mily konokul
alkonyul
s mártja éjbe
katlan mélye
egemet
szorosan fogd
szédült kezemet
ha fölém
görnyed a hold
kelyhéb?l
kortyolok
sápadt csillagot
míg ráncomra
szenderül
égnek
fintora
elnémult kintorna
manézs körén
szédülök
látod
látod
kupolám kipányvázott
trapézán feszülök
mint kötelén lógó
áldozat
rovarként hintáztat
alant nyálasan
fonja
hálóját a mély
csak zuhanok
zuhanok
belé
leped?m lebeg
csücskét markolom
feszül a karom
ködnek fátyla
torkomon
fojtogat
sancho
sancho
a lovamat
akarom
