightest air-stir
Released their love-whispers when she walked
The needles weeping, singing, dedicating
Your spectre-double, still in her womb,
To this temple of her Missa Solemnis.
White-faced, brain-washed by her nostalgias,
You were her step-up transformer.
She grieved for her girlhood and the fallen.
You mourned for Paradise and its fable.
Giving you a kiss of life
She hung round your neck her whole valley
Like David’s harp.
Now, whenever you touch it, God listens
Only for her voice.
Leaf mould. Blood-warm. Fibres crumbled alive
Between thumb and finger.
Feel again
The clogs twanging your footsoles, ont he street’s steepness,
As you escaped.
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:19 :: Kántás Balázs
