Ma, alkony vérét?l piros palást,
beborít minden kis hepehupást.
Miközben négykézláb tántorodón,
dülöng? léptekkel vánszorogón,
fekete éjszaka erre döcög.
Malteros, nyálas és szürke a köd,
pillámról, lassan a földre csöpög.
Ég hasad, hirtelen recseg, ropog
csillagok kárpitja, lassan forog.
Apró szentjánosok a rét ölén,
kicsike csillagok lesnek felém.
Szemüket törölve néznek reám,
fényévek üzennek általuk tán.
Annyi a homály, a tévelyedés,
mirajtunk kívülünk, élnek-e még?
Legutóbbi módosítás: 2008.11.23. @ 11:09 :: Matos Maja