EZ MOST EGY ÚJ VERS
Már nevében ott a fordulat, a versnek
Ahogy a barmok az igát – szélig húzzák,
S fordulnak vissza, mert hogy vers legyen
A földön, és húzzák az ekét, és belehajítva
Ott a mag, hátha kihajt, ott ahol bizalom
Ã??rzi, meg a föld, a mélység sói és az ég
Könnyei nem hiába hullanak; pedig a barmok
Csak mennek el?re, mit se tudva egészr?l,
S csak húznak versnyit ide és versnyit oda,
Mert a kéz és akarat ott jár mögöttük, nógat.
Így vagyok én most, és húzom akár a barmok,
Cél nem nógat és se parancs, se kéz, se félsz,
Talán a vagyok lábai visznek, hogy annyi a múlt,
S ha szememet kinyitom, más ez a táj, mint csak
Amúgy – magában, mert rálátom ami volt, s?t,
Mind, ami lenni akart de már nincsen; a van.
És érzem, mennyi a p?csik, szemre a sok légy
Hogy száll, barmaimat nem a vas iga gyötri,
Nem; bölcsesség teli közönye ha hajtja, menne
Tovább; de a szembe, az orrba, a szájba igyekv?,
Könnyet-vért kiszivó, ami apró, és méltatlan
A vershez, az gyötri a barmaimat, nem a munka.
Legutóbbi módosítás: 2008.11.28. @ 15:17 :: Petz György