Báromban a székeken
mostanában
agyonsminkelt
véres állú
isten fattyai
pörgetik az ujjukat
a konyakos pohár
pengeéles
száján
háttérben a vonósok
inhalálják szüntelen
a szmogos étert
hatására
mély kómaszer?
szólamaikat
kólaszer?
löttyel öblítik
ódaszer? hangot
húzva ezzel
ami megfeszül
a test és
a lélek között.
Összezúz
a bús komorság.
Édes élet.
Éhes éden
szomjazza a jóembert de a
roppant száraz üresség már odáig
fajult hogy
vákuumot érez benne az isten.
Kitakart táblák.
Összevissza visz a víz
ha vissza hívsz.
az íz a számban ma
szív íz. Még soha nem éreztem magam
ily közel a férgekhez
a szívizomtöml?
bennem
kilóra hordja a szenet senki sem
vállal már csak ?
belül ott vonszol pedig ? is
csak vánszorog
és itt már a sok vén is csak szorong
hogy honnan jutottunk ide
és hogy meddig tarthat az út.
otthonomban az ágyon
mostanában
egynev? n?k
viasz foltok
és még a többi
pengetik szerveim
rostjain a refrén
elhalkul de
örök.
fürd?mben a víz
nem habzik
hiába öntöm
bele a világ
összes habfürd?jét
kalitkám rácsai
mint a prizma
összezúzzák a fényt és
a csempézett falon
kiomlik a semmib?l
egy több tonnás virág
aztán ott marad
nem foszlik semmivé.
boldoggá tesz
a végtelen magány
Mégis félek.
Félig élek.
Itt fekszik jobbomon egy
ember imitátor betakarom a lábát
szegény pára
kihasználom hogy azt hiszi kihasznál.
Takarodj innen!
Suttogom vagy még úgy se.
Szinte csak magamban.
Annyira jó hogy nem vagyok egyedül
bennem a báromban újra
öltönyben hegedülnek és
kitisztult leveg?jét lélegzik a helynek
és nem adom fel mert nem tudom hogy kell
bennem az ösztön mint a magma
tombol és rögtön egy atomgombát nyerek
a tombolán a túlélés öreg cimborám
a szívemben a fájdalmat úgy dolgozza át
hogy az egész szorongás már nem is
más csak egy kis böffentés.
Opsz’ bocsánat!
Szeretnek vagy szeretek.
Egyszer már egyszerre nem lehetne?
Legutóbbi módosítás: 2008.11.02. @ 16:11 :: Szendrői Csaba