Leültem egy lejtős domboldalra
a fűzfa alá, s felnéztem félve:
ezüst levelét lassan hullatja,
száműzi mind a sziszegő szélbe.
a fűzfa alá, s felnéztem félve:
ezüst levelét lassan hullatja,
száműzi mind a sziszegő szélbe.
Leültem egy lejtős domboldalra
a fűzfa alá, s felnéztem félve:
ezüst levelét lassan hullatja,
száműzi mind a sziszegő szélbe.
Álmosan áll csak, nem érzem árnyát,
fázik a fény is karjai között;
merre mentek a vidám madárkák?
Helyettük hó hullt a felhők fölött,
hírt hozott a tél. Nyár, hova mentél?!
Gyönge gyökér a földbe hiába
kapaszkodik és kérlel, vagy remél
jövő tavaszra tétován várva.
Dermedt dunnába fekszem a dombon,
a fagyott füvön hanyatt heverek:
a csalóka csendet meghallgatom:
hallgatom, és semmit sem kérdezek.
Szomorún szálltak szürke levelek,
rájuk dermedt a reggeli pára;
az ágai borzongva búcsút intenek:
szunnyadni térnek a tél szavára.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:09 :: Adminguru
