A nagymama mindig úgy imádkozott,
hogy sűrű miatyánkokkal
angyalkákat hajunk kócfelhőjébe
bújtatott dunnás álmokat
vigyázni.
A meleg födő pont annyi meleget
adogadott csínján még bőrünk alá,
hogy reggelig ne bántson
a december lehellete…
bárki keresné
nem a gyertyában, nem koszorú
kósza szalagjában maradt
a langyos-hársfateás
lélek, de nem is a keresztben,
azok a mozdulatok olyan
lenyomatokban élnek,
mint balta szegte anyag
örökké felhasadva hagyott
emlékei a fázós
fatuskón.
Legutóbbi módosítás: 2019.07.16. @ 09:34 :: Kerekesné Varga Veronika