A három ponty már csak tessék-lássék kártyázott. A játék ellaposodott miután a sovány sügér lekopasztva, szitkozódva elúszott. A szerencsétlen, prémiumát akarta megduplázni, amikor leült ezekhez pókerezni. Egy szaftos háromkirályos fullhouse-t kapott első leosztásra. De az a marha, dagadt Ignác, annyira felverte a licitet, hogy a sügér azt hitte, hogy annak legalább színe vagy pókere van, és kiszállt. De aztán, amikor meglátta a nyomorult három nyolcast, amivel Ignác a pénzt benyalta, szidta a halak istenit és vette a kalapját.
– Utolsó leosztás, duplázunk! – kurjantotta Ignác, majd rendelt egy csajka idei kukacot, apróra vágott dinsztelt hínárral.
Ödön, aki szintén nem volt angolnaderekú, egykedvűen bólintott, és leverte szivarjáról a hamut. Majd egy buksza pénzt öntött maga elé az asztalra, és szeretettel megsimogatta Jolán lábát.
Felesége – a pontyoknál is ritka nevű Jolán, – hálásan ránézett, és itta tovább a szokásos algasnapszát. Néha azért lopva, aggódva fürkészte férje arcát, ahogy az már a rendelés nélkül kapott tejbe, kukoricát turkálta villája hegyével. Mikor eljött az ideje, gondosan kiszámolta neki a három zöld és két piros tablettát, amit az orvosa írt fel neki szív, reuma és gyomorbántalmak ellen. Könnyezett hozzá, mert tudta, hogy titokban extra hizlalt szöcskéket zabál marokszámra. Gyakran hallotta éjjel lábujjhegyen átosonni a könyves szobába, amint a klasszikus művek mögül előhúzza a tilos csemegét. Hiába is szólna, nem változtatna semmin sem! Hogy nagyon hamar meghal? Na és? De addig is kedvére éli még a maradék idejét.
Jolánnak ilyen gondolatok jártak a fejében, miközben urát nézte, de végül is elfordult tőle, és az algasnapszos poharát kezdte bűvölni.
Vacsora alatt alig beszéltek. Vártak Pavlicsekre. Lassan ettek, húzták az időt. Még vártak, hogy azok a dilis csukák, a szomszéd ráccsal elkülönített részről hazakotródjanak. Akkor tud csak átjönni Pavlicsek kocsmáros, akinek drótvágója van, mióta egy fizetésképtelen harcsa nála hagyta. Most azt adja nekik kölcsönbe két órára, nagy pénzért.
De mivel csak ő tudja a nagyhangú, duhaj csukatársaságot kiszolgálni, jobb híján a pontyok időnként türelmetlenül átpislogtak a randafogú rablókhoz. A kocsma beosztása olyan volt, hogy a többi békésebb étrendű hal, kellemesen eltölthesse idejét atrocitások nélkül. A Zöld cápa kocsma – mondhatnánk -, a Balaton Víz alatti Vatikáni nagykövetsége volt. Szent és demokratikus azilum; kocsma és étterem mindenkinek itt a halvilágban. Végre Pavlicsek az öreg busa, zárórát hirdetett. Kirugdalta az utolsó makacs csukát is, mert az a piszok az ajtófélfába kapaszkodott; ezért még végigvágott a hátán rolóhúzóval.
– Mire kell a drótvágó olló? – kérdezte Jolánt, s megpaskolta öregesen az asszony fenekét, mikor végre az asztalukhoz ült. Ignác és Ödön csak ücsörgött, hagyták az asszonyt beszélni.
– Apósomat kellene kiszabadítani. Ödön apját. Drótkaszniba van a Fenyvesi mólónál. Az a részeges Kovalsky doktor fogta ki este.
– Rendben! Kapok két használt bugyit a lányodtól, és két láda fenyvesi szivart. Na, és itt van egy verekedésben agyonvert törpeharcsa teste is tegnap óta, azt kellene betenni a doktornak apósod helyére. A doktornak ezzel tartozom. Megette két éve az asszonyt. Úgyis állandóan delírium tremensben él, s most, ha reggel egy élő ponty helyett egy döglött harcsát talál a ketrecben, hát az beteszi neki a kaput végérvényesen.
Jolánnak a szeme sem rebbent, tudta, hogy Pavlicseknek eszét vette felesége elvesztése. Az öreg busa imádta Lauráját; oltárkép gyanánt imádta. Gyönyörű gyermekei voltak, öröm volt rájuk nézni, mikor vasárnaponként a víz alá süllyedt kápolnába mentek kimosdatva a misére.
A kocsma lassan elcsendesült. Messziről már nem dohogott ide a keszthelyi kotróhajó masina hangja. Biztos, az is már álomba szunnyadt. Fenékpuszta-táján, tücsökfiú feszítette ereit a mellső szárnyain, és azzal ciripelt maga elé, mintha csak a nádsusogás mellé röcögtetne tétova bús nótát. Sejti, a kis szűz csótány úgyse hallja. Néha azért Boglár felöl belebrummogott egy zeneért?, álmatlan békula. Persze, hogy botfülű asszonya ilyenkor meg-meglökte vállát.
Jolán előre úszott urával, a vízben álló móló mellé, a partközelbe Pista bácsihoz, az apóshoz. Ödön megnyugtatta a joggal keserű reményvesztett apját. A döglött törpeharcsa nagyon megizzasztotta őket, míg idáig húzták-vonták, még a haló pikkelyeiben is, mert mindenáron hassal felfelé igyekezett a víz felszínére. Mintha az még jelentene neki valamit.
Végre Ignác is befutott szitkozódva a drótvágóval. Pavlicsek jól mondta nekik. Jó emberismerő volt. Nem hiába volt kocsmáros. Kovalszki belgyógyász tényleg már mélyen aludt. Benyalta az éjszakai horgászatra, saját magának felírt adagot. Mellékhatását ismerte, nem kellett senkit megkérdeznie.
Ignác hamar végzett a vágóval. Pali bácsi kamaszként kisuttyant a résen, csak a hasát kellett kicsit behúznia. Benőt, a hülye sügért is ki akarták szabadítani. Az a hibbant hal vagy egy órája került horogra, s onnan a kasba. Azóta részegen, eszméletlenül hevert, de azt mondta, amikor keltegették, hogy mindenkit agyonver, aki fel akarja ébreszteni. Hát hagyták. Az a piszok törpeharcsa meg nem is volt annyira törpe. Csak nagy üggyel-bajjal tudták a kocsmáros kedvéért, a pöttömnevű halat a kivágott résen betuszkolni a drótkaszniba.
Már hajnalodott. Pavlicsek a karosszékében ült félhomályban, a könyvtárszobájában. Kellemes hely volt, dohányzó és dolgozószobának is használta. Most ő várt. Jolánra. Tudta hogy eljön. Hozza majd a két bugyit, a láda szivart, és az életet mentő drótvágót. Tudta, hogy egy szót sem fognak szólni.
Ő szenvedni fog, csak úgy magának. Jolán meg mindent ért-tudó szerelmével fogja őt nézni. Az asszony elnyalogat párpohár algasnapszot, megsimogatja néha, és elmegy. Ő majd kiszáradt torokkal, a plafon fehérje helyett Laura lebegő arcát látja, ahogy elméje a falra vetíti.
Pavlicsek kortyolt egyet a poharából. Hirtelen eszébe jutott, hogy milyen arcot is vág reggel a doktor, amikor felébred, és kiveszi a kast a vízből. A ponty helyett talál majd egy részeg sügért, és egy döglött törpeharcsát…
Pavlicsek kényelmesen hanyatt dőlt a fotelben, elégedetten és kedélyesen elmosolyodott.
Legutóbbi módosítás: 2008.11.13. @ 11:25 :: kisslaki
