CSEND A DOLGOK LELKE
A jelent én oly csupasznak szántam: amilyen.
A múlt utódja, jöv? ?se rábámul az elmen?re,
dátumot kever, s ha azt tudná legább: mi zajlik.
Csend a dolgok lelke, s így az emberé –
egy elkevert és újraosztott kártya,
hogy gömbfejével többet tud egy nyárfa is,
mint akár (kibicként) bárki társam.
Hogy volt, mi volt, kinél, miféle vágyak?
Valameddig mentek fák – azóta dacból: állnak;
s a nyüzsgés filmjét köztünk levetítik:
unják – majdnem úgy, mint én is tenném:
hogyha ember-lenni végre elfelednék;
tisztán tudnám: ki voltam egykor, s holnap
mi lesz a szánalomnak újabb tárgya: voltja.
Sosem találsz a mának méltó társat,
mi színesebb és duzzadóbb, mint épp ez,
meg harsogóbb és fényesebb szivárvány,
mir?l tudnád: nem volt, nem lesz – mert épp ez.
Egy hang, mint szál a gyöngyöt összef?z,
e hanggal keltél, jársz, bealkonyulsz;
végtelen vagy: mai napnak gömbje
átbökve-f?zve – határtalanul.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 12:52 :: Petz György